időjárás 12°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

A győztes igaza

2001.06.04. 22:00

A győztesnek mindig igaza van. Akármit áhított, remélt, követelt, a győzelem ténye utólag igazolja őt. Az ideologikus tudományok még erősítik is ebben a tudatban: a győztes igaza történelmi szükségszerűség. Ez már önmagában is sok nyomorúság, embertelenség, jogtalanság forrása, de még tragikusabb, amikor a győztes „igazságot tesz”. Magyarországot az elmúlt évezredben legyőzték többször is, sokszor érezte saját bőrén a győztes igazát, de soha nem sebezték, alázták meg annyira, mint 1920. június 4-én, amikor „igazságot tettek vele”.Trianonban lesújtottak az országra, bosszút álltak rajta, hogy miért – nem tudni igazán. Talán a másfajta nyelvért, a kultúráért, talán mert a nagyhatalmi terjeszkedésnek mindig az útjában állt, bár akiket feltartóztatott, azok az első világháború után szintén a vesztesek között voltak. (Ez lenne a nagyhatalmak önkéntelen szolidaritása?) Vagy előrelátóan arra gondoltak a győztesek, hogy egy kicsiny, meggyöngített országra könynyebben rátehetik mancsukat, ha eljön annak az ideje? Annyi biztos, hogy nem a fennen hangoztatott magasztos elvért, a népek önrendelkezési jogának érvényesítéséért darabolták fel, csonkították meg. Ha a mészárosmunkát végző urak ily fennköltek lettek volna, akkor ügyelnek, hogy valóban megvalósulhasson a népek önrendelkezése.Trianon számait ismerjük. Tudjuk, mennyit veszítettünk területben, lakosságban, gazdasági kapacitásokban. Ám az igazi tragédia az, amit önbecsülésünkben, életerőnkben, hitünkben veszítettünk. Ismerjük, hogy Trianon miként kényszerítette bele a magyarságot a két világháború közötti szerencsétlen politikába, az ismét tragédiával végződő újabb háborúba. Hogyan lettünk egy világbirodalom jelentéktelen játékszerévé, ahol sem a népeknek, sem az egyéneknek nem volt önrendelkezési joguk, ám valahogy ezt is elviseltük, túléltük, sőt kilábaltunk belőle, de Trianon nyomorító szelleme itt ragadt. Ahogy apáink, nagyapáink nemzedéke még a túlhajszolt revíziós szellemben nőtt fel, 1945 után úgy zuhantunk mély apátiába. A hivatalosak azt akarták elhitetni velünk, hogy Trianon a magyar nemzet szégyene, s aki nem nyugszik bele, az nem méltó az ember és a magyar névre. Trianon igazságtalansága tabu volt, bűn volt említeni, gondolni rá. Pártpecsétes történészek bizonygatták, csak azt kaptuk, amit megérdemeltünk, ez a történelmi szükségszerűség. Ez volt a „tudományosan kikristályosodott” álláspont, s ez valóban szégyen. Nem a nemzeté, hanem azoké, akik nyakunkra ültették ezeket a „bölcseket”, s azoké, akik együtt hajtogatták velük ezen tételeket. A többség hallgatott, nem azért, mert gyáva volt szólni, egyszerűen nem is lehetett. Az egykori hangadók nem némultak el. Ma is elvitatják a nemzet jogát, hogy a trianoni békediktátum igazságtalanságáról beszéljen, hogy igazán békés eszközökkel megpróbálja orvosolni a nyolcvanegy év után is sajgó, égő sebeket. Ne bolygassuk Trianont, mert sértjük szomszédaink érzékenységét – ágálnak azok, akiknek a nemzeti öntudat egyenlő a fasizmussal, a haza pedig mindig éppen ott van, ahol a becsomagolt bőröndjük.Trianon revíziója nem az elveszített területek visszaszerzésében van, hanem öntudatunk visszanyerésében. Hogy ne fogadjuk el megalkuvó módon a mindenkori győztesek igazát.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.