Szepesi Attila kötete negyvenkét rövid, a szerző bőven áradó ismereteit megjelenítő, töprengő, gyakran lírai hangvételű írást tartalmaz. Az első részt olvasva – a távolabbi múlt felé forduló író témáin keresztül – láthatjuk, hogy milyen szervesen összeízesült a középkorban a magyar és európai kultúra, tudomány és hétköznapi élet. Megtudjuk például, hogy a XV. században rendkívül elterjedt moreszka nevű tánc legjobb, Európa-szerte keresett művelői a magyar táncosok voltak. A második rész az író-költő családtörténetének, saját életének színtereire vezeti az olvasót. A Szepesség, Hont megye, Kárpátalja, Beregszász, Budapest, Sopron, Buda környéki települések jelennek meg a leggyakrabban. Olyan helységek, tájak ezek, amelyeken vascsizmás lábával sűrűn átgázolt a történelem, ahol etnikumok sokasága élt egymás mellett, egymással keveredve. Egy részük huszadik századi elhurcolása, elűzése és a mai kor valósága semmivé tette e tájak szellemét, de néha, egy-egy ritka pillanatra régi hangulatok idéződhetnek fel.Szerzetesrendek építményeinek maradványai, várak, várromok, növények, állatok, gombák és a nekik szentelt, kultúrtörténeti ritkaságot jelentő könyvek; a földtörténet régi korszakaiból maradt kövületek, a hajdanvolt emberek keze munkáját dicsérő tárgyi maradványok, egykor élő, nyomaikban talán még most is fellelhető népszokások – ilyen és ezekhez hasonló „objektumok” töltik meg a könyv lapjait. Ez azonban nem jelent a mával való szembeszegülést. A szerző például évődve beszél barátja, a „nyurga költő” delírium közeli internetmámoráról.Az utolsó rész legerősebb – költők, írók sorsához kapcsolódó – motívuma az, hogy a Hamvas Béla-i értelemben vett hagyomány elhagyta a világot. „Mintha a Teremtés könyve, amelyet tovább kell minden kornak írnia, örökre becsukódott volna...” – mondja Szepesi Attila. Könyve arról beszél, ami a (remélhetően mégsem) becsukódott könyv néhány lapján írva van.(Szepesi Attila: A béka kertje. Kortárs Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 1450 forint)
Macron ismét bohócot csinált magából
