Kihívás, öntudat, dollárezrek

Különleges csemegéhez jutottak Prágában a sakk szerelmesei; október 18–22-én az Eurotel Trophy szervezésében Kaszparov négy táblán kettős szimultánt játszott a cseh nemzeti válogatottal: 40 ezer dollár tét ellenében.
Garri Kaszparov 5,5:2,5 arányban győzött a Movszeszian, Hracek, Babula és Oral összeállítású csapat ellen, akik ugyan derekasan küzdöttek, de a mágus végül is legázolta őket.
Kaszparov szuggesztivitása és szervezőkészsége lenyűgöző, bár a Deep Thought és a Deep Blue esetében a kassza többet hozott annak idején. Igaz, New Yorkban – nagyobb felhajtás közepette.
A mutatvány legérdekesebb játszmája:

Kaszparov, G. (2838) – Movszeszian, S. (2631)
Eurotel Trophy – szimultán, Prága (1), 2001. október 18.
Szicíliai védelem (B43)
1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 a6 5. Hc3 Vc7 6. Fd3 Hc6 7. Hxc6 Fxc6 8. 0–0 Hf6 9. Ve2 Fd6 10. f4 e5 11. Kh1 h6 12. Fd2 0–0 13. f5 Be8 14. Fc4 a5 15. Bf3 Fb4 16. Bg3 Kf8 17. Ve3 Hg8 18. f6! gxf6
Persze nem g6?? 19. Bxg6 fxg6 20. Vxh6 majd matt miatt…
19. Bf1 Fxc3 Diagram I.
Érdemes megjegyezni ezt az állást, mert az exvilágbajnok a következő tíz lépésben egyszerűen nem üt vissza c3-ra, ami egyfajta rekord „a közbeiktatott húzások” nyilvántartásában. Elképesztő bravúr! Arról nem is beszélve, hogy koncepcióban milyen támadást láthatunk a fekete király ellen. (Egy…)
20. Bxg8+ Kxg8 21. Vg3+ Kf8 22. Bxf6 d5 23. Fxh6+ Ke7 24. Bxf7+ Kd6 25. Vg6+ Fe6 26. Bxc7 Kxc7 27. exd5 cxd5 28. Fb5 Beb8 29. a4 Fd7
És az ünnepi visszaütés, most már a kórus hangos számolása közben, vagy az ökölvívás „rászámolási” ceremóniája példájára rögtönözve? (Tíz…!)


30. bxc3 Fxb5 31. axb5 Bxb5 32. h4 a4 33. Fg7 d4 34. Vf7+ Kb6 35. Ve6+ Kb7 36. Fxe5 Bxe5 37. Vxe5 a3 38. Vd5+ Kb8 39. cxd4 a2 40. Vb3+ Kc7 41. Vc3+ Kd7 42. Va1 Kd6 43. c4 1:0. Szó, ami szó: valóban kiütés volt.
Ami pedig a háttérvonatkozásokat illeti, Movszeszián szereplése az első táblán nagy meglepetés, hiszen egykori „nyílt levélváltása” Kaszparovval* ilyen vagy hasonló „hendikep” vállalását kizártnak jelezte. Vagyis megint az „almighty” dollár bűvereje hatott a szereplőkre?!
Egyébként ezeket az új mellékhajtásokat is nehéz beépíteni a konzervatív sakktársadalom élő szövetébe: de például a FIDE vergődése a világbajnokságok legitimálása ügyében is egyre mulatságosabb hullámokat kavar. A világelsők profizmusa pénzügyletek dolgában ugyan figyelemre méltó, viszont játékminőség tekintetében még ők is messze elmaradnak a korábbi szuperteljesítményektől. A játék felgyorsítása sem hozza meg a kívánt eredményt: még a legjobb harcosok is az anyagiakat tekintik elsődlegesnek. Csak legutóbb Korzikán Anand a végkimenetelben kétszer három szalonremivel lett tornagyőztes, mert a játékszabályok szerint sötéttel elegendő volt nem veszteni a csekk megszerzéséért.
Lehet, hogy be kéne vezetni a szumóbirkózás vagy a tenisz szabályait is egyes esetekben, mert a versenyzők kifogásai lassacskán csakis üzleti tárgyalások képében oldhatók föl, azaz; a sakk szépsége, egyedülálló esztétikája elillan, s a brutális sporteredményesség óhajtása megszüntetheti a játék örökkévalónak hitt vonzerejét, tekintélyét.
Botvinnik még bátran felvethette a kérdést, hogy művészet-e a sakkozás, vagyis hogy a legeredményesebb szovjetek – akkoriban Bronstejn, Szmiszlov, Tal, Petroszjan szerepeltek a céltáblán – vajon megtesznek-e mindent a legszebb sakkhagyományok ápolása érdekében egyes játszmákban vagy egyéni karrierjük folyamatában. A marxizmus–leninizmus árnyékolta okfejtést a sakkozók nem válaszolták meg érdemben, talán az egy Fischer kivételével, de hát ő is tudománytalanul, anarchista módra hányta virtuális hekatombára a „sakkbűnözőket” – a szovjet sakkelitet értette ezalatt – „… akik majdnem tönkretették a sakkot…”
Az elmúlt 25 évben aztán a FIDE és a közreműködők (Euwe, Fischer, Campomanes) a sakk népszerűsítésének lázában kommercializálták a sakkozást, és a játék eredendő erkölcse szinte nevetségessé vált az elit szemében.
A sakkhérosz Bobby Fischer sakkterroristává válása (randomsakk, Fischer-féle sakkóra, antiszemita kilengései, valamint negatív exhibicionizmusa) ugyan kijózanítólag hathatna a sakktársadalom még egészséges tömegére, mégis, úgy tűnik, az ilyenfajta bulvárszereplések pillanatokra szóló sikerei megbabonázzák a közösséget, s beletörődik a romlásba. S egyáltalán: tehetünk-e valamit ellene?
Lehet, hogy mindez már a XXI. század mindent átalakító igényességét jelenti? A gyorsulást, a megértés racionalizálását, a mindent elérhetőnek ábrázoló média egyszerűsítésének hatását, a „Fekete felhő” föld közeli, fenyegető agykárosító jelenlétét jelzi a számunkra?