A somogyvámosi pusztatemplom

A nyolcszáz lakosú somogyi falunak – amelyet egy 1575. évi adólajstrom említ Vámos néven – az odatelepült Krisna-hívők közössége révén kelt híre az utóbbi esztendőkben. Közösségi épületüknek és biofarmjuknak akad kíváncsi látogatója, de csak kevesen merészkednek tovább a községtől délre fekvő kukoricásban rejtőzködő templomromot megcsodálni.

A ma Ihász-dűlőnek nevezett enyhe dombhátra fölkaptatva hirtelen tűnik elénk a magas, karcsú téglatorony, amelyet máig eredeti, középkori gúlasisak koronáz. Az 1200-as évek vége óta áll őrt a Balaton-partot a Dráva-vidékkel összekötő országút és az ősi megyeközpont, Somogyvár közelében. A régi vízrajzi térképek tanúsága szerint a Kárpát-medencei szabályozások előtt hajózható vízfolyás volt erre, a somogyvári bazilika badacsonyi bazaltköveit uszályokkal szállították ide.

A somogyvámosi templom azonban szabályos alakú, keményre égetett téglákból épült. Impozáns tornya és a tőle nyugatra magasodó oromfal közül idővel kibányászták és elhordták a kitűnő építőanyagot, de a megmaradt részletek így is nagyszerű építkezésről mesélnek. Az 1968-ban folyt ásatás során kiderült, hogy a romos templom helyén egy kisebb, félköríves szentélyű kápolna állt, amely a XII. században keletkezhetett. Döngölt agyagba fektetett, keskeny, lapos téglákból készült, jól megkülönböztethető jegyekkel a második építési korszak falrakásától. Valamikor a következő század végén történt kora gótikus stílusú átépítése: az első templom északi falát befoglalták az újabba, a hajót széltében-hosszában megnagyobbították, a kis szentély helyett jóval tágasabbat emeltek, ötszögzáródással. A boltozatok megvoltáról a külső támpillérek árulkodnak.

Az épület legizgalmasabb része a már említett torony – a helyiek Pusztatoronyként is emlegetik a romot –, amely a sekrestye szokásos helyén épült, a szentélyszűkület hónaljában, a korabeli ferences kolostortemplomokra jellemző elrendezésben, átjáróval a karzatra. Alul 4 x 4 méter belméretű, négyzet alaprajzú, boltozott térből indul, majd keresztmetszete a második emelet felett átalakul szabályos nyolcszögletűvé. A gúlasisak élei követik a faloldalakét. Az alsóbb szinteken keskeny, lőrésszerű nyílások láthatók, felül félköríves ablakok nyílnak a négy égtáj felé. A torony belsejébe föltekintve különleges élményben lehet részünk, ha tüzetesebben szemügyre vesszük a jó hét évszázaddal ezelőtt itt dolgozott mester keze munkáját.

Az építők kilétéről sajnos nem tudni. Írott források nem szólnak a templomról, még a török időkben elpusztult falu nevét sem ismerjük pontosan, amelynek szomszédjában Vámost említik a XVI. században. A 33 évvel ezelőtti ásatást vezető Valter Ilona az Árpád-kori Csopak falut lokalizálta e helyre, amelyet egy 1229-ben kelt oklevél a fehérvári káptalan birtokaként említ. Ezen a nyomon elindulva és a hasonló nyolcszögletű tornyok korabeli előfordulását megfigyelve jutott Kozák Károly régész arra a feltételezésre, hogy a somogyvámosi templom kora gótikus átépítésének köze lehetett a magyarországi keresztes-ispotályos lovagokhoz. A Szent János-lovagrend hazai anyaegyháza Székesfehérváron volt, ez a ritka toronytípus pedig a XIII–XIV. századi Magyarországon jellemzően a rend – oklevéllel igazolható – birtokain, építkezésein fordul elő. A Somogyvámoshoz közeli Csurgón látni hasonló, akár védelmi célokra is alkalmas téglatornyot az egykori johannita konvent helyén; távolabb Szegeden, illetve a délvidéki Aracson és Bácson – valamennyi lovagrendi birtok volt akkoriban.

E szembetűnő hasonlóságokon kívül nincs más bizonyítékunk a János-vitézek – vagy a templomos lovagok – egykori működésére e festői somogyi tájon. Ám az biztos, hogy csupán elvétve látni ilyen fejlett építéstechnikát, a „falusi gótikát” messze megelőző színvonalú szerkesztést és formát az Árpád-kori Magyarország templomain.