KÖNYVESHÁZ

Vissza a Forrásokhoz
Erdély irodalmi derékhada
Széles Klára
Ritka szerencsés irodalomtörténeti pillanat, amikor nemzedéknyi ifjú, szép tehetségű költő-író jelentkezik „új időknek új dalaival” válságos idők közepén. Ez történt Erdélyben az 50-es évek végén, 60-as évek elején. Kolozsvári fiatalok, közülük is a Láthatatlan Kollégium kiválasztottjai – Cs. Gyimesi Éva kezdeményezésére és irányításával – sorra felkeresték e nemzedék még élő tagjait, akik ma átlag hatvanévesek. A velük készített beszélgetéseket kötetté szerkesztve megjelentették, amiben a fő érdem Balázs Imre Józsefé, illetve Hevesi Zoltán Istváné és Szabó Leventéé.
A legilletékesebbeknek, ama „nagy idők tanúinak” emlékezéseit olvashatjuk – a „nagy időkről”. Mi több: nemcsak nagy idők tanúiról van szó, hanem olyan tanúkról, akik maguk is az idők, az irodalom formálói, megteremtői. Frappáns a kis könyv válogatása, szerkesztése; nyolc portrét, nyolc beszélgetést találunk benne. Mind a nyolc megszólaló kétségtelen főszereplő. Közülük egyet – a tragikusan elhunyt Szilágyi Domokost – kerekasztal-beszélgetés idéz meg.
A munka során alapvető, tisztázásra váró kérdések sora merült föl. Így például maga a Forrás-nemzedék fogalma, értelmezése sem egyértelmű. Magam másfajta, voltaképpen láthatatlan, de fontosnak vélt hiányt is szóvá teszek. Azt, hogy a beszélgetések nyomán úgy tűnik, mintha 1983-ig (Bertha Zoltán – Görömbei András joggal nagyra értékelt kiadványáig) nem is létezett volna irodalmi kapcsolat Erdély és Magyarország között. Közel negyedszázad rendszeres tevékenysége – könyvek, kritikák, életművek – merül feledésbe. Többek között Ilia Mihályé, Czine Mihályé, Pomogáts Béláé. Akaratlan torzítás ez, ami rögzül.
Ámde a vitás vagy vitatni érdemes kérdések feltárása is erénye a kis kötetnek. A Nemzedékvallató emlékezéseket, értékes dokumentumokat őriz meg. Élő irodalomtörténetet elevenen hordozó kiadvány, „forrás” a Forrásokhoz.
(Vissza a Forrásokhoz. Szerk.: Balázs Imre József. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2001. Ármegjelölés nélkül)

A fekete elefánt
Simon Schama a francia forradalomról
F. M.
„Én úgy látom, a düh, mely a forradalmi erőszakot szította, jórészt épp a modernizáció harcias elutasításából fakadt, nem pedig a fejlődés lassúsága miatti türelmetlenségből” – írja a francia forradalom kétszázadik évfordulójára megjelent vaskos könyvében a New York-i Columbia Egyetem történészprofesszora. Szó sincs arról – állítja –, hogy az ancien régime elmaradottsága lett volna a kiváltó ok; s a forradalom inkább gátolta, mint segítette a polgári fejlődést. A kötet első mottója Camille Desmoulins levelének részlete. Azé a levelé, amelyet a Dantonnal együtt kivégzett publicista-politikus a halála előtt írt a börtönből feleségének: „Olyan köztársaságról álmodtam, amelyért az egész világ rajong. Nem hihettem, hogy az emberek ilyen kegyetlenek és igazságtalanok.”
A francia szakirodalomban ismert forrásmunkákra támaszkodó, „történetmondó” munkájában Simon Schama a kronologikus elbeszélés eszközével próbálja megérteni e meghatározó történelmi esemény „bonyolult fordulatait és kacskaringóit” úgy, hogy a könyvben megjelenő „polgártársak magán- és közélete között kanyarog”. Visszaállítja a történet középpontjába a forradalmi erőszak „fájdalmas problémáját”. Oknyomozó történelmet ír, mindvégig fenntartva az olvasó érdeklődését. Külön fejezetben tekinti át, hogyan emlékezett a forradalomra a közvetlen utókor. (A Bastille helyén 1816 és 1946 között diadalív helyett fekete gipszelefánt trónolt a poros téren – a „forradalom elfeledésének” szobraként.)
Könyve a francia forradalom korábbi, „vaskalapos” értékelését felülvizsgáló művek sorába tartozik, abba a vonulatba, amelyet François Furet kezdett meg Párizsban még a hatvanas évek második felében. Jóval a forradalom kétszáz éves évfordulója előtt, amikor Európa-szerte könyvek százai jelentek meg, folytatva, illetve újrakezdve a vitát arról az időszakról, amely oly sok szempontból meghatározta a kontinens későbbi történelmét.
(Simon Schama: Polgártársak. A francia forradalom krónikája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001. Ára: 4200 forint)


Művészet és kereszténység
F. Z.
Aki a keresztény művészet mibenlétéről szeretne megtudni valamit, csak akkor kezdje el forgatni Helen de Borchgrave szép kiállítású kötetét, ha nagy kedvet érez magában a szövegtől el-elrugaszkodó gondolkodáshoz és elmélkedéshez. A szerző nem sok időt vesztegetett a „mi a keresztény művészet” problémájának megoldására, hanem magától értetődően a bibliai témájú és elsősorban újszövetségi ihletésű, többnyire figurális alkotásokat tekintette reprezentánsnak. Tulajdonképpen igaza is van, hiszen nem összefoglaló munkát készített, hanem csupán „kalandozást”, amelynek célja – saját elképzelései szerint –, hogy fölpezsdítse a képzeletet, elmélkedésre és áhítatra ösztönözzön, közénk hívja a csodát, s rávegye az olvasót arra, hogy újra eltöprengjen a teremtés szépségén.
Igaz, a képek akár a könyv szövegétől függetlenül is „élnek”, a szöveg pedig sokszor inkább értetlenséget és dühöt vált ki az olvasóból, semmint áhítatot. Ennek oka talán az, hogy a szerző restaurátor és művészeti tanácsadó, szabad idejében pedig még idegenvezető is. Írásán leginkább talán ez az utóbbi hivatás közvetlen hatása érződik. Sajnos azonban a pontosság nem a legfőbb erénye a szerzőnek; úgy is fogalmazhatnánk, hogy általában van valami igazságmagja annak, amit leír, forrásait azonban nem jelöli meg, ezért a szakemberek számára sohasem fog kiderülni, hogy Borchgrave téves munkát használt, nem ismeri a szakirodalmat, vagy csak egyszerűen rosszul emlékezik. Esetleg elragadta a képzelete.
Mindezek ellenére Helen de Borchgrave mély hite tiszteletet ébresztő. A fülszövegből megtudhatjuk: a szerző úgy véli, ő volt az első restaurátor, aki Nyugatról a krakkói Wawel múzeumába érkezett, innen eredhet érdeklődése a lengyel művészet iránt. Sajnos a keresztény művészet egyéb ilyen provinciális területeken jelentkező megnyilvánulásai már elkerülték figyelmét, és nemcsak Kelet-Közép-Európa maradt számára terra incognita, hanem egész földrészek is.
Az Indonéziában nyomtatott könyv azonban szép, a közelmúltban a magyar könyvtárosok szavazatai alapján Fitz-díjat is kapott, és ha sokan lesznek, akik nem sajnálnak érte csaknem ötezer forintot, még sikerkönyv is válhat belőle.
(Helen de Borchgrave: Kalandozás a keresztény művészet világában. Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 4980 forint)


Államiságunk ezer éve
Erős valóság hímes szók helyett
H. K.
Zavarba jövünk, amikor forgatni kezdjük A magyar államiság ezer éve című kötetet. Nem azon csodálkozunk, hogy a szervezők megjelentették az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2000 novemberében rendezett konferencia anyagát, hisz ez megszokott a magyar tudományos életben. Az is érthető, hogy a millennium évében ezeréves történelmünk összefoglalására igény jelentkezett legnagyobb és legpatinásabb tudományegyetemünkön. Ám az már szokatlan, hogy ezúttal nem kizárólag társadalomtudományi áttekintést kapunk, amint azt várnánk, hanem merészen öszszeállított képet azokról a területekről, amelyeket a felszólalók fontosnak tartottak az ezer év feltérképezéséhez.
„Azokat a szálakat keressük, amelyek bennünket, magyarokat az európai keresztény civilizációhoz és annak intézményrendszeréhez kapcsoltak és kapcsolnak ezer év óta”, foglalta össze előadásának elején Szögi László a konferencia leglényegét. Ezek a szálak pedig nem kizárólag társadalomtudományiak, hanem éppoly szorosan kötődnek természettudományos múltunkhoz is. Az ELTE oktatási területeinek mindegyike beszámolási lehetőséghez jutott ezen a tanácskozáson. Ennek köszönhető a változatos tematika: a történelem, a jog és társadalom, a természettudományok, a kultúra és művelődés, valamint az irodalom és nyelvészet köré csoportosított fejezetsor.
Bölcsész műveltséggel nincs egyszerű dolga annak, aki végig akarja olvasni Benczúr András matematikai szemléltetésű információs fejlődéstörténetét, a XX. századi magyar matematika, az immunológia vagy a szerves kémia kutatási területeiről írott beszámolókat, esetleg Fodor Zoltán A világ eredete, avagy az anyag szimmetriája című dolgozatát. Ám hozzátartozik a körképhez ez is, hisz a laikus számára sem cseng ismeretlenül Erdős Pál neve, és büszkeséggel töltheti el az a tény, hogy Eötvös Loránd ingája mily nagy lehetőséget adott a geofizikának.
„Okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóság tetszenek”, idézte a konferencia bevezetőjében Klinghammer István rektor az egyetemalapító Pázmány Péter szavait. Az intést megfogadták a tanácskozás résztvevői és a kötet szerkesztői.
(A magyar államiság ezer éve. Szerk.: Gergely Jenő és Izsák Lajos. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

Kádár-kor és mákos guba
Jávor Béla publicisztikái
Dévényi
Jávor gyűjteményes kötetének tanulmányozásakor az olvasó érdekes átalakuláson megy keresztül. Először tehetetlen dühében ökölbe szorul a keze, aztán karmolni kezdi az arcát, majd megtépi haját, végül csurogni kezd a nyála, elnyúlik a fotelban, és az ünnepi asztalok nosztalgikus emlékképeibe réved.
Az olvasó dühéért azonban nem a szerző a felelős. Jávor Béla jó publicistaként csak értelmezi a magyarországi eseményeket, s mivel ezt hozzáértőként teszi, könnyedén beleélhetjük magunkat az igazságkereső ötvenes értelmiségi korántsem könnyű helyzetébe. Hiszen Jávornak 2002-ből nézve fejére állított világgal kell szembenéznie, és megválaszolnia a kérdést: hogyan történhetett meg mindez? Foglalkozik korosztálya felelősségével, a szemlesütő magatartást helyezve középpontba, s a Kádár-rendszernek nevezett agyrémet felejthetetlenné téve.
De nem csak – többségükben a Magyar Nemzetben megjelent – önmarcangoló s a belpolitika történéseit magyarázó mély, elgondolgodtató írásokat olvashatunk. A szerző ugyanis az asztali örömök elkötelezett híve: a gyűjteményben helyett kapott A mákos guba, A kocsonya, Az újévi malac, A pörkölt vagy a címadó A szent lecsó című szöveg is. Jávor Béla ráadásul szaggal, illattal, ízekkel ír, így egy-egy cikk végén az olvasó a konyhában köt ki, hogy szomorúan bámulja a hűtőszekrény – jávori szemmel nézve – igencsak satnya kínálatát. S a gyomor megnyugvása csak akkor jön el, amikor rádöbbenünk, hogy a gasztronómiai tanulmányok bizony nem csak az ételekről szólnak.
(Jávor Béla: A szent lecsó. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 1700 forint)

A Helikon Könyvesház sikerlistája
Ismeretterjesztő
1. Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében – Helikon Kiadó 15 800 Ft
2. Gernet, Jacques: A kínai civilizáció története – Osiris Kiadó 3 800 Ft
3. Varga Csaba: Jel, Jel, Jel, avagy az ABC 30 000 éves története – Fríg Kiadó 2 980 Ft
4. Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika – Helikon Kiadó 1 950 Ft

Szépirodalom
5. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Helikon Kiadó 1 180 Ft
6. Bodor Ádám: A börtön szaga – Magvető Kiadó 1 790 Ft
7. Kafka, Franz: Elbeszélések – Palatinus Kiadó 2 900 Ft
8. Wass Albert: Összegyűjtött versek – Kráter Kiadó 1 480 Ft
9. Naipaul, V. S.: A nagy folyó kanyarulatában – Cartaphilus Kiadó 2 900 Ft
10. Smiles, Jake: 1 Link. Az első magyar on-line regénypályázat győztese – Magvető Kiadó 1 490 Ft