Újévi ajándék

A legszebb ajándék nekünk, magyaroknak Petőfi Sándor, akinek most van a születésnapja, aki rögtön a Kisjézus után született, és a sorrend is valami ilyesmi a szívünkben! Boldogan elmosolyodom a gondolatra, és felmegyek megint a Várba, a könyvtárba, mint minden évben, hogy találkozzam könyveivel. Ezzel ajándékozom meg magamat, s túlcsorduló szívvel adom tovább mindenkinek.
Petőfi életében megjelent könyvei sorakoznak az asztalon, megszámolom őket, hat könyvecske és egy szép nagy album: az összes költemények. Hét esztendő, hét könyv! Ennyi idő adatott és ennyi könyve jelent meg. Sorba rakom a könyveket a megjelenés ideje szerint, úgy játszom, mint egy gyerek, s úgy fogom őket, mint ritka kincseket. Az első könyvnek a címe: Versek. Alatta: Írta Petőfi Sándor. 1842–1844. Nyomatott Budán. A Magyar Kir. Egyetem betűivel. 1844-ben. Százkilencvenkét oldal. Egyszerű a cím, s a költő neve is éppen hogy ismerős ekkor. Igaz, hogy Vörösmarty ajánlotta, s az is igaz, hogy úgy adták össze rá a pénzt a lelkes iparosok. De szép indulás, de szép szívmeleg közelség olvasó és költő között! Az első vers címe: Hazámban, a záró vers címe: Az Alföld. „Mit nekem te zordon Kárpátoknak…” Közben azok a versek, amelyeket egy egész ország tud kívülről. És a költő még alig húszéves. Egyedül vagyok a szobában, és nem szégyellem, finoman megcsókolom a papírt. Arra gondolok, hogy ezt a könyvet a kezével érinthette.
A második könyv címe: János vitéz. Ára 12 kr. Ennek már gyönyörű a címlapja! A könyv felső részén félkörben van nyomtatva kontúros, cifra betűkkel. Rajz is díszíti: egy huszár ágaskodó lovon. Ez már kirívó fedél, szemcsalogató. Nyomta Grim V-nél Pesten, oldalszám 113, a kiadó Vahot Imre, Pest, télhó végén, 1845. Előszót is írt: „Ezen költemény kiadását több okból vállalám el. Első az: mert meg valék győződve jelességéről; a második az: mert a géniális ifjú költőt, amenynyire tőlem telhetett, munkájához méltólag akarám díjazni; a harmadik ok az: mert rám nézve sokkal jobb, ha ezen műből bejöhető nyereség az én tárczámba szivárog…”
Ekkor jelent meg egy másik könyvecskéje is, a címe: Szerelem gyöngyei. Pest, 1845. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. Ismerős a név, ugye? De még ott nem tartunk, ez még nem a Nemzeti dal, ezek most szerelmes versek. Ajánlás is van belül: Bertának. Összefüggő versciklus, római I–XXXIX-ig számozva, hetven oldalon. Olvashatom úgy is, mint egy modern versciklust, mint Szabó Lőrinc Huszonhatodik évét… Mint ahogy a következő könyvet is, a címe: A helység kalapácsa. A Magyar Kir. Egyetem betűivel. 1844. Ez már díszkiadás! Aranyozás a lapéleken, ma is csillog. Az Első Ének fölött rajz: egy meztelen nő kék lepelen és egy felhőn ül.
Most látom, hogy rosszul raktam időrendbe a könyveket, dátum szerint ez előbb van! De semmi baj, nem vagyok én filológus, és Ő is megbocsátaná, valami ilyesmit mondana, fő az, hogy olvassátok! Olvasta Vörösmarty is, és lehet, hogy itt-ott felszisszent, felismerve a saját sorait, a gúny nyilait, amelyeket ez a féktelen ifjú költő a nagy nemzeti eposzokba lődözött! Egy szuszra olvasom én is, hatvannyolc oldal az egész, hangosan nevetek, a könny is kijön a szememből.
A vaskos, tenyeres-talpas elbeszélő költemény után légiesebb könyv következik, mint a címe is mutatja: Felhők. 1846. Római számozású verseket tartalmaz ez is, I–LXVI-ig. Ellebegek e felhős versek búskomor hangulatán, de fél szemmel a másik könyvet lesem, húz a címe, mint a kötél: A hóhér kötele. Vad cím, harsány cím, de csak a Felhők után az, a mai vad címek mellett meg se kottyan. Kordivat mind a két cím? A kor, divatjával együtt, levált a műről, s inkább azon merengek, hogy mekkora prózaíró is lehetett volna Petőfi, ha az Isten adott volna neki időt, akkora, mint mondjuk Puskin? A könyvet Pesten nyomták, 1846-ban, Hartleben Konrád Adolfnál. A százötven oldalnyi próza egy nagy írót ígér!
Ezen is elsóhajtozom egy kicsit, de azután derűsen, megnyugodva és örömtől csillogó szemmel nyúlok a gyönyörű könyvért, hogy ezt is megérte, hogy ezt azért megérhette! Mai szemmel nézve is nagyon szép könyv, albumszerű díszkiadás! Istenem, de jó tudni, hogy Ő is milyen örömmel nézegethette! Petőfi Sándor Összes költeményei – áll a címlapon. Belül metszet: bajuszos, kecskeszakállas, fürtös hajú, szép arckép. Körben, hogy ki metszette: Tyroler acz. m. Aláírás is van, a költő kézjegye, alatta: született január 1. 1823. Mottó-vers a „Szabadság, szerelem…” sorai. Díszítő rajz: virágkoszorúban lant, átlőve nyílvesszővel. És külön oldalon az ajánlás: Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által. Ötszázharminchét oldal. Pest, Emich Gusztáv sajátja, 1847.
Itt már minden együtt van! Főhajtás a mester előtt, s a kötet záró versében a komor jóslat: „Egy gondolat bánt engemet…” De most elhessentem a szomorúságot, a könyveit nézem, s az ajándékon tűnődöm, amit Tőle kaptunk mi, akik magyarul olvasunk! Nekem olyan, mint a betlehemi Gyermek, nekem Ő a Megváltóm!