Etele téri nosztalgia

2001. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ráncok a képemen, talán azok teszik. Hogy hajnalonta nosztalgiával gondolok ifjúkoromra. Bár, mint tudjuk, azt megszépíti az idő, a távolság vagy más. Mindenesetre öregszem. Mi más magyarázata lehetne a menetrendszerű emlékezésnek? Minden reggel, az Etele téren. Az ember valamilyen úton-módon, előbb vagy utóbb, ugye odaér. Ha félórás várakozás után a falusi buszmegállóban, akkor félórás várakozás után. Ha keményre fagyva, akkor keményre fagyva. De itt van, szép fővárosunkban, a közigazgatási és egyéb határokon belül, és bizony megcsapja a nagyváros szele. Meg a télé is rendesen, ahogy ott ácsorog a piros hetes Etele téri végállomásán. Két percig, háromig vagy akár egy negyedóráig. Aztán már nem is számolja, csak a köré gyűlő, szintén vidéki népeket, ahogy már két buszra való utast is kitesznek.
Egyszer csak mégis eljön a pillanat, amikor a nyolc-kilenc busz egyike beáll, és az ember felgyúrja magát az ajtón. Mindenütt lábak és hátak és hátizsákok az oldalban. És könyökök, hamburger-, hagyma és emberszag.
Bezzeg a piros hetesen – az esélyegyenlőség jegyében – ülőhelyhez jut a „sportos”. Amit őriz rendületlen, sem öreg utas, sem az anyukájához bújó csecsemő nem rabolhat el tőle. A BKV-járat új, friss kárpitozása megfosztja a műélvezettől, mit egykoron ízlelgetett. Se kéznyom, se kihúzott háttámlabél. Csak a mázolmány maradt a régi, és az örök „Szeretlek Erzsi!”. Ez az a perc – az idősödést oszlató nosztalgiáé, bár ezt már Proust is megírta –, amikor az ember újra fiatalnak, szépnek, sportosnak érzi magát.
Miként tinédzserkorában, sok évvel ezelőtt, Ceausescu Romániájában. Bár őszintén belegondolva, kicsit hibádzik ez-az. Mert ha van összerázós kanyar, nyikorgás, akkor miért nincs lyuk a busz oldalában, hogy tudhatná, merre suhan. És miért látni át az ablakon, és miért csak kétnaponta rabolnak ki valakit útközben? És miért, hogy méltatlankodásunkra csak frontátvonulásos napokon válaszol üvöltéssel a képünkbe kapaszkodó? De hát az ember ne legyen telhetetlen. Örüljön, hogy megadatott neki ennyi is. Egy kis hajnali nosztalgia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.