VITAFÓRUM

Lakatos Ernő sajtójaA Magyar Nemzet július 21-i számában jelent meg Stefka István interjúja Lakatos Ernővel. Mivel utóbbi személyemmel kapcsolatban valótlanságot állít, kérem az alábbiak közlését.Ad 1.1983. január 20. táján Hárs elvtárs, a Magyar Rádió nagy hatalmú elnöke irodájába hívatott, és azt mondta:– Bába elvtárs, maga szervezetileg lecsatlakozott a demokratikus ellenzékhez.Kérdeztem, mit ért ezen.– Tudjuk, tudjuk, ott nincs párttagkönyv. Nem dolgozhat tovább a Magyar Rádióban.Kérdeztem, mit jelent ez. Közölte, hogy vagy önként mondok fel, vagy kirúgnak. Kérdeztem, mennyi időm van gondolkodásra.– Egy perce – mondta.Az önkéntes felmondás mellett döntöttem, így munkakönyvemben az szerepel, hogy „a munkaviszony a dolgozó felmondásával megszűnt – 1983. március 31.”Ad 2.Lakatos Ernő feleségét nem ismertem, lapjában soha semmit nem publikáltam.Bába IvánBudapest***Hűbérúri jogSajtóirányítás – Kádár káderei módjánHét veterán amerikai pilóta feleségestül európai körutazást tett 1986 nyarán. Ennek során Kiskunmajsára is ellátogattak régi emlékeket felidézendő. 1944 októberében ugyanis a város közelében lőtték le a bevetésből hazafelé tartó repülőgépüket. Ejtőernyőjük segítségével értek földet, a majsaiaknak köszönhetően pedig magánházaknál elbújtatták őket. Az odaérkező szovjet csapatok közvetítésével visszatérhettek légibázisukra. A még életben lévő hét pilóta 42 év után találkozni akart megmentőivel.Az idő tájt én a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának voltam a vezetője, és az eseményről riportot kívántunk készíteni. Forgatócsoportunk éppen útra készült Kiskunmajsára, amikor megcsörrent asztalomon a K-telefon. (A fiatalabbak – meg a feledékeny idősebbek – kedvéért: ez titkos telefonhálózat volt, amely a pártközpontot kötötte össze az ország politikai és gazdasági irányító szervezeteivel és a jelentősebb sajtóorgánumokkal. A kézi vezérlés hathatós és gyors eszköze volt, amely azzal az előnnyel is bírt, hogy az intézkedéseknek nem maradt írásos nyomuk.) A vonal túlsó végén Gerencsér Ferenc, az MTV akkori alelnöke érdeklődött, igaz-e az értesülésük, hogy mi Szegeden riportot tervezünk készíteni amerikai pilótákkal. Igenlő válaszomra közölte, hogy a pártközpont sajtóosztályának utasítására a felvételt nem szabad elkészíteni. Miután a sajtóalosztály vezetője, Bereczky Gyula egykor kollégám volt a rádiónál, nála próbáltam elérni a számomra teljesen érthetetlen döntés megváltoztatását. Ő azonban kötötte az ebet a karóhoz, és megismételte: a riportról szó sem lehet. Mikor eme döntés okát firtattam, röviden közölte: ezek a pilóták nem helyeselték az antifasiszta koalíciót. Kérdésemre, hogy ezt személyesen vallották-e be neki, azt válaszolta, hogy ez nem vitatéma, és a letiltást vegyem parancsnak.Ezzel azonban nem ért véget a történet. Röviddel később a pártközpontban tartott szokásos főszerkesztői értekezleten Lakatos Ernő a témaválasztás felelősségéről oktatta ki a főszerkesztőket, elrettentő példának hozva fel a Szegedi Stúdiót, amelynek riporterei amerikai pilótákat kergettek volna az Alföldön, ha a sajtóosztály ezt meg nem akadályozza.A sajtó kézi vezérlése a Kádár-rendszer mindennapos gyakorlata volt. Ennek egyik szép példája az a sajtóterv, amely Kádár János 1977-es bonni látogatása előtt készült. A látogatás előtti sajtómunka című fejezetben ezt olvashatjuk: „... A rádió, a televízió, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, az Esti Hírlap és a megyei lapok közöljenek anyagot az NSZK-ról az alábbi szempontok figyelembevételével:– Méltassák a látogatás jelentőségét, a két ország széles körű kapcsolatait, fejlődő viszonyát, továbbá hangoztassák, hogy a helsinki záróokmány szellemében további lehetőséget látunk a kapcsolatok bővítésére, különösen a gazdasági együttműködés terén.– Írjanak mértéktartóan az NSZK belső helyzetéről...” (Ez a mondat a sajtóterv egyik gyöngyszeme. Köntörfalazás nélkül tudatja az esetleges túlbuzgó újságírókat, hogy hátrább az agarakkal, a „revánsvágyó nyugatnémet imperialisták” szokásos említése ezúttal nemkívánatos.)Egy további fejezet a látogatás alatti sajtómunkával foglalkozik. Ebből egy jellemző utasítás: „A látogatás alatt szerkesztett közlemény jelenjen meg a nyugatnémet kancellár vacsoráján elhangzó írásos pohárköszöntőkről. A Kádár elvtárs viszontvacsoráján elhangzó – valószínűleg kötetlen – pohárköszöntőkről csak ténykommüniké jelenjen meg.” (Az embernek az az érzése, hogy a sajtóterv készítői még saját első titkárukban sem bíztak. Az előre megírt és felolvasott szöveget – rövidítve ugyan – közölhette a sajtó, de Kádár szabadon mondott pohárköszöntőjét már nem.)És végül még egy érdekes idézet a sajtótervből: „A sajtó, a rádió és a televízió a tervben foglaltaknak megfelelően, de Kádár elvtárs olaszországi látogatása publikálásánál szerényebben – kisebb terjedelemben – foglalkozzék az NSZK-beli látogatással.” Ez utóbbi mondat valószínűleg az NDK-beli elvtársak megnyugtatására szolgált, és azt kívánta jelezni a magyar–nyugatnémet viszony fejlődését fogcsikorgatva szemlélő keletnémet elvtársaknak, hogy számunkra vannak ennél fontosabb nyugati kapcsolatok is.1976-ban a portugáliai választások előtt interjút készítettem Lisszabonban Mario Soaressel, az ország leendő miniszterelnökével. Az interjúban a szocialista kormányfőjelölt részletesen szólt programjáról, és felvázolta a portugál demokrácia általa elképzelt fejlődésének fő irányait. Tulajdonképpen ezzel a választással fejeződött be Portugáliában az 1974-es forradalom által elindított folyamat, amelyet mai szóhasználattal rendszerváltozásnak neveznék. A világ figyelmének középpontjában állt ez az ibériai-félszigeti ország, a földgolyó összes számottevő televíziójának tudósítói nagy versenyben voltak egymással, hogy kamerájuk elé citálhassák a jövendő portugál politika meghatározó személyiségeit. Így nem volt könnyű megszervezni a Soares-interjút, de sikerült. Hazaérve A hét vágószobájában éppen hozzákezdtem az anyag feldolgozásához, amikor Polgár Dénes főszerkesztő sajnálkozva közölte, hogy az interjú sugárzását a pártközpont megtiltotta. Mi a vágószobában éppen az interjú magyarra fordításával voltunk elfoglalva, tehát a párt sajtócézárjai úgy cenzúrázták ki a műsorból az anyagot, hogy nem is ismerték a riport szövegét. Az intézkedés okát ma is csak gyanítani tudom: az MSZMP valószínűleg nem akarta magára haragítani nagy pártfogoltját, a Portugál Kommunista Párt keményvonalas főtitkárát, Alvaro Cunhalt azzal, hogy legfőbb politikai ellenlábasának, Mario Soaresnek a Magyar Televízió fórumot ad. A proletár internacionalizmus oltárán – mint annyiszor – ezúttal is feláldozták a tájékoztatást.A példákból az a következtetés vonható le, hogy az MSZMP a sajtó irányításában nem úgy viselkedett mint tulajdonos, hanem mint hűbérúr. Ez a gyakorlat szinte a rendszerváltozásig fennmaradt. 1988 tavaszán az egyik vidéki napilap megszellőztette, hogy valamelyik nyugat-dunántúli városunk (már nem emlékszem, hogy Mosonmagyaróvár vagy Kapuvár) egy osztrák céggel szerződést kötött környezetkárosító szemét tárolására. A következő főszerkesztői értekezleten nem vitatták a téma súlyát, de helytelenítették, hogy a lap a pártközponttal való előzetes konzultáció nélkül hozta az ügyet nyilvánosságra. A „továbbiakig a dologról nem írunk, majd szólunk, amikor lehet” – hangzott Bereczky Gyula utasítása.1988 májusában a főszerkesztői összejövetel egyik témája a Fidesz megalakulása volt. Maga Berecz János igyekezett az ügyet szőnyeg alá söpörtetni a főszerkesztőkkel, kifejtvén, hogy ez néhány forrófejű ifjú magánvállalkozása, amivel nem kell foglalkozni. „Ez nem politikai, hanem rendőrségi ügy” – mondta a KB titkára.Érdekes atavizmus, hogy a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt, amely szavakban nem győz elhatárolódni az MSZMP-től, napi politikai gyakorlatában mintha ugyanezt az elvet követné.Regős SándorA szerző az MTV nyugalmazott főszerkesztője***Ki bombázta Kassát?Györkei Jenő a kassai bombázásról közölt érdekes cikket a június 30-i számukban. Ehhez szeretnék néhány kritikus megjegyzést fűzni.A szerző történelmi mérlegelésében arra a következtetésre jut, hogy dokumentumok hiányában nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre, hogy ki bombázta Kassát. Véleményével elvileg egyet lehet érteni. A szerző ugyanakkor kizárja azt a lehetőséget, hogy szovjet gépek lettek volna az elkövetők. Másrészt idézi Szent-Iványi Domokost és Krudy Ádámot, akik úgy vélték, hogy német repülők voltak a támadók. Szent-Iványi Domokos így írt kéziratban maradt munkájában, amelyet Györkei idéz: „Kassa bombázása előzetes német–magyar vezérkari megállapodás alapján történt.”