Vitorlás a garázsban

Az elején mindketten feszengünk. A fiú a helyzettel barátkozik, hogy kérdezgetik, én meg a gondolathoz próbálok hozzászokni, hogy valaki tizenkilenc évesen tudós. Déry Attila az. Papírja van róla. Megnyerte a fiataloknak kiírt tudományos versenyt. Két társával ma, szombaton érkezik Norvégiába, hogy bizonyítsa, munkája méltó a világ figyelmére. Harminc ország ifjú emberei mutatták be hazájukban a tavasszal, mire képesek. A legjobbak most találkoznak Bergenben, ahol eldől, ki nyeri 2001-ben a fiatal tudósok versenyét. A tét nagy: ötezer euró s hozzá a dicsőség. Déry Attila optimista: hiszi, hogy találmányával mindkettőt elnyerheti. A találmány egy vitorlás hajó. Nem volt rá pénze, hogy megépítse, csak a modelljét vihette el, de ez nem szegi kedvét. Norvégia tengeri ország, ott biztosan értékelni fogják, hogy újítása tíz-tizenöt százalékkal növeli a hajó sebességét.

Indulása előtt beszélgettünk. Sok a teendője, mondta, mikor hívtam, csak este ér rá. Mikor megérkezem, már az ajtóban elnézést kér a telefon miatt. Mosolyog, szájában megcsillan a fogszabályozó.
Javaslom, hogy tegeződjünk.
– Az jó lesz. Úgy könnyebb. (Elkomolyodik. Élete első interjúját adja.)
– Miért éppen vitorlást építettél? Lehetett volna repülőmodellt is.
– Azzal kezdtem, repülővel. S nemcsak én: az édesapám is. (Szépen ejti a szót, tisztelettel és ragaszkodón.)
– Ő talán pilóta?
– Nem. Építész, de pilóta akart lenni. Mikor annyi idős volt, mint most én, megvette és elolvasta az összes létező könyvet a repülésről. Aztán le kellett mondania róla.
– Félt valamitől?
– Mi nem félünk. (A hangsúly olyan, mintha kikérné magának.) Rövidlátó volt, a könyvek így fölkerültek a polcra. Amikor tizenhárom évesen rám jött a repülés, a kezembe adta őket. Előbb modelleket kezdtem építeni, aztán kimentem a Farkas-hegyre, s elkezdtem a valóságos repülést.
– Hogyan lett ebből hajó?
– Úgy, hogy megijedtem. (Nocsak, hát mégis fél?) A dugóhúzó-repülést gyakoroltuk, ebben nincs semmi különös, a vitorlázóknál mindennapos. Mégis rendkívüli lett, mert a felhúzásnál a segédtartó eltörött. Ha még két percig a levegőben maradunk, végünk. Mikor földet értünk, kiderült, hogy a Góbé egyik szárnya odafönn tizenöt fokkal elcsavarodott a másikhoz képest. Akkor döntöttem úgy, hogy nem folytatom. Ócska gépekkel nem érdemes.
– Inkább építesz új vitorlás hajót…
– Tényleg építettem, de az alkatrészeket roncsokból szedtem össze. Ez a mánia onnan ered, hogy amióta megszülettem, mindig Tihanyban nyaraltam a nagyapámnál. Ő festőművész. (Egy pillanatra megáll, mint aki valamit elfelejtett.) És Kossuth-díjas… Egyik nagybátyámnak van ott egy jolléja, sokat voltam vele kinn a vízen, s egy idő után nagyon szerettem volna saját vitorlást.
– Úgy, hogy magad építed?
– Persze. Az az igazi. (Ragyog a szeme, mint a tó tükre augusztusban.) Tizenhét éves voltam, amikor összeállítottam egyet. Vettem egy roncs Kalózt, az árboc és a szerelvények még jók voltak, majd szereztem egy 470-es hajótestet. Illetve egy „majdnem” 470-est… (Rám biccent, mintha cinkosa lennék ebben a „majdnem”-ügyben.) Hazahoztuk őket, és egész télen ezen dolgoztam a garázsban. Műanyag bordázatot építettem bele, s végül jó hajó lett, de van egy nagy baja.
– Mi az?
– Hogy nem lehet vele versenyezni. Hivatalos versenyekre csak osztályba sorolt hajók mehetnek. Illetve van egy osztályon kívüli kategória is, ám épp ott indulnak a legjobbak. A kísérletezők.
– Ha megépülne a hajómodell, amelyet Norvégiába viszel, sikeresen szerepelne köztük?
– Igen. (A válasz határozott, a tekintet szintén.) Nyolcméteres hajó, tizenkét méteres árboccal. A két újdonság nagyban növeli a sebességét és a biztonságát. Az első: a dupla svert felszabadítása, hogy azok a hossztengelytől elfordulhassanak. Tehát akkor is legyen állásszögük, amikor a hajó hossztengelyében mozog, s ezek segítségével élesebben cirkálhasson. (Lassan mondja, szinte szótagolva, mintha már látná, hogy az újság kézben van, és olvassák. Pontatlanságokhoz nem adhatja a nevét.)
– A másik újdonság?
– A vitorlázat. A hajó hátsó részében áll, és felső szakaszával előrehajló, íves árbocra van erősítve. A vitorlák íveltsége a kívánt mértékben növelhető, a hossztengelytől nagymértékben kiengedhetők, így raumban is éles szelet kapnak, tehát még háromnegyed szélben sem válik le róluk a szívott oldali áramlás. (Tekintetében kérdés: értem-e mindezt, vagy kell még valami magyarázat? Kell.)
– Mi az a raum?
– A hátszelet teljes szélnek mondják, az oldalról jövőt meg fél szélnek. A kettő közötti szél: a raum. (Elégedett, mint a felnőtt, amikor egy gyereknek valami fontosat mondott.)
– Mit szólt a család, amikor megtudta, hogy te vagy a pályázat egyik nyertese?
– Nagy öröm volt! Főleg amiatt, hogy ezzel felvételi nélkül bejutottam az egyetemre. Mert tavaly nem sikerült, s a matekom az idén is rossz volt. Hazaértem az írásbeli után, és arra gondoltam, ebből úgysem lesz semmi, jobb, ha elmegyek meteorológusnak. Akkor szólalt meg a telefon. (Kiegyenesedik ültében.) Az innovációs szövetségtől hívtak, és mondták, hogy nyertem. Pezsgőt bontottunk.
– Hová vettek fel?
– A közlekedésmérnöki karra. Hajóépítő gépész szeretnék lenni.
– Magyarországon? De hisz nekünk nincs se tengerünk, se flottánk! Mit csinálsz, ha végzel?
– Sporthajót tervezek. Nagy jövője van, mert egyre inkább jóléti ország leszünk. És külföldre is sok hajót lehet eladni. (Lazít a tartásán, mint a kapus, miután nehéz helyzetben hárított.)
– A kísérletezés minden idődet kitölti?
– Nem. Sportolok is. Tájékozódási futásban a korosztályos mezőny első harmadába tartozom. Sajnos a térdemben kopik a porc, ezért nem megy jobban. A múlt szombaton végigfutottam a Nike-Budapest félmaratonit, és már fél távnál fájdalmat éreztem. (Úgy mondja, mintha szégyellnie kéne, hogy nem első abban is.)
– Más? Zene?
– Könnyűzene. Metal. (Nagy grimasszal jelzi, hogy ezt nem érthetem.)

Attila felmenői kivétel nélkül alkotó emberek. Nagyapja, a Kossuth-díjas Csáki-Maronyák József kilencvenegy éves, ma is naponta fest. Egy őse a másik ágon a sajószentpéteri üveggyár főmérnöke volt. Legendás bohém figura, akinek barátnői voltak, és szórta a pénzt, de a szakmát nagyon értette. Egészen más lélek volt Déry Mihály, a Józsefváros református plébánosa. Árvaházat alapított, szegényeket támogatott, el is neveztek róla egy utcát: azt, ami ma Déri Miksa nevét viseli.
A szülők építészek. Hozzáértésüket példázza budakeszi házuk, megjelent publikációik, könyveik, a szót mégis azonnal a fiukra terelik.
– Egy anyát kérdezni a fiáról? Csak elfogult véleményt fog hallani… Ezzel együtt azt mondom, nem könnyű egy megszállott fiú szüleinek. Emlékszem a pillanatra, amikor elém állt tizennégy évesen: repülni akar, egyezzem bele. Megakadályozhattam volna, de nem tettem, mert láttam, hogy ez az élete. Ahogy az lett a hajózás is. Ötévesen kiíratta az ajtajára: „Déry Attila Ákos kapitány.” Az erkélyen kötelek voltak kifeszítve, s úgy igazgatta őket, mint egy vitorlás hajó köteleit. (Elhallgat. Bár rám néz, nyilván azt a régi erkélyt látja. Muszáj visszahoznom a jelenbe.)
– Aki épít, néha ront is. Sok minden bánta a lakásban, hogy a fia kísérletezett?
– Nem. Kerülgettük ugyan a nappaliban a repülőmodelleket, de Attila alapjában véve rendszerető. Megtörtént, mikor vendégségben voltunk, hogy a háziak gyerekeivel rendbe rakatta játékaikat. Kreativitása pedig inkább hasznot jelentett, mint kárt. Nyeles telken lakunk, százhét méter hosszú a bejáró. A fiam pár éve hókotrót épített az autóra, hogy ne kelljen havat lapátolni télen. A szomszédok csak néztek. Aztán átszóltak, hogy nekik is kéne egy olyan. (Hát igen, elismerheti a fiút a magyar tudomány, az európai, el a norvég király, bárki, az elismerés csak akkor teljes, ha a szomszédoké is benne van. Jó, ha ezt nem felejti el egy magyar tudósjelölt.)
– Attila még nincs húszéves, és már úgy emlegetik, mint tudóst. Örül ennek, vagy tudomásul veszi, hogy a fia mostantól a saját életét éli, amelyre a szüleinek nincs befolyásuk?
– Az ilyen távolodás egészséges. A férjem azt mondja, ha Attila hajós lesz, ő nem élt hiába. Már csak egy rendes lányt kell találnia, s akkor nagyszerű unokáink lesznek. (Puhán simít egyet a ruháján: mintha egy gyermekfejre tenné rá a kezét. Egy unokáéra.)
– Örül?
– Hogyne örülnék! Az édesanyja vagyok.