Mátrai gyógycentrum

2001. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem 400 millió forintos ráfordítással, a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési támogatását igénybe véve gyógycentrumot kíván létesíteni a mátraderecskei önkormányzat. Zám Ferenc polgármester elmondta: a projekt alapja a falu határában az ezer méter mélyből feltörő gyógyító gáz.Hazánkban egyedülálló természeti jelenség a földből feltörő gyógygáz, emiatt évente átlagosan ezer vendég keresi fel a mátrai települést. A betegek a szén-dioxid fürdőért, a mofettáért utaznak Mátraderecskére. Jelenleg az önkormányzat nonprofit vállalkozásaként működő intézményben kezelik a magas vérnyomásban, érszűkületben, a cukor- és verőérbetegségben szenvedőket, a meglévő kapacitás azonban már szűkös. – Az elmúlt öt évben beigazolódott, hogy az erős koncentrációjú szén-dioxid csökkenti a fájdalmakat, ezért nemrég az Egészségügyi Minisztérium országos gyógyhelyi és gyógyfürdői igazgatósága határozata alapján immár „igazoltan” gyógygáznak minősül e természeti kincs – mondta lapunknak Zám Ferenc polgármester.Az elképzelések szerint a következő esztendőtől már naponta átlagosan háromszáz beteg kezelése lesz megoldható a gyógyászati centrumban, ahol is a különleges szén-dioxid fürdő mellett termálforrást, ivókúrát, illetve laborvizsgálatot lehet majd igénybe venni. A mátrai település vezetősége bízik abban, hogy az egészségturisztikai központ tervezete támogatást kap a Széchenyi-terv turizmusfejlesztési programjában, s így a következő év tavaszától már üzemelhet a gyógycentrum. A szivárgást először hatvan éve észlelték, ám a geológusok, fizikusok és orvosok vizsgálódásaira csak 1992-ben került sor. Az erős koncentrációjú szén-dioxid gáz ezer méter mélységből folyamatosan áramlik fel, átlag 400 liter/óra intenzitással. A kutatások a gázszivárgást hosszú távra prognosztizálták, így annak megszűnésétől nem kell tartani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.