Drótszamarak ott és itt

Akkora szabadságot nem élvez a kerékpáros sehol a világon, mint New Yorkban. Jöhet-mehet kénye-kedvére, a sodrás irányában, az árral szemben, senki nem szól rá, senki nem akarja megbüntetni. A kerékpár a New York-i utca nebáncsvirága; tilos nekimenni, felborítani, illik rá vigyázni, nem szabad elkaszálni.

Budapesten ettől még messze vagyunk.
Ellopni már könnyen ellopják (ott is, itt is), ezért aztán a New York-i kerékpár-tulajdonosok ügyes és egyszerű trükköt találtak ki: néhány csavarással leveszik az első kereket (kézzel könnyen elvégezhető a művelet), és a villaszárral együtt egy hosszú kampójú lakat segítségével valamilyen fix ponthoz erősítik. A kereket rögzítő csavar pedig természetesen a zsebbe kerül. Ilyen „térdre bukott” biciklikkel lépten-nyomon találkozik a városjáró.
Budapesten ettől a trükktől még messze vagyunk.
Gyakori eset New Yorkban, hogy a kerékpáros szájába vett síppal közlekedik, s ha szükséges, belefúj a sípjába, mint János vitéz az Óperenciás-tengeren.
A budapesti szem hiába keresi a biciklikormányhoz erősített lámpát, New York-szerte egyet sem láttam. De mindkét kerék küllőin ott a fényvisszaverő prizma, amely a nagy forgalomban jobban felhívja a figyelmet a drótszamárra.
Az útikönyvek azt írják: a legjobban gyalogosan ismerhető meg egy város. Kerékpáron még egy előnye van: nem szólongatják le unos-untalan az embert, hogy adjon már néhány dollárt a rászorulóknak. Az is igaz viszont, hogy nem is karolnak bele kétoldalról a lányok a 42. utca sarkán.
Jut eszembe: szombat délelőtt az Orbán-hegyen biciklire pattantam, s gondoltam, lekerekezek a Déli pályaudvarig egy kis ebédrevalóért. Nem fogják elhinni: lefelé és fölfelé is halálfélelmem volt! Pedig nem először ülök kerékpáron. Egyszer még, fiatalkoromban, Révfülöpre is lekerekeztem egy lány miatt…
Kerékpárprogram ide, kerékpárprogram oda, a nebáncsvirágtól még messze vagyunk.