Királyi útvesztő Antonescutól Iliescuig

Pataky István
2001. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Történelmi pillanatnak nevezte a bukaresti média I. Mihály egykori román uralkodó és Ion Iliescu államfő májusi találkozóját. A jelenlegi elnök volt az, aki az 1989-es rendszerváltás utáni években következetesen igyekezett megakadályozni az exkirály hazalátogatását. Mindez már múlt. A kiegyezés jeleként néhány nappal ezelőtt Mihály volt uralkodó, Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház feje, valamint Ion Iliescu államfő közös állásfoglalásban szólítottak összefogásra az ország jobb jövője érdekében.A király, aki kétszáz nappal lerövidítette a második világháborút, és az elnök, aki húsz évvel hosszabbította meg Románia útját az Európai Unióba – ezzel a szöveggel közölte az elhíresült májusi kézfogást megörökítő fotót a csípős humoráról ismert Mircea Dinescu által szerkesztett Academia Catavencu című hetilap.I. Mihály 1921-ben született Sinaián, a német Hohenzollern dinasztia sarjaként. 1927 és 1930, illetve 1940 és 1947 között volt Románia királya. A legmagasabb amerikai kitüntetésben részesült, amiért személyes döntésével járult hozzá a második világháború lerövidítéséhez. Mihály életének talán legfontosabb napja 1944. augusztus 23-a volt, amikor az udvari emberek szűk csoportjával letartóztatta Ion Antonescut. A háborús bűnös tábornokot, aki akkorra már marsalli ranggal tüntette ki magát, abba a királyi széfbe zárták, ahol II. Károly bélyeggyűjteményét őrizték. A fiatal király pedig percek alatt Hitler ellen fordította a teljes román hadsereget.Három évvel később egészen másért vált emlékezetessé egy december végi reggel Mihály számára. A Moszkva által erőteljesen támogatott román kommunisták, élükön Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel és Petru Grozával találkozót kértek a királytól, s közölték vele: tárgyalniuk kell a „barátságos válásról”. Ekkor a királyi rezidencia körül már ágyúk sorakoztak, az uralkodó őreit letartóztatták. A kommunisták vérfürdőt, az egész ország területére kiterjedő retorziót helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Mihály nem mond le a trónról. A nyomás alatt az ifjú király jobbnak látta aláírni az elé helyezett okmányt. „Nem akartam, hogy énmiattam még több szenvedés zúduljon a népre, még több szükségtelen dolog történjék az országban” – nyilatkozta évtizedekkel később egy interjújában I. Mihály. A száműzetésbe kényszerült uralkodó édesanyjával együtt különvonattal távozott Bukarestből, s a magyar főváros érintésével érkezett Svájcba, ahol mai napig él feleségével és négy lányával.Az 1989-es forradalom után sokan újra emlegetni kezdték az uralkodása idején rendkívüli módon tisztelt I. Mihályt. Az akadozó demokratikus változások hónapjaiban, éveiben nem kevesen voltak azok, akik a monarchia viszszaállításában látták az egyetlen garanciát arra, hogy az ország Nyugat felé forduljon. Az 1990-es antikommunista diáktüntetések idején az exkirály neve folyamatosan jelen volt a skandált jelszavakban. „A monarchia megmenti Romániát” felirat éveken keresztül díszelgett Bukarest központjának egyik épületén. Hosszas megalázó vízumprocedúrák után 1992-ben Mihály román földre léphetett. Bukarestben százezer ember ünnepelte, az új vezetőkben csalódott lakosság valóságos megváltóként fogadta az exkirályt. A nagy tömegeket megmozgató látogatás után jött a büntetés: 1996-ig Mihály nem kapott beutazási vízumot saját hazájába. A kormányváltás ugyan meghozta a régóta várt román állampolgárságot Mihálynak, de akkor már az addig monarchista húrokat pengető Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetői is a köztársasági államforma mellett kötelezték el magukat, a volt uralkodó végképp háttérbe szorult.Tavaly ősszel Iliescut visszaválasztották az elnöki székbe, s az igencsak gazdag kommunista múlttal rendelkező politikus úgy gondolta – nyilván saját népszerűségi mutatóit javítandó – fátylat borít a múltra. A királyt magánjellegű vacsorára invitálta meg az államelnök. Bukaresti tartózkodása alatt Mihály és családja az egykori uralkodói rezidencián, az Erzsébet-palotában tartózkodik, pár napra pedig ellátogatott a törvényes úton nemrég visszanyert Arad megyei soborsini királyi kastélyba. A volt államfők jogairól szóló törvény tervezete – amely az exkirályra is kiterjesztené az államfői jogokat – parlamenti egyzetetés alatt van. Mihály szerint az is elképzelhető, hogy családjával együtt hamarosan végleg visszaköltözik Romániába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.