A messiás Medgyessy

Nehéz a független értelmiségi élete mostanában. Úgy kell megformálni a baloldali értékeket a jobboldaliaknál egy leheletnyivel azért jobban kedvelő politológusoknak, szociológusuknak, közíróknak Medgyessy Péter arculatát, hogy lehetőleg ne lógjon ki a szocialista megbízás lólába, viszont a végrehajtás gyors legyen és hatékony. Közben egy pillanatra sem szabad lankadni a Fidesz, különösképpen Orbán Viktor miniszterelnök gyalázásában, lejáratásában, ami az eredeti megbízás tekintetében is előnyösnek mondható. Valljuk be, mindez így egy szuszra embert formáló feladat. „Még szerencse – sóhajtanak fölnézve olykor a gerincet görbítő munkálkodásból –, hogy szemben a jobboldallal, ahol csak szélsőségekkel táncoló szerencselovagok, a tehetségtelen második vonal pártkatonái igyekeznek meggátolni a valóságos népbetegséggé terebélyesedő politikai amnéziát, ami visszasírná a baloldalt a hatalomba, nekünk a legjobbak állnak rendelkezésünkre.”Itt van mindjárt Ágh Attila, akire bizton lehet számítani a kampánycsapat bármely posztján. Víziói egy gótikus katedrális monumentalitásával vetekednek. A szocialisták pótelnököt választó kongresszusán például egy Tony Blairbe ojtott Jézus Krisztust látott megjelenni. Állítólag a frissiben körülglóriázott miniszterelnök-jelölt ezekkel a szavakkal lépett a pulpitusra: „Szövetséget jöttem kötni!” Ágh erről azt találta írni minap a Népszavában, hogy a rövid, tömör mondat „maga volt az egész üzenet”. A messiás Medgyessy új evangéliuma sokakban válthat ki egyelőre idegenkedést. Különösen azokban, akik még emlékeznek arra, hogy egy másik rendszerben, amire inkább az elnyomás volt jellemző a szabadság helyett, miniszterelnök-helyettesként III/III-as jelentéseket kapott például azokról, akik túl sokat tartózkodtak egy jóval nagyobb szabású szövetséget ajánló próféta templomainak a környékén. Az ilyen igehirdetővel még akkor is nehéz szövetkezni, ha elhiszi neki az ember, hogy ő, mint ahogy állítja, soha bele nem nézett egyetlen jelentésbe sem. Rengeteg dolga van tehát az önként verbuválódott tanítványoknak, ha 2002 tavaszáig át akarják téríteni az új hitre a magyar választópolgárok ma még ingadozó hányadát. Serénykednek is lankadatlanul.Ágh Attila vakbuzgó írásában például Medgyessyt azonnal megajándékozza Péter, vagyis a kőszikla szerepkörével is: „Az üres ígéretekkel és választási blöffökkel operáló Fidesszel szemben a szavahihetőséget, a bizalom kőszikláját állította a kampány középpontjába.” Ha sokáig elemezzük az egyébként arra érdemtelen PR-szöveget, akkor az lesz az érzésünk, hogy a Biblia valamennyi közismert alakja Medgyessy Péter arcára cseréli a sajátját, ami már önmagában is érdekes teológiai problémákat vet fel. Elképedésünk fokozódhat, ha elmerengünk azon, hogyan jön a képbe Tony Blair. Az angol munkáspárti vezér Ágh interpretációjában arról híres, hogy Clintonnal és Schröderrel karöltve megújították a politika nyelvezetét és stílusát. A „hosszú mondatok világában, a tekintélyelv birodalmában”, vagyis a „szürke és unalmas” magyar politikában ezt a hangot még Ágh szerint is egyetlen párt tudta csupán sokáig, a Fidesz. De természetesen ezt sem úgy, mint ahogyan azt a jobboldaltól egy kicsit függetlenebb tudós értelmiség elvárta volna, hanem öncélúan, „agresszív macho” módjára. De vége már a szocialista rémálomnak, mert 2001. június 9-én délután négy órakor maga a megváltó jelent meg az MSZP kongresszusán, és ebben a pillanatban Tony Blair is rendes magyar testbe költözött, a Medgyessyébe. Így találkozott az evangélium igéje a lélekvándorlás tanával egy marxista szemináriumi jegyzet elrongyolódott lapjain.Nem untatom tovább az olvasót a modern mítoszteremtés – Ágh Attilától ellesett – primitív módszereivel. Csupán egyetlen jelenségről szerettem volna lerántani a leplet a fentiekkel. Köztudott, hogy a társadalomtudós nagyon nehezen tudja függetleníteni magát tudományos munka közben saját politikai beállítódásától, személyes érdekeitől. Egy dolgot tehet, és ez kötelessége is, folyton törekednie kell erre. Amikor azonban végképp nem megy, akkor nem tetszeleghet az objektív tudós, a független politológus képében. Nem tévesztheti meg csalárd módon olvasóit azzal, hogy a politikailag abszolút módon elfogult véleményét, mint tudományos módszerekkel levont következtetést adja el. Ki kellene mondania, hogy ő a szocialista párt győzelmének feltétlen híve, a kampánystáb önkéntes vagy fizetett tagja, vagyis politikus és nem politológus. Hinni persze akkor is nehéz lenne neki.