Szent István öröksége

A millenniumi megemlékezések közepette külön is ünnepelt az Esztergom-budapesti érsekség. A ravennai zsinat ugyanis 1001. április 4-én (!) hagyta jóvá az esztergomi érsekség megalapítását. Ilyen hosszú történelmi múlt összegzésre indít és elemzésre késztet. Az érsekség bölcsőjénél két személy bábáskodott: Ravennában a bölcs II. Szilveszter pápa és Esztergomban első királyunk, Szent István. Róla mondta a pápa, „én apostoli vagyok, ő azonban apostol”. Valóban, István zsenialitására volt szükség ahhoz, hogy keresztény államiságunk megteremtése után azonnal önálló, más országoktól független egyházi szervezetet alakítson ki, s ez valósult meg az esztergomi érsekség létrehozásával. A források az esztergomi főegyházmegyét a „caput et mater” (fej és anya) jelzővel díszítették fel, és ez nem véletlen. Minden esztergomi érsek egyúttal Magyarország prímásaként szinte szárnyai alatt nevelgette a többi egyházmegyét. István király Intelmeiben a főpapok rendjét „a királyi trón ékességének” nevezte – és köztük kiváló szerepet szánt a királyi székhelyen lakozó esztergomi érseknek.

Kik is voltak az érsekek? Sokféle szempontból lehet őket vizsgálni, egy azonban bizonyos, nem tudtak kilépni abból a korból és társadalomból, amelyben éltek. Származásuk, adottságuk, képzettségük és jogosítványaik különbözőek voltak, mégis többnyire az egyház javáért szálltak síkra, amely nem vált el a társadalom javától. Egyedül az esztergomi érseknek állt jogában a király megkoronázása. Ez azzal a koronával történt, amelyet a társadalom egésze szentként tisztelt és együtt ünnepelt. Különleges tisztelet övezte Szent István ereklyéit is, így a Szent Jobbot, amelyet például a XVIII. században az országgyűlés színhelyére vittek, hogy mintegy István király jelenlétében és szándékának megfelelő törvényeket alkossanak a honatyák.
A pápa több érseket tüntetett ki a bíborosi ranggal, amely biztosította számukra a világegyházra való rálátást és a püspöki megszentelő, tanítói és kormányzói feladaton túl a pápa megválasztásáról gondoskodtak és tanácsaikkal mellette álltak. Bíborosaink közül csupán néhány nevet említhetünk név szerint, akik között az első Váncsa István, IV. Béla király kortársa volt, aki életének nagy részét az örök városban töltötte. Közöttük találjuk Bakócz Tamást, aki nagy pompával vonult Rómába a pápaválasztásra, amikor már készen volt Esztergomban a reneszánsz sírkápolna. Említhetjük a kiváló reálpolitikust, Martinuzzi Fráter Györgyöt, aki a királyi Magyarországot szándékozott egyesíteni Erdéllyel, és ezért életével fizetett. Végül Serédi Jusztiniánt, aki érseki kinevezése után három hétre megkapta a bíbort.
A legfontosabb feladatuk az evangelizáció volt, amelynek igyekeztek eleget tenni. Ismeretes, hogy a szentségek közül kizárólag a püspököknek van felhatalmazásuk pap- és püspökszentelésre, a bérmálás kiszolgáltatására és az ezekhez szükséges olaj és krizma megszentelésére. Az evangélium hirdetésének tettek eleget, amikor térítettek, amikor zarándoklatokat vezettek akár Máriazellbe, akár Sasvárra. Ezt az irányelvet követte Mindszenty József, aki bejárta az egész világot, hogy hitükben megerősítse a magyarokat.
Érsekeinktől évszázadokon keresztül elvárták, hogy páncélt öltve lóra szálljanak, és saját zászlójuk alatt a haza védelmében harcba szólítsák és vezessék csapataikat. Így esett el Rátót nembéli Mátyás 1241-ben a muhi csatában vagy a Szalkáról elszármazott László érsek az 1526-os mohácsi ütközetben. Keresztély Ágost pedig, a későbbi esztergomi érsek, Buda vára visszafoglalásáért küzdött 1686-ban.
A hősök mellett természetesen ott vannak a szentéletű érsekek is. Említésre méltó a Szent László korabeli, „Isteni erények tüzében lángoló” Szerafin érsek, aki Tarcalon zsinatot tart, az aszkéta Jób érsek, Bánffy Lukács, a milkói püspökség megalapítója és a kunok térítője, Róbert. Az újabb korban megtalálható a pálos szerzetesből lett alázatos és imádságos lelkületű Esterházy Imre és a boldog emlékezetű Hám János, a későbbi szatmári püspök. A közelmúlt nagy alakja pedig Mindszenty József, aki börtönt szenvedett, majd száműzetésben élt és halt meg.
Az élvonalban találjuk főpapjaink nagy részét, amikor az evangelizáció másféle szintjéről, a magas kultúráról beszélünk. Az érsekek keze nyomát viselte az épített kultúra, mint például a Szent Adalbert-székesegyház, amely egyike a számtalan, általuk létrehozott templomnak. A bazilika építkezéseinél nem mehetünk el szó nélkül Szécsi Dénes, Barkóczy Ferenc, Rudnay Sándor, Kopácsy József, Scitovszky János és Simor János mellett, munkásságukra a kőbevésett címerek és szobrok emlékeztetik a későbbi utódokat. Az esztergomi királyi palotát a tatárjárást követően az érsekek építették tulajdonukként. Vitéz János a kor színvonalán bővítte azt, függőfolyosókkal és a királyok képeivel díszítette, szökőkutakkal látta el. E kort idézi számunkra a megmaradt dolgozószoba csodálatos zodiákusa, valamint az erényeket szimbolizáló, könnyed lebegésű női alakok, amelyeknek szépségét a törökök is megcsodáltak.
Az istentisztelet központjain kívül iskolákat, szemináriumokat emeltek – példa erre a Pázmány Péter által alapított egyetem –, hogy a nevelést magas szinten végezhessék. Kórházak hivatottak a betegek ellátását szolgálni, mint a Vaszary- és Simor-kórház. Említhetjük az érseki palotákat, azon lakóhelyeket, amelyeket a történelem mostoha körülményei miatt Nagyszombaton, Pozsonyban is építettek – miközben az esztergomi palota eredetileg a jezsuiták rendházaként működött. Ki ne ismerné a Keresztény Múzeumot és az esztergomi kincstárat, amely a mecénás, Simor János bőkezűségét és előrelátását hirdeti? Valójában róluk nemcsak a kövek szólnak, hanem a műkincsek ragyogása is, amelyek sok idegent vonzanak a világ különböző tájairól.
Az iskolákon kívül az értelem világát tágították az érsekek halhatatlan és tudós művekkel. Ezek sorában található a humanista Verancsics Antal és Oláh Miklós, s Pázmány Péter is jelentős és markáns művekkel gazdagította irodalmunkat. Legújabb korunk pedig – az újabb kutatások alapján – két kiváló egyházjogászt adott a világegyháznak: Csernoch Jánost és Serédi Jusztiniánt, akik az 1917-es egyházi törvénykönyv kodifikációján, illetve forráskiadványain munkálkodtak.
A szerző az Egyháztörténeti Bizottság elnöke, a történettudomány kandidátusa
*
Az Egyháztörténeti Bizottság Esztergomi érsekek a történelem sodrában címmel a budapesti prímási székházban rendez konferenciát a mai napon, amelynek meghívott előadói között szerepel R. Várkonyi Ágnes történész, Semjén Zsolt, a kultusztárca egyházi ügyekkel megbízott helyettes államtitkára és Paskai László bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek is.