Amikor alig egy hete Pervez Musarraf úgy határozott, hogy országa felsorakozik az Egyesült Államok vezette terrorizmus elleni koalícióhoz, az elnök valószínűleg élete egyik legnehezebb (és talán legkeservesebb) döntését hozta meg. Pakisztán ugyanis ezzel egy csapással hátat fordított egyetlen térségbeli szövetségesének, a tálibok vezette Afganisztánnak, magára haragítva ezzel nemcsak a keményvonalas mozlim szervezeteket és vezetőiket, de az ország lakosságának tíz százalékát kitevő pastukat is. Ez a mintegy kétmilliós nemzetiség ugyanis szoros rokoni, baráti és üzleti kapcsolatokat ápol az Afganisztánt irányító tálibokkal, akiknek túlnyomó része szintén pastu.
Musarrafnak azonban nem igazán volt más választása. Az 1998-as atomteszt és az 1999-es puccs óta az országot amerikai és nemzetközi szankciók egész hada sújtja, a gazdaság romokban hever, a külföldi adósság pedig csak növekszik. Pakisztán erős embere tisztában volt azzal, hogy ha nem enged az amerikaiaknak, az ország csak még inkább elszigetelődik.
Nem is beszélve arról, hogy Iszlámábád attól tart, hogy a terrorellenes küzdelmet felhasználva az örök ellenlábas India könnyen a maga oldalára állíthatja Washingtont a vitatott hovatartozású Kasmír ügyében. Újdelhi ugyanis azzal vádolja Iszlámábádot, hogy fegyverrel és pénzzel is támogatja a tartomány elszakadásáért küzdő militánsokat. Tény, hogy Kasmírban több ezer olyan szeparatista harcol, akik korábban – pakisztáni közvetítéssel – afganisztáni táborokban kaptak kiképzést. Ezek többségét pedig a szeptember 11-i merényletek kiagyalójának tartott Oszama bin Laden pénzeli. India tehát azt reméli, hogy a világméretű terrorellenes harc kapcsán a hegyek ölelte tartomány sorsát megnyugtatóan rendezhetik végre. Félő azonban, hogy a mostani konfliktus egyelőre elodázza a kasmíri helyzet megoldását.
Ám Musarraf elnöknek valószínűleg most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy vigyázó szemét Kasmírra vesse. Hiszen – mint a minap fogalmazott – 1971 óta Pakisztán legkritikusabb válsága, hogy Banglades kiszakadt az országból és önálló állam lett. Az iszlám vezetők dzsihádra, azaz „szent háborúra” szólítanak fel, a lakosság nagy része Amerika-ellenes. (Az egykori szövetségessel szembeni ellenérzések leginkább az Egyesült Államok közel-keleti politikájára, az Öböl-háború alatti bagdadi bombázásokra és a három éve tartó szankciókra vezethetők vissza.) A nagyobb pakisztáni városokban – főként az ország észak-északnyugati részén – napok óta egymást követik a tüntetések. Kvetta városában a héten bankokat, mozikat, üzleteket, ENSZ-létesítményeket rongált meg és lobbantott lángra a feldühödött tömeg. A külföldieket arra kérik, ha lehet, ne hagyják el otthonaikat. A hét eleji pesavari és kvettai tüntetők jelentős része egyébként nem is pakisztáni, hanem afgán állampolgárságú volt. Iszlámábád a minap hivatalos úton azt közölte az országhatáron toporgó több százezernyi afgán menekülttel, hogy nem hajlandó kaput nyitni nekik, s csak a leginkább rászorulókat engedi be az országba.
Pakisztánban a radikális vallási csoportosulások, illetve a vele rokonszenvezők „csupán” a lakosság 15 százalékát teszik ki, ám a 142 milliós országban ez is több mint húszmillió embert jelent. Musarraf egyébként a minap félreérthetetlenül közölte, hogy ha az Amerika-ellenes tüntetések tovább folytatódnak, a bujtogatónak vélt iszlám szervezetek vezetőit rövid úton rács mögé dugja.
A felső tisztikar jelentős átszervezésével és a keményvonalas iszlám vezetők visszafogásával az elnök-tábornok saját megingott pozícióját látszik helyrebillenteni. Ha ugyanis kicsúszik a kezéből a hatalom, az végzetes következményekkel járhat, ez pedig az Egyesült Államoknak sem lehet érdeke. A szövetségesek ugyanis megnyerhetik az afganisztáni csatát, azonban ha Pakisztánban egy radikális katonai vagy vallási vezető kerül hatalomra – megkaparintva ezzel az ország tetemes nukleáris arzenálját is –, akkor a terrorellenes koalíció elveszíti a háborút.
Tarlós István
Tarlós István: Magyar Péter pálfordulása nem hiteles, Orbán Viktort nem lehet helyettesíteni
