OECD: javul a magyar gazdaság

2001. 11. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Párizsban tegnap a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyilvánosságra hozta őszi jelentését, amely szerint a világ harminc legfejlettebb országát tömörítő szervezet tagállamainak átlagos gazdasági növekedési üteme 2001-ben és 2002-ben várhatóan egy-egy százalékos lesz a tavalyi 3,7 százalékos átlag helyett. A Világgazdasági kilátások című jelentés a szeptember 11-i események után kialakult világgazdasági folyamatok okán ad látleletet a világ összevont GDP-jének kereken kétharmadát kitevő harminc tagországáról. Az OECD mellett működő magyar képviselet vezetője, Kádár Béla nagykövet szerint a szervezet jelentése az idei és jövő évi gazdasági fejlődés szempontjából Magyarországot, Írországot és Görögországot az élvonalba sorolta. A nemzetközi szervezet Magyarországnak erre az évre 3,8 százalékos, jövőre 3,5 százalékos GDP-növekedési ütemet, 9 százalékos, illetve 5,5 százalékos áremelkedést, 5,9 százalékos, illetve 6 százalékos munkanélküliséget jósol, és a GDP 3 százaléka alatti, javuló irányzatú folyómérleg-hiányt valószínűsít. Az OECD korábban 5,1 százalékos GDP-növekedést jósolt Magyarországnak 2001-re.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.