Jó néhány kínos jelenet vagy éppen csúfos bukás után az autógyárak elkezdtek tudományos alapokon nevet adni új modelljeiknek. Számítógépes adatbázisokon futtatják végig a lehetséges elnevezéseket, hogy kiszűrjék a célpiacok nyelvein vicces, vagy éppen obszcén jelentésű szavakat. A Nissan Almera Tino esetében tehát két dolog lehetséges: vagy hiányzik a japán gyár szoftverjéből a magyar nyelv, vagy nem tartják különösen fontosnak ezt a piacot.
Ez utóbbit viszonylag hamar ki lehet zárni, hiszen ha az importőr félvállról venné feladatát, valószínűleg nem kínálna egyedülálló ötéves garanciát a hagyományosan megbízható autókra. Marad tehát az első lehetőség – de végső soron voltak már ennél szerencsétlenebb egybeesések is (ott volt például a Seat Rhonda), és különben is, a névnél jóval fontosabb a tartalom.
A Nissan viszonylag későn szállt fel a kompakt egyterűek sebesvonatára. Honfitársai közül csak a Honda és a Toyota lépett nála később a telítődés jeleit egyelőre legkevésbé sem mutató európai porondra. A már bevezetett típusok ellen leginkább három fegyverrel szállhatnak hatékonyan harcba a későn jövők: modern, izgalmas formatervvel, ügyesen kihasználható belső terekkel és megfelelő árral.
Ami a legelsőt illeti, nem érheti szó a ház elejét. A Nissan új designja – a hatalmas, krómozott és osztott hűtőrács, az egyszerre feszes és lágy vonalak – mérföldes előrelépésnek számít a korábbi karosszériákhoz képest, és bár a szépség ízlés kérdése, a kis egyterűek vásárlói általában fogékonyabbak az egyedi formákra (amint ezt a Fiat Multipla sikere is mutatja), mint bármely más kategória vevői. A 4,2 méteres hosszával a kategória középmezőnyébe tartozó Almera Tino ráadásul helyzeti előnyben is van, hiszen ellenfelei lassan kezdenek elöregedni: a Scenic már át is esett egy rendkívül sikeres plasztikai műtéten, de a modellciklusok szabályai szerint a Zafira vagy a Picasso sem halogatja sokáig a ráncfelvarrást.
A belső térben azonnal felismerhető az Almerával való szoros rokonság. A középkonzol feletti tárolórekesz – azokban az országokban, ahol van értelme a navigációs rendszernek, ide kerül annak színes, kihajtható monitora – vagy az audiorendszer kezelőszervei az alsó középkategóriás Nissant idézik, az egész azonban egy magas konzolra került, hiszen az egyterűekre jellemző egyenes üléshelyzet ezt követeli meg. A minden felszereltségi szinten széria légkondicionáló egyen Almera kezelőszervei aranyszínben pompáznak, csakúgy, mint a szürke hátlapú órákat egységbe fogó alaplap (vagy mint a Honda Stream kapcsolói).
A Nissan mérnökei nem kevés munkaórát öltek abba, hogy a belső teret minél tökéletesebbre alakítsák. Elsődleges célcsoportjuk, a fiatal családok különleges igényeinek felel meg a vagy kéttucatnyi pakolóhely és tárolórekesz, az utastérből is könnyedén hozzáférhető, 440 literes csomagtér, valamint az, hogy úgy igyekeztek kialakítani az üléshelyzetet, hogy a szülők könnyen szemmel tarthassák hátul randalírozó gyerekeiket.
Az egyterűek lényege a rugalmasan alakítható beltér, azaz az ülések mozgatásának, eltávolításának, átrendezésének lehetősége. A Tinóban ugyan nem lehet előre-hátra tologatni a hátsó üléseket, ezt azonban bőven kompenzálja az oldalirányú állíthatóság: a középső ülést eltávolítva a két szélsőt beljebb lehet szerelni, ami jelentősen megnöveli az utazási kényelmet. Ez a megoldás eddig csak a teljes méretű egyterűekre volt jellemző, de a Nissan alapfelszereltsége sem akármilyen. Az ugrókódos távirányítóért, amelyhez akár személyre szabott beállításokat is hozzárendelhetünk, a már említett légkondicionálóért, a blokkolásgátlóért, a színre fújt és fűthető külső tükrökért vagy az első elektromos ablakemelőkért már az alapmodellben sem kell felárat fizetnünk.
Ez persze nem feltétlenül a gyár bőkezűségét jellemzi, sokkal inkább árpolitikáját. Az 1,8 literes motorral szerelt változat kezdőára csak ötvenezer forinttal marad el az 5,5 milliótól. A korántsem fapados felszereltséget közel negyedmilliós felárért oldallégzsákokkal, valamint harmadik hátsó fejtámlával bővíthetjük. A Luxury széria ehhez képest jelentéktelen, százezer forintos pluszköltségért könnyűfém felnit, bőrkormányt és váltókart, ködlámpákat, hátsó elektromos ablakemelőket és aktív első fejtámlákat kínál. A kétliteres modell ugyanezzel a szinte hiánytalan felszereltséggel bő egymillióval drágább, amit a nagyobb és erősebb motor mellett a különleges, folyamatosan változó áttételű CVT váltómű is indokol, amely mindig az ideális fordulatszám-tartományban tartja a motort. A hazai palettáról egyelőre hiányzik a 2,2 literes common-rail dízelmotor – talán azért, mert azzal felszerelve a Tino ára a csillagos egekig szökne.
A Nissan tehát a jelek szerint az új kategória még újabb szegmensébe, a prémium egyterűek egyelőre szűk családjába szánta a Tinót. Itt éppen azokkal a már említett japánokkal kell majd megküzdenie, akik nála is később mutatkoztak be. Ilyen szempontból pedig nem utolsóként, hanem elsőként érkezett a piacra.
Bajnokok Ligája
Elképesztő gólgála és feltámadás Torinóban; sérülés és piros lap a Real Madrid meccsén
