Tisztelt Szerkesztőség!

Jövőkép helyett: a múlt kisajátítása
A Kossuth-családok és leszármazottaik kikérik maguknak az SZDSZ aktuálpolitikai akcióját
A Duna TV híradójában, Magyar Bálint bejelentéséből értesültünk, hogy az SZDSZ Kossuth Lajos születésének 199. évfordulója alkalmából ünnepséget szervez. Elhangzott továbbá az is, hogy jövőre Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára elkezdi a felkészülést. Tervükben áll meghívni a történelmi család, illetve családok leszármazottait is. Több, a Kossuth-nemzetséghez tartozó rokonomat megkerestem, tudnak-e a fenti bejelentésről, értesítették-e őket az SZDSZ részéről? Egybehangzóan jelezték, hogy nem kereste meg egyiküket sem az SZDSZ, de nem is szeretnék, ha ilyen kérés elhangozna, sőt!
Kifejezetten tiltakoznak, illetve tiltakozunk, hogy bárki is pártpolitikai céllal kisajátítsa Kossuth Lajos nevét és történelmi alakját.
Ezek után megkerestem a Kossuth Szövetség elnökét, Gavlik Istvánt, aki megígérte, hogy az ő részvételével semmilyen politikai párt nem használhatja a Kossuth Szövetséget ünnepségek szervezésére.
A mindenkori kormány az – legyen bármelyik oldalról –, amelynek joga lehet a megemlékezés megszervezésére, és tudtommal ez folyamatban is van. Mi, a Kossuth-nemzetség oldalági leszármazottai, tisztelettel és szívesen veszünk részt a pártpolitikától mentes megemlékezéseken, azt azonban kikérjük magunknak, hogy bárki – ezúttal a parlamentbe jutásért kapaszkodó SZDSZ – tegye azt.
Alulírottak ezen nyilatkozattal nyomatékosan kijelentjük, hogy bármit szervez az SZDSZ, az kifejezetten szemben áll a Kossuth-családok akaratával. Szijjártóné Kossuth Eszter, Budapest
A család tagjai nevében:
Kossuth Mihály, Budapest;
Haracsekné Kossuth Erzsébet, Veszprém;
Kossuth László, Budapest;
dr. Kossuth László, Budapest;
Kossuth Lajos, Kecskemét;
Gosztonyiné Kossuth Erzsébet, Vác;
Dombay Sándorné Kossuth Mária, Miskolc

A Magyar Nemzet 2001. szeptember 24-i számának Szegény Kossuth… című cikkében Ludwig Emil írja azt, hogy Kossuth Lajos a Petőfi- és Arany-verseknek is „rajongott hőse” volt.
Petőfi Sándor összesen 859 fennmaradt költeménye közül egyetlenegyben sincs szó Kossuthról. A négykötetes Petőfi-szótárból tudjuk, hogy a költő egész életművében összesen 11 alkalommal van említés Kossuth Lajosról, de sohasem versben, hanem prózai művekben, levelekben (pl. az Egyenlőségi Társulat proklamációjában).
Úgy tudom, Arany János is csak egy kevéssé ismert versében említi Kossuthot. 1849 nyarán a Van-e olyan… című költeményében arról ír, hogy a Habsburg császár „Elvesztené a magyart, hogy ne légyen”, ám „Nem tetszett ez Görgeinek, Kossuthnak…” Arany János életművében Kossuth szűkszavú említésével szemben Széchenyi Istvánnak van igazán meghatározó szerepe, akiről 1860-ban Széchenyi emlékezete című hatalmas és megrendítő ódáját írta. Dr. Pásztor Emil nyugalmazott főiskolai tanár, Eger

A rádióból értesültem, hogy a Kossuth-bicentenárumra készülvén a mai magyar „liberálisok” emlékbizottságot alapítottak. Soraikba olyan személyiségeket is beválasztanak, akik leszármazottai a szabadságharcban részt vetteknek, így például Görgey Gábort, aki maga is elismeri, hogy jeles rokona és Kossuth között a viszony nem volt éppenséggel felhőtlen, viszont az is biztos, hogy Kossuth nélkül szabadságharc sem lett volna. A Kossuth rádió műsorában hangzott el, hogy mivel ma Magyarországon a „liberális” szitokszónak számít, ezért ők a magukénak érzik Kossuthot és az eredeti, nemzeti liberalizmust.
Csakhogy a mai liberálisoknak éppen a „nemzet” jelenti a szitokszót, és nem csupán fogalmi és főnévi jelentése szerint, hanem jelzős összetételben is. Ezért nem világos számomra, hogy mi közük lehet a nemzeti liberális gondolkodású Kossuthhoz. Kossuth Lajos és eszmetársai számára a szabadság és a haza ugyanazt jelentette, és nem vált el egymástól politikai kampányspekulációk okán. Ha Kossuth ma élne, aligha bízná a szabad demokratákra az emlékbizottság megszervezését.
Meggondolva, hogy 2002-ben nemcsak Kossuth-emlékév lesz, hanem választás is, és az SZDSZ végképp kifogyni látszik az előremutató politikai programokból és ötletekből, joggal tehető fel, hogy az egész Kossuth-megemlékezést csak propagandisztikus pótcselekvésnek szánják. Lehet, hogy a szabad demokratáknak – jövő híján – a múlt kezdődött meg? Dr. Király Zoltánné nyugalmazott tanár, Budapest

Becsületrend – kérdőjellel
Medgyessy Péterről, a Magyar Szocialista Párt pártonkívüli miniszterelnök-jelöltjéről csak kevés tudható.
Elvégezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemet, de a „ki-kicsodák” szerint egyetemi doktori címet vagy tudományos fokozatot nem szerzett, esetleges szakmai publikációiról a hozzáférhető források nem tesznek említést. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán néhány évig előadó, azonban nincs adat arra vonatkozóan, hogy egyetemen vagy szakmai egyesületekben, szervezetekben tevékenységet folytatott volna. Igaz, 1996-ban néhány hónapig a miniszterelnök tanácsadó testületének vezetője volt.
1961–62 között a Ferunion külkereskedelmi vállalat segédüzletkötője, majd a Pénzügyminisztériumban dolgozik. 1970-ben – azokban az időkben szokatlanul fiatalon, 28 évesen – osztályvezető, 1976-ban főosztályvezető, 1982-ben miniszterhelyettes, 1987-ben pénzügyminiszter és még ugyanebben az évben miniszterelnök-helyettes, továbbá a Kádár János által vezetett MSZMP Központi Bizottságának tagja. Nem ismert, hogy a rendszerváltozást megelőzően a korábbi állampárt reformerei között bármit is tett volna. Nem tudott, hogy az MSZMP-ből kilépett-e, vagy pedig tagsága a párt feloszlatásával automatikusan szűnt-e meg. Nem tudott, hogy az MSZP-be belépett-e és ha igen, mikor és miért hagyta el ezt a pártot, hiszen nyomatékkal kap hangsúlyt, hogy „pártonkívüli”.
1990 után – amint nem kevés korábbi politikus – a gazdasági életben, elsősorban a bankszakmában kap pozíciót, a magyar Paribas Bank elnök-vezérigazgatója, és 1993-tól az Interkoncert Rt. igazgatóságának tagja.
Az 1994-es választásokat követően, amikor a Magyar Szocialista Párt irányító helyzetbe került, rendkívüli számban vállalt vezető beosztást. A Nemzetközi Állami Pénzügyi Intézet igazgatóságának tagja, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja. Ezzel hihetetlen mértékű, emberfeletti munkabírását igazolta, hiszen ezen feladatok tényleges és valós ellátása nem egy, de több szakember megfeszített munkáját jelentette, pontosabban kellett volna jelentse. A közelmúltban lett ismert, hogy a francia kormány javaslatára becsületrendet kapott. A becsületrendet 1802. május 19-én katonai és polgári érdemek jutalmazására Napóleon alapította. Szabályzata többször is változott, de minden esetben egyértelmű volt, hogy ez kiemelkedő teljesítményt volt hivatva honorálni.
Csak szerény ismereteimmel magyarázható, hogy nem látom be és nem ismerem fel azon nyomban, melyek azok az érdemek és kiemelkedő teljesítmények, amelyekre tekintettel Medgyessy Péter megkapta ezt az érdemrendet. Nem volt rendszerváltoztató, szakmai téren pedig általában, de a szocialista párt közgazdái között is igen nagy számban található egy legalább ekkora szaktekintély. Valami nagyot kellett tegyen Medgyessy Péter, amit én – tájékozatlanságom miatt – nem tudok, mert igazán rendkívüli rosszindulattal lehetne csak feltételeznem, hogy a francia kormány a Magyar Szocialista Pártot akarta segíteni ezzel a most gyakorolt gesztussal, abban a hitben, hogy a magyar választó meg fog hajolni a becsületrend fénye és csillogása előtt. Nem, nem, ilyen otrombaságot galádság lenne feltételeznem! Dr. Kolossváry István, Budapest

Kovács Mária (Budapest): Kristóf Attila „nem tudja”, miért van az, hogy bármit tesz a kormányfő, semmi nem felel meg az ellenzéknek? Emlékeztetem egy Antall József idejéből való viccre: ő is szerette volna egyszer végre az ellenzék elismerését kivívni, ezért gyalog sétált át a Duna vizén a Parlamentből az MDF székházába. „Antall még úszni sem tud!” – harsogták rögvest az újságok… Természetes, hogy az ellenzék a legkiválóbbakat, a legnagyobb ellenfelet próbálja kilőni (divatosabb szóval: likvidálni), én azt hiszem, magától értetődik, hogy a miniszterelnök a fő célpont. Bármit tesz, támadni kell, bárki bármit elkövet, őt kell támadni – amíg (Isten őrizz) le nem esik a lábáról. Ugyanezen az alapon: (ezt viszont én nem értem) a „Sziget-ügyben” miért kellett egyeseknek fellebbezni az eljárást megszüntető bírósági ítélet ellen? Tarlós István az egyik legsikeresebb budapesti polgármester, a legjobb, legreményteljesebb főpolgármester-jelölt lehetne Demszky Gábor várva várt visszavonulása után. Természetes, hogy őt kell bepiszkolni, feljelenteni, botrányokba keverni. Hogy aztán egyes SZDSZ-esek fellépése ez ügyben speciel bumerángként rájuk üthet vissza, ez már az ő problémájuk. Az enyém, a melegekkel kapcsolatos hivatalos liberalizálódás irányát tekintve az, hogy kivándoroljak-e, mielőtt kötelező lesz…?
*
Gyarmati Gábor (Budapest): Kezdetben volt a tisztességtelen haszon. Ezt a fogalmat akkor használták, ha valaki (valakik) úgy jutott (jutottak) jövedelemhez, hogy nem, vagy nem annyit dolgozott (dolgoztak) érte, ameny-nyi dukál. A BKV kitalálta, hogy aki utazni szeretne, de nem akar naponta sorba állni jegyért, az vegyen bérletet. S eddig rendben is. Azután kitalálta, hogy ezt lehet úgy is csinálni, hogy mondjuk a 7-es busz mindig ugyanott és ugyanakkor áll meg, s bár ezenközben semmi más nem változott (csak a gázolaj ára csökkent), viszont huncutul folyamatosan felemelte a bérlet árát. Aki eddigre rászokott a bérletre és a tömegközlekedésre (szegény), az BKV-függőként már nem is tudott róla leszokni. Hát ott áll (szegény) hó elején a pénztárnál, és várja, várja, hogy úgy négyezer forint körüli kiadásba verhesse magát. S ekkor megint csavar egyet a dolgon a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő részvénytársaság. Ha már úgyis megvette, akkor nekünk már jó – gondolta –, hiszen már itt van a pénz, s remélhetőleg a következő hónapban is rendben megérkezik. Ezért – szigorúan forgalomtechnikai szempontból, a költségcsökkentés jelszavával, de nem a tulajdonos dagadt zsebének apasztása érdekében! – átszervezéseket foganasított a viszonylatokon. Vagyis: csökkentette a járatok számát. Az indoklás egy meglepően szokatlan, új és felettébb ritka jelenség: a nyár. Ekkor ugyanis – hangzik az okfejtés – nincsenek diákok, tehát kevesebb járat is elegendő. Az a maradék pedig, aki télen, nyáron, ősszel és tavasszal mindig azonos időpontban és azonos irányba utazik – de tényleg csak a példa kedvéért egy bohókás ötletként: a munkahelyére –, nos ez a maradék le van… Hiszen ő úgyis megveszi (megvette) a bérletet. Így van az, hogy télen tömeg van a járműveken, mert sok a diák. Nyáron viszont tömeg van a járműveken, mert – bár nincs sok diák – kevés a busz. A bérlet ára azonban folyamatosan emelkedik.
*
Regyep János (Vác): 1998-ban komoly veszély volt a Horn-éra fennmaradásának lehetősége. A „triplaprivatizátorok” (akik először államosítottak, másodszor jól éltek belőle, harmadszor tulajdonjogilag is magukévá tették a megmaradt javakat!) minden valószínűség szerint hosszú évtizedekre bebetonozták volna korrupt és hazug rendszerüket. A 2002-es választások tétje ugyanez fordítva. Most meg lehetne szilárdítani azokat a normális, európai, demokratikus viszonyokat, amelyek kiépítése ebben a ciklusban megkezdődött. A liberál sajtóklubokban nyüszítő okoskodók nem véletlenül tesznek fel mindent egy lapra immár. Tudják, hogy ha ez a posztkommunista baloldal veszíteni fog, akkor az ő idejük végleg lejár. A pártállamot kiszolgált, kivénhedt aczélos-borvirágos figurák, a gengszterektől kapott luxusautón száguldó igazságbajnokok helyett jöhetne talán egy valóban európai garnitúra – a baloldalon is. Egyik kedves szerzőm befejező fordulatát kölcsönözve: Én nem tudom, hogy ilyen létezik-e még egyáltalán… Lássuk!
*
Dr. Kováts Gábor (Magyar Mérnöki Kamara): A Magyar Nemzet szeptember 6-i számában Tőkéczki László cikket közölt Kell-e az államot lerombolni? címen. A Magyar Mérnöki Kamara, melynek elnöki tisztét betöltöm, bizonyos szempontból szintén civil szervezetnek minősül, melyet a magyar mérnöktársadalom hozott létre, fenntart és működtet. Olyan szempontból civil szervezet, hogy költségeit teljes egészében maga fedezi, tisztségviselőit önkormányzati módon maga választja, szervezeti és működési szabályzatát önmaga hozza létre. Azonban mindez egy állami akaraton, illetve egész pontosan a magyar parlament akaratán alapszik, ugyanis – mint hivatásrendi kamarának – a Magyar Mérnöki Kamarának az 1996. évi LVIII. törvény képezi a jogi legitimitását. Tehát a kamara egyik oldalon kétségtelenül civil szervezet, ugyanakkor célja semmiképpen sem az állam lerombolása, hanem bizonyos állami feladatok átvállalása és gyakorlása az említett törvény és egyéb törvények, valamint kormány és miniszteri rendeletek alapján. Természetesen nem vitatjuk Tőkéczki úr azon állítását, hogy vannak „az állammal szemben álló, fontoskodó civil szervezetek”, csak azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a hivatásrendi kamarák általában nem ilyenek, a Magyar Mérnöki Kamara pedig fennállása óta még semmilyen szenzációs vagy botrányos ügybe nem keveredett.

Kedves Olvasók!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.