Karácsonyi könyvesház

A plakátművész
Látványos Mucha-album
Major Anita
„Találjon magának másik hivatást, amelyben inkább hasznosíthatja magát” – tanácsolják 1878-ban a prágai Szépművészeti Akadémia felvételi vizsgáján Alfons Muchának. 1998-ban pedig – néhány évvel a Mucha Alapítvány megalakulása után – önálló múzeumot kap a művész a cseh fővárosban. Ennek létrejöttét ünnepli e szecessziós tipográfiával készült reprezentatív kiadvány. Célja: a kiállításanyagot bővítve, továbbgondolva, minél szélesebb körrel megismertetni a festő-grafikus életművét, eddig kevésbé hozzáférhető munkáit is észrevétetni, dekorativitásában is megtalálni a koncepciót, a látnoki erőt és az embert. Az igényes kötet a vázlatok bemutatásával betekintést enged az alkotó munkamódszerébe. A képanyagon kívül miniatűr műelemzésekkel szolgálnak a szerzők, kibontakozik a művész életrajza, fotókkal illusztrálva, a betéttörténetek, anekdoták pedig nemcsak élvezetes olvasmánnyá teszik a könyvet, hanem a századforduló hangulatát is érzékeltetik. Mucha elbűvölte Sarah Bernhardt-t, az isteni dívát Gismonda-plakátjának újszerűségével. Majd a párizsi közönséget: egyes gyűjtők megvesztegették a plakátragasztókat, mások borotvával távolították el a hirdetőtáblákról a rajzokat. „Plakátművészként” híressé vált szerzőnk azonban igazi szecessziós „összművész” volt: többek között jelmez-, díszlet- és ékszertervező, könyv- és folyóirat-illusztrátor. Megfestette a historizmust a szimbolizmussal ötvöző A szláv népek története című allegóriát. Az 1899-es világkiállításon ő tervezi Bosznia-Hercegovina pavilonját, sőt az ünnepi vacsora étlapját, majd néhány évtizeddel később – már a Ferenc József-rend birtokosaként – a Csehszlovák Köztársaság bankjegyeit, bélyegeit. A természethű ábrázolást absztrakt ornamentikával ötvöző Muchát újra fel kell fedeznünk: impresszionista pasztell-, szén- és krétarajzait, festményeit, pannósorozatainak sebezhetőségükben is erotikus nőalakjait. Hogy az ima szavai is kifejezhetők képekben. Hogy művei nem puszta dekorációk: örömteliek és elégikusak.
(Sarah Mucha: Alfons Mucha. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

Tökéletes világ
Tilalomtól szabadult cseh elbeszélők
Dancs Szabolcs
Egy novelláskötet ezernyi lehetőség és színárnyalat, főképp ha szerzőiben közös az „elhallgatottság állapota”. A Feltámadt tetszhalottak című könyv e szerkesztői elv révén a szerepjáték lehetőségét is magában foglalja. Próbálkozhatunk: rendelkezünk-e a cenzor éleslátásával, fölismerjük-e a rendszerbírálatot, ha allegóriába bújik?
A cseh irodalom – amelyet oly jól ismerünk, nem utolsósorban a Kalligram Kiadó áldásos munkájának köszönhetően – olyannyira közép-európai, hogy már-már univerzális. Sokarcú persze, mint minden nemzeti irodalom: helyet talál benne a „belső emigráns” Hrabal csakúgy, mint a ma már leginkább franciául író Kundera. Mindketten szerepeltek – természetesen – a tilalomlistán… A diktatúra elnyomó, emberellenes voltával különös módon „kedvezett” a cseh íróknak, akik ebbe az „éles helyzetbe állítva”, a legfőbb humanista elvek iránti elkötelezettségüktől hajtva, meg tudták ragadni az általánost, az „emberit”, egyszersmind, bármily furcsán hangzik: a specifikusat, a „csehet”. E különös kettősséget akár „irodalmi katolicizmusnak” is nevezhetjük, amivel szemben a nemzeti begubódzás alternatívája áll…
A közép-európaiság, mondhatnánk, nem ismer határokat. Nem lehet a sörgyár udvarára száműzni vagy a prágai forgatagba: e novellák cselekményének színtere Magyarország is lehetne, és valóban: akad elbeszélés, amelyben Budapest a helyszín. Jan Benes Illúziója a magyar fővárosban játszódik az 1956-os esztendő november havának első napjaiban… Ha belefeledkeztünk a fent említett szerepjátékba, most mosolyoghatunk kajánul, tudván, hogy a múltat (németek elleni bosszúhadjárat, kitelepítés és a betelepülés viszontagságai) megbolygatni nem lehet, ahogy a „jelent” sem (cigánykérdés, az értelmiség meghurcolása), mert a világ, amelyben él(t)ünk, a létező világok legjobbika. Szerencsére ez, a mai, már kevésbé tökéletes világ.
(Feltámadt tetszhalottak. Tilalomtól szabadult cseh elbeszélők. Válogatta és fordította: Zádor András és Zádor Margit. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2001. Ára: 2100 forint)

Katedrálisok misztériuma
Chartres és a párizsi Notre-Dame
Margittai Gábor
Túl minden spekulatív misztikán és titokfejtő szenvedélyen, fájdalmas, egyöntetű vágy hatja át a múlt század hermetikus irodalmát: az elérhetetlen, szem nem látta őstudás nosztalgiája. Alkímia, szent jelképrendszer, templomosok, szabadkőművesek titkai, a művelődéstörténet sokszor csemegéző, egyoldalú megvilágítása – mind-mind ürügy és ünnepi alkalom e modern Orpheuszok számára, hogy Egység-imádatukat kifejezzék. Csakhogy aki végigsétál a chartres-i katedrális főhajóján, belefeledkezve az ablakokból zúduló mélykék fényáradatba, a boltívek, pillérek szimfóniájába, vagy figyelmesebben szemügyre veszi a párizsi Notre-Dame reliefjeit, abban a legtöbb építészettörténeti, műesztétikai elemzés erős hiányérzetet kelt. S aki járt gótikus katedrálisban, azt is tudhatja, torokszorító térmisztikájára hiú ábránd végleges magyarázatokat adni.
Titus Burckhardt mégis kísérletet tesz rá. És amint a chartres-i katedrális építészeti formakészletének, alaprajzának, boltozattechnikájának, kifürkészhetetlenül bonyolult arányrendszerének, szobrainak, rózsaablakainak, jelképrendszerének liturgikus elemzésébe fog, lassacskán kibontakozik a gótika kora, szellemisége, teljes szellemtörténeti arculata is. Kortársként szemlélhetjük, ahogy jámbor nemesurak, világi dámák, kézművesek, parasztok kötik magukat a kőszállító szekerek elé, csak hogy az új katedrális mihamarabb fölépülhessen. Belepillanthatunk az egyházi iskolákban fölelevenített platonista kozmológiába és ontológiába, a pitagoreusok ezoterikus tanaiba, az iszlámból sarjadó lovagi kultúrába, amelyek nélkül soha nem épülnek meg a katedrálisok. S céljukat sem érhetik el: hogy fényfüggönyükkel, könnyű és végeláthatatlan emelkedésükkel Eget és Földet egybekapcsoljanak, a mennyei Jeruzsálemet hozva le a hívőknek.
A titokzatos Fulcanelli, ez az álruhás alkimista pedig a párizsi Notre-Dame jelképrendszeréről törekszik lerántani a leplet. Izgatott hangú tanulmányában ő a kabbalisztikus szófejtés és az alkímia berkeiben marad, igazolandó, hogy a székesegyház nem más, mint e titokzatos tudomány rejtelmes, csak a beavatottaknak megnyíló tárháza. S ha kételkednénk is abban, hogy a gótika valójában a gonosz szellemek megidézésével függ össze, mint Fulcanelli véli, és hogy a reliefalakok alkímiai folyamatok allegóriái, a katedrálisok misztériuma előtt akkor is tanácstalanul állunk.
(Titus Burckhardt: Chartres és a katedrális születése. Fulcanelli: A katedrálisok misztériuma. Arcticus Kiadó, Budapest, 2001. A könyvek ára: 2450 forint)

Térdhajtás a honvédsereg előtt
A szabadságharc hadtörténete
Rosonczy Ildikó
Jelesre vizsgázott 1848-ban a magyar reformellenzék. Élve a történelmi pillanat adta lehetőséggel, akkor is sikerült felsorakoztatnia a magyarországi társadalom széles rétegeit, amikor a márciusi vívmányok biztosításához fegyveres harc vállalására kényszerült. Hermann Róbert hadtörténész frissen megjelent monográfiája az osztrák birodalom szempontjából sorsdöntő fegyveres küzdelem feldolgozása. Új kutatási eredményekre is támaszkodva mutatja be a hazai történelmi tájakat mint hadszíntereket, a katonai intézményeket, a hadseregek és a politika kapcsolatát, de mindenekelőtt a honvédsereget, amelyet 1848-ban néhány hónap leforgása alatt hozott létre Batthyány Lajos kormánya, s amelyről Windischgrätz herceg altábornagy, a császári és királyi erők főparancsnoka elismerő szavakat volt kénytelen kimondani. „Ez a hadsereg képes volt megállítani a horvát bán több tízezres ármádiáját, elviselte egy kudarcokkal teli téli hadjárat megpróbáltatásait, s kevesebb mint egy évvel születése után már a határokig kergette, vagy az erődök sáncai mögé kényszerítette a büszke cs. és kir. hadsereget. Amikor 1849. május 21-én I. Ferenc József fél térdre ereszkedve kézcsókkal köszönte meg I. Miklós cárnak a magyar forradalom leverésére adott 200 ezer katonát, e térdhajtás a honvédsereg teljesítményének szólt” – fogalmaz Hermann Róbert. Véleménye szerint az orosz katonai beavatkozás nélkül Haynau képtelen lett volna Komáromon túl jutni, vagyis Ausztria Oroszország nélkül ugyanúgy nem tudta volna megnyerni a harcoló felektől súlyos anyagi és emberáldozatokat követelő háborút, mint ahogy 1849 és 1867 között békét sem sikerült teremtenie.
A gazdag képanyaggal, több kevéssé ismert vagy nyomtatásban először megjelenő metszettel, litográfiával, festménnyel illusztrált, albumszerű kötet olvasmányos, anekdotákkal fűszerezett, de mindig szakszerű szövegével és a legfontosabb ütközeteket terepasztalként ábrázoló diorámáival szinte megeleveníti a bódító csatazajban, fegyverropogásban, dobpergésben egykor valóban élethalálharcukat vívó neves és névtelen katonákat.
(Hermann Róbert: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete. Korona Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 6990 forint)

Bizánctól Európáig
Keresztes Lajos

A Római Birodalom provinciáiból kialakuló bizánci állam több mint ezer esztendőn keresztül határozta meg a Földközi-tenger keleti medencéjének történetét. Bizánc öröksége és eszméje az 1453-as pusztulás után is tovább hatott, gondoljunk csak Oroszországra, vagy az ortodox kereszténységre. A magyarság múltja is ezer szállal kapcsolódik Bizánchoz, hiszen a népvándorlás kora óta történelmünk írott forrásainak jelentős részét e birodalom történetírói jegyezték le.
Az európai történelemben meghatározó államalakulat történetét foglalja össze a jeles orosz kutató. Bár Ostrogorsky elsődlegesen a bizánci állam történetére összpontosít, könyvébe beépíti a tárgyalt korszak kultúrtörténetének és művészettörténetének kiemelkedő alkotásait is. A szerző olvasmányos és közérthető nyelven megírt műve a laikusokhoz is közel hozza a „bizánci évezredet.”
(Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 3800 forint)

A szakértők szerint a XXI. század meghatározó térsége Ázsia lesz, s e régió centruma a ma 1,3 milliárd lakosú Kína. Ráadásul Magyarországon is kialakulóban van a lélekszámában és befolyásában egyre gyarapodó kínai kolónia. Ezért is fontos, hogy megbízható ismereteket szerezzünk a kontinensnyi országról. A neves francia sinológus könyve átlátható terjedelemben foglalja össze Kína és az ott élő népek sok ezer éves történelmét, kultúráját és művészetét.
A kitűnő könyv apróbb hiányossága, hogy a fordítók a kínai nevek átírásakor a nemzetközi gyakorlatot követték. Ez megnehezíti a kívülállók számára a nevek azonosítását, például Csang Kaj-sek a műben Jiang Jieshi-ként szerepel.
(Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 3800 forint)

Csalódást okoz Davies könyve: a szerző elismeri, hogy kutatásokat alig végzett, pusztán a már ismert tényeket csoportosította újra. Meghaladja a tudományos igényű műben még elviselhető elfogultságot, hogy a szerző szabad folyást enged németellenes érzelmeinek és a katolikus egyházzal szembeni előítéleteinek. Hemzsegnek a súlyos hibák, az irodalomjegyzékben több vitatható színvonalú munka található, míg alapművek hiányoznak. Davies a forráskritika legelemibb szabályait sem tartja be, gyakran hivatkozik hallomásból vett „információkra”, állítólagos kijelentésekre.
Elkeserítő olvasni a Magyarországgal és magyarokkal foglalkozó részeket is, ahol a szerző kritikátlanul felsorolja a szomszédos országok magyarfóbiájának termékeit. Megtudhatjuk, hogy a magyar kegyetlen rabló, romboló erő hosszú bűnlajstrommal, hogy Horthy admirális Európa első fasisztája. S Trianon után az utódállamokban csak a nácik bujtogatta nemzetiségek elégedetlenkedtek.
(Norman Davies: Európa története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 6500 forint)


Kőbe vésett világrend
Egyiptom- enciklopédia
Rumy Dániel
„Itt az aratás. A munkás szelíd” – olvasható egy ősrégi egyiptomi síremléken. Másutt ágyékkötős emberkék sürögnek, böllérek térdepelnek kicsavart tagokkal a legyűrt áldozati bikákon, szinte hallani zihálásukat, írnokok sietnek kenyéradójukhoz kötelességtudó ábrázattal: a sír urát nyüzsgő szolgahad veszi körbe a falfestményeken. Az egyiptomi halott nem nyugodhat ettől a lüktető élettől, nincs is miért nyugodnia – része a jól szervezett, a holtakat ellátó, a holtakért létező élőhalott államnak. Nekro-Egyiptomnak, az eltökélt, matematikai pontossággal és bürokráciával felépített, az időből magát kirekesztett világrendnek. „A mi országunk az egész világ szentélye” – büszkélkedik Hermész Triszmegisztosz, és a történelem igazolja őt. Az első benyomás, amelyet minden egyiptomi tárgy ránk gyakorol, a lenyűgöző hallgatás – így Spengler. A Nílus, az áldott folyam áradása-apadása oly csendes és egyenletes, mint az alvó gyermek lélegzése – mereng Merezskovszkij.
Nincs semmi csodálatos a manapság járványként terjedő piramismisztikában, a Däniken-félék hagymázas szellemi önpocskondiázásában: az egyiptomi kultúra emberfelettiségére, felfoghatatlanságára adott reakció ez. Hogy miképp szervezi meg egy kifinomult és monumentális halottkultusz az évezredekig rendíthetetlen államrendet, hogy miként virágzik ki váratlanul a szavannalakók nomád világképéből az egyiptomi szellem és művészet, és hogy milyen ósdi előítéleteket kell végre sutba dobnunk a legfrissebb régészeti eredmények fényében – minderről olvashatunk a Vince Kiadó reprezentatív tanulmánygyűjteményében. Szakavatott német egyiptológusok és művészettörténészek elmélyült összefoglalásai sorjáznak az ókori állam teljes történelméről, közigazgatásáról, rítusairól, vallási-művészi teljesítményeiről. Műelemzések, jelképmagyarázatok és persze fantasztikus képanyag, ezerszer fényképezett piramisok soha nem látott perspektívákból, ritkán látható földmélyi felvételek teszik valóban érzékelhetővé, intuitívan is befogadhatóvá azt a kultúrát, amely az özönvizet megelőző időkből maradt ránk.
(Egyiptom. A fáraók világa. Vince Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 12 000 forint)

Az elkötelezett értelmiségi
Sartre, ahogyan Annie Cohen-Solal látja
Ferch
„Eszmezsonglőr gondolatgép”, aki „a kudarc és elutasítás éveit úgy fogadta, mint a bokszoló, aki tudja, hogy a