Könyvesház

Sámánok lázadása
Lükő Gábor a magyar lélekformákról
Rumy Dániel
A szél, ahová akar fúni, fú, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő és hová megyen – szólt Jézus példázata a Szentlélekről. Lükő Gábor tudta: közös forrásból támadt ez az energiafolyam, e túlvilági lélekörvény, az istenek lélegzete, amely minden ízében átjárta népművészetünket, népzenénket, régi nyelvezetünket. Pásztorbotok, balladák, varrottasmotívumok, fejfák, írott tojások napjain, holdjain, csillagain, ősi magyar népi jelképeken áramlik át a kultikus erő, mondja Lükő. Amit tehát a néprajzi tudományok észhitű tévelygéssel szétválasztottak, szételemeztek, azt a népiség hivatott kutatója ismét egybeforrasztja, az oszthatatlan lélek művészi és vallásos megnyilvánulási formáit faggatva, szimbólumait magyarázva. Mert „a népművészet félreértése a nép meg nem értésével azonos”.
Kinek kellhet egy ilyen veszedelmesen önfejű, katartikus felfedezéseket ontó, a régi magyarság művészetét, zenéjét, építészetét, időérzékét tapintható közelségbe hozó karakterológiai nagyesszé? Ki nem akadt fönn egyes elsietett értelmezésein, kisebb tévesztésein, adys mindent akarásán? Alig néhány Lükő-hívő. Elfeledett, elhallgatott, megrágalmazott könyvet vehet kezébe az olvasó. A század legnyugtalanabb időszakában, 1942-ben megjelent mű túlságosan lázadó, kurucos hangú volt ahhoz, hogy a hivatalos tudomány szóra méltassa. Támadta az eredetkutatások átpolitizáltságát, a nyugati elméletek ráerőszakolását a magyar népi műveltségre. Ázsiai szellemi forrásainkat hangsúlyozta egy véres teutonvilágban. Elszánt könyv volt A magyar lélek formái, a háború után a narodnyik nacionalizmus példája. A század minden szellemi botránya rajta csapódott le.
Jóllehet a mai tudományosság sorra cáfolta adatait, és ma is borzong a mélyanalízisnek ellenálló szintézisigényétől, s jóllehet Lükő Gábor végletesen leegyszerűsítette a nyugati és a keleti gondolkodás különbségeit, figyelmen kívül hagyva köztes kulturális helyzetünket – a könyv szemléletére, szuggesztivitására, mellbevágó líraiságára ma is szükségünk van. Az efféle mondatokra például: „A magyar lélek formái ne bántson senkit… Talán én is másik felünket kerestem olyan bolondul a magunk lelkét mutogatva… Az egész kultúra ismerete szükséges, barátom, hogy megérthessük egymást.”
(Lükő Gábor: A magyar lélek formái. Táton Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2850 forint)

Füstárnyékban
Kertész Imre esszéi
Dancs Szabolcs
A „földi poklot” nem a hit, hanem az eszme fanatikusai hozzák létre. A hit az elvont jót kutatja teljes elszánással, az eszme számára a „jó” konkrét, megfogható valami. Amit esetlegesen pokolnak nevezünk – a holokauszt és mindenféle genocídium –, egyszersmind a szellem purgatóriuma, a mélyre látás iskolája. Amikor a környező táj zegzugaiban ott leselkedik a halál, a belső táj rejtekeiben megszületik az élet mint filozófia…
Kertész Imre első regénye, a Sorstalanság révén nemzetközi elismertségre tett szert. Ezúttal itt-ott már napvilágot látott esszéit, az ő szavával „megközelítéseit” rendezte kötetté. A szerző nem önálló bölcseleti rendszer megfogalmazására tesz kísérletet, inkább eltöpreng a magát könyörtelen módon feltáró huszadik század történelmén. Hiszen e korban, amelyben az eszmék megmutatták igazi arcukat, gyökeredzik a bennünket mindenféle őrületre fogékonnyá tevő nihilizmus. Kertészt elsősorban és mindenekelőtt „Auschwitz botránya” foglalkoztatja. Minden szó figyelmeztetés: a tragédia üzenete, „valódi értelme” elsikkadni, az etikai-egzisztenciális szembesülés elmaradni látszik. Önnön fájdalmainktól lesújtva, eltompult érzékkel és fogyatékos empátiával hiába igyekszünk tudomásul venni, megérteni azt, ami a történelem távoli pillanatában történt – másokkal, nem velünk… Valóban meg kellene értenünk, hogy ez a „nem velünk” félelmetes, mély szakadékként húzódik megértésünk és közönyünk között! Kertész merész és őszinte önvallomása a „saját országhoz” fűződő viszonyáról némileg megkönnyíthetné a dolgunkat, de érthetően nehéz azonosulnunk a kiközösített, tőrbe csalt és halálba küldött egyén érzésvilágával. Mindaddig legalábbis, amíg minket ki nem közösítenek, tőrbe nem csalnak, halálba nem küldenek azok, akikről azt hittük, lényegében mi magunk vagyunk.
(Kertész Imre: A száműzött nyelv. Magvető, Budapest, 2001. Ára: 1890 forint)

Kral Matia, a megváltó
Mátyás király a szlovénoknál
Büky László
A szlovénok lakta területeken a XII. századtól a Cillei-családnak volt befolyása, a család története mintegy a szlovénság története is. Az utolsó Cillei után azonban Frigyes császár került ki győztesen a hatalmi és vagyoni harcokból, akitől az időközben magyar királlyá lett Hunyadi Mátyás egyre nagyobb területeket szerzett meg. A szlovénok szemében ő az az uralkodó (ellentétben III. Frigyessel), aki képes védelmet nyújtani a török veszedelemmel szemben. Ez okból jelenik meg a szlovén népdalokban és népmesékben Kral Matia a béke, az igazságosság és a jólét iránti vágy megtestesítőjeként.
A szlovén szakirodalomban felvetődött a kérdés, valóban a magyar királlyal azonos-e a néphagyomány Matia királya. A problémát a szlovén nemzetállam eszmei megalapozása szülte. Lukács István ezzel kapcsolatosan vázolja a szlovénok magyarságképét, illetve annak változásait. Maga a szlovén kutatás kétféle Mátyás-képet tárt föl: az egyik Istennel és Krisztussal vív harcot, a sötét erők jelképe, míg a másik a szlovénság megváltója, védelmezője. E két értelmezést – nem törődve a történeti igazsággal – egyesek „túlfűtött nemzeti” érzésből állították szembe. A szlovén néphagyományba lépő Mátyást A fuvaros Mátyás királynál című fönnmaradt történet és más mondák elemzésével mutatja be a szerző. Érdeklődésre tarthat számot a mézeskalács-készítéshez használt faragványok és a szlovénok körében szokásos, méhkaptárra festett képek elemzése is. Van fatábla, amelyen a glóriás Krisztus látható római katonákkal közrefogva, és van, amelyen a koronás-jogaros Mátyás királyt veszik közre szintén római öltözékű katonák; felirata is: Kral Matia. „A népköltészetben a motívumok szabad áramlásának – írja a szerző – semmi sem vet gátat. Térségünk népei a múltban sohasem mérlegelték, hogy dalaik és meséik hősévé milyen nemzetiségű, vallású és fajú egyéneket válasszanak.”
(Lukács István: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban. Lucidus Könyvkiadó, Budapest, 2001. Ára: 1850 Ft)

Párhuzamos életrajzok?
Az aktuális Plutarkhosz
Major Anita
„Asztali beszélgetések”-ből kinőtt óriási vállalkozásában Plutarkhosz görög és római portrékat rajzol, amikor a boiótiai Khaironeiában több mint kétszáz éve tart a római uralom. A görögök kulturális fölénye még érződik, a művelt római előkelők többsége ért görögül. És bár az író-filozófus-pap elnyeri a római polgárjogot (ezt sohasem említi írásaiban: szégyenében, tapintatból, öntudatból?), és asztaltársaságának befolyásos vendégei révén fontos tisztségeket is betölt, saját bevallása szerint csak öregkorában tanul meg latinul. Skizofrénnak tűnő helyzetében legbecsületesebb az egyszerre kritikus és önkritikus nézőpont. Bátran mondja ki: a rómaiak fő bűne a fényűzés, a mohóság és a kapzsiság. A görögök viszont fecsegők, bölcselőik erőszakosak, vezetőik örökösen rivalizálnak. „Görögország minden csatáját önmaga ellen és saját maga leigázására vívta meg.” Nem tekintette magát történetírónak (nem titkolta felkészültségének hiányosságait sem), inkább a lélek jellemző tulajdonságait kereste. Tudta, hogy „egy-egy jelentéktelen dolog, mondás vagy tréfás megjegyzés gyakran jobban megvilágítja valaki jellemét, mint a legnagyobb csaták, hadseregek vagy ostromok”.
Az életrajzpárok összeállítása meglehetősen esetleges, a párhuzamba állított személyiségeket legfeljebb csak felületes vagy látszólagos hasonlóság köti össze, az összevetések néhol el is maradnak, a szerző a „sok szabad idővel rendelkező olvasóra” bízza az összegzést. A „nagy jellemeknek egyaránt megvannak a nagy hibái és a nagy erényei”, ezért az emberi gyengeségeket sem téveszti szem elől a végzetben, de az ész hatalmában is hívő platonista. Ám az erény (areté) a hangsúlyos: az életrajzok erkölcsi példázatokká válnak művében. Szerzőnk mégsem didaktikus, kitérőkkel tarkított stílusával gyönyörködtetni is kíván. Vallja, a vonzó példa utánzásra ösztönöz, s ez teszi minden korban aktuálissá Plutarkhoszt: „Úgy akarunk eljárni, mint a thébai Iszméniasz, aki megmutatta tanítványainak a jó és a rossz fuvolásokat, aztán így szólt: »Így kell fuvolázni«, a másik esetben pedig: »Így nem kell fuvolázni.«”
(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok, I–II. Ford.: Máthé Elek. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 6500 forint)

Alázattal mű és művész iránt
A magyar színikritika kezdetei
Malonyai
A teljesség igénye ezúttal – kis túlzással – emberfeletti munkát követelt a könyvet jegyző Kerényi Ferenctől, hiszen a három kötet 47 év valamennyi föllelhető (2634) színikritikáját közreadja betűhív közlésben. Hogy a tudományos(kodó) hajlamokkal megáldott olvasó örömét leli a gyűjteményben, az magától értetődő, különlegesebb, hogy az írásokat böngészve rádöbbenhet: az ítésznek nagyon egyszerű (lenne) a dolga. Nem kell(ene) mást tennie, csak megfogalmazni, hogy tetszett-e neki az előadás, avagy sem.
A hőskor bírálói ezt az utat követték – nagy alázattal. A mű és a művész iránt.
Ahogy például egy utazó a Hamlet miskolci (1815. október 14.) előadása kapcsán bizonyos Benke úrról ír, mondván, „itt tapasztaltam legelőször a Magyar Hazában, mit tesz a Publicummal az Actor… Akár milyen esztelenül viselte is magát Hamlet, minthogy az idő megkívánta, hogy magát úgy viselje – semmi illetlen sibongás… őtet játszásában meg nem zavarta.” Nem úgy a Páli Elek igazgatta budai társulat előadásánál („Bocskai István, az egyenes lelkű hazafi”), amelyről szólván a h-k-r monogramú ítész 1833 júliusában rosszallóan jegyzi meg, hogy „Bátori Zsigmond… változó, heves szerepében Bartha ur előadása hijános volt…”, vagy a Petőfi jóvoltából széles körben ismertté vált Megyeri úrról azt írja, hogy ,,arczulati mimicajában ollykor még is kipillogott szemöldöke alól”. A korhű szöveg ékes bizonyság arra, hogy a klasszikus idők klasszikus kritikusai az előadást állították a középpontba, s a hitelességet tekintették mércének. Eszük ágában sem volt a saját műveltségükkel vagy azzal traktálni az olvasót, hogy ők mit tennének a játszó személyek helyében.
Voltak annyira igényesek, hogy föl se merüljön bennük a szereptévesztés.
(A magyar színikritika kezdetei, 1790–1837, I–III. Szerk.: Kerényi Ferenc. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 8736 Ft)

A Libri sikerlistája
Ismeretterjesztő
1. J. R. R. Tolkien: A gyűrűk ura – Európa Könyvkiadó 3600 Ft
2. Lajos Mari – Hemző Károly: 99 házi sütemény – Aquila Könyvkiadó 1390 Ft
3. Vujity Tvrtko: Újabb pokoli történetek – Pécsi Direkt Kft. 1999 Ft
4. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve – Animus Kiadó 1490 Ft
5. Junicsi Vatanabe: Japán szeretők – Ulpius-ház Kiadó 1580 Ft
6. Helen Fielding: Mindjárt megőrülök – Európa Könyvkiadó 1700 Ft
7. Jean Sasson: A fátyol mögött – Gabo Könyvkiadó 990 Ft
8. Vámos Miklós: Apák könyve – Ab Ovo Kiadó 1950 Ft
9. J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája – Animus Kiadó 1590 Ft
10. Jean Sasson: A hercegnő lányai – Gabo Könyvkiadó 990 Ft