A Hernád folyó vízkészletére alapozó 4,4 megawattos kesznyéteni vízerőmű korábbi tulajdonosa időarányosan ugyan eleget tett a privatizációs szerződésben foglaltaknak, ám még további, tízmilliós nagyságrendű fejlesztésre van szükség – tudtuk meg.Mint beszámoltunk róla, nemrég a német tulajdonban lévő Innoventa 2001 Vagyonkezelő Kft. vásárolta meg a kesznyéteni létesítményt működtető Hernádvíz Vízerőmű Kft. százszázalékos tulajdonrészét. Az új tulajdonos a privatizációs szerződésben vállalta a felmerülő beruházási költségeket, ami értesüléseink szerint több tízmillió forintra rúg idén.Az erőmű korábbi tulajdonosa, Nagy Béla időarányoson tett eleget a korábban tett fejlesztési ígéreteknek – közölte érdeklődésünkre Kerényi Éva, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója. Nagy, aki 1997-ben 200 millió forintos bankkölcsön révén jutott hozzá az összesen 600 milliós névértékű céghez, elmondta, hogy elvégezte a szükséges munkálatokat, így eleget tett az ÁPV Rt.-vel megkötött szerződésben tett vállalásainak, amely 2004. június 20-ig köti ki, hogy a 200 milliós vételár felett 300 milliós felújítást kell végrehajtania. A korábbi tulajdonos 1998–2000 között 275 millió forintos értékű ráfordítással újíttatta fel az objektumot: az erőmű két turbináját modernizálta, számítógépes vezérléssel látta el, s ezzel a rekonstrukcióval 20 százalékos hatásfok-növekedést produkált, sőt a kritikussá vált Bőcs-Kesznyéteni felvízcsatorna legfontosabb szakaszai a legmodernebb technológiának köszönhetően lettek megerősítve. A dolgozói létszám a korábbi 24 főről 30-ra emelkedett, beindult hét hektáron az ültetvénytelepítés, illetve 90 százalékos készültségű a kesznyéteni ÖKO Centrum elnevezésű létesítmény. Mindemellett elkészült egy 120 milliós további rekonstrukciós terv is, amely Nagy szerint 25 évig garantáltan üzembiztossá tette volna az erőművet.
Fejlesztések Kesznyétenben
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!