Mostanában a csapból is diadaljelentések folynak a magyar könyvkiadás föllendüléséről. Ugyanakkor tekintélyes olvasásszociológusok az olvasási kedv rohamos lankadásáról beszélnek. Hol az igazság? Valóban magára talált a magyar könyvkiadás a rendszerváltást követő mélypontja óta?
Zentai Péter László: Tökéletesen kilábalt a kilencvenes évek elején törvényszerűen bekövetkezett krízisből. A rendszerváltás előtti könyvkiadásban az árak és a valós értékek olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy az mai, reális piaci mércével szinte értelmezhetetlen. Akkoriban évente csupán 7500 könyvcímről adhattunk számot, ám százmillió fölötti összpéldányszámban. A kultúra egészét figyelembe véve kizárólag a könyvkiadásban ment végbe a teljes tulajdonosi szerkezetváltás. Míg korábban felülről irányított, központilag szabályozott, népboldogító szándékú kiadási mentalitás működött, ma valódi piaci alapokon nyugszik a kiadói tevékenység, amelynek szerkezetét a magyar olvasói igények határozzák meg. Nyolcvankilencben drámai visszaesés következett be: esztendőről esztendőre tízmillióval csökkent a kiadványok összpéldányszáma: a kilencvenes évek közepén nagyjából a fele volt a nyolcvanas évek véginek. 1997 karácsonyán tapasztaltuk először, hogy a magyar könyvkiadás stabilizálódott, azóta folyamatos fejlődést könyvelhetünk el, minden évben jelentősen nő a forgalom. Ugyanakkor 1989-től megfigyelhető – ám ez az egész világra jellemző tendencia –, hogy egyre változatosabb a könyvkínálat, miközben, különösen bizonyos műfajokban, az átlagpéldányszám megcsappan. Nálunk három-négy éve a példányszám is stabilizálódni látszik, a statisztikákban kimutatott csökkenés ugyanis nem a szabadpiaci könyvkiadásban, hanem a tankönyveknél következett be. 2000-ben 42 millió volt az összpéldányszám, 2001-ben 36 millió.
Mátis Lívia: És a szépirodalmi könyvkiadásban?
Zentai Péter László: Azon a területen általában csökken.
Osztovits Levente: Arányait tekintve nem igazán számottevő a szépirodalom a teljes palettán. Viszont soha nem látott bőség és változatosság tapasztalható.
Zentai Péter László: Ennyi szépirodalmi mű emberemlékezet óta nem jelent meg Magyarországon.
Révai Gábor: Egy kérdést azért kikerültünk: a konjunktúra ellenére mégiscsak egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Nyilván érezzük az okokat, ha pontos választ nem is tudunk adni. Egy felmérés valószínűleg azt mutatná ki, hogy leginkább a kézi-, a tanácsadó és az ajándékkönyveknek van részük a forgalomnövekedésben. Az olvasói szokások alakultak át, és be kell vallani, sajnos a prosperálás mögött nem áll egyértelműen az a tény, hogy egyre többen és egyre többet olvasnának. Mintha ez a két dolog elválna egymástól.
Magyar Nemzet: Zentai Péter László több ízben nyilatkozta, hogy a kereskedelmi haszon növekedésén túl határozott minőségi fejlődésről, a szakmai ismeretek elmélyüléséről is beszélhetünk. Vajon nem annak köszönhető a „fellendülés”, hogy ’90 és ’98 között a példányszámok rohamosan estek, miközben a szépirodalmi művek ára nyolcszorosára, a szakkiadványoké tízszeresére emelkedett? Nem látszólagos, pusztán matematikai a konjunktúra?
Zentai Péter László: A magyar könyvkiadás össztermésének és -forgalmának alig egyharmadát teszi ki a minőségileg kifogásolható kiadvány. Piaci körülmények között erre is van igény. A minőséget befolyásolja a tankönyv- és szakkönyvkiadás, a tudományos ismeretterjesztés, a szépirodalom és az ifjúsági irodalom megjelentetése. E tekintetben könyvpiacunk szerkezete sokkal jobb, mint Európa meghatározó országaiban. Hazánkban nagyjából tízezer cím jelenik meg évente, ennek fele szak- és tudományos kiadvány. A szépirodalom 2500 címet tesz ki. A statisztikák nem választják el a minőségi szépirodalmat a szórakoztató szépirodalomtól, és ha az irodalmi kiadványoknak csak harmada minőségi alkotás, akkor sem drámai a helyzet. Azt én sem cáfolom, hogy a minőségi kortárs magyar szépirodalom jelentősebb a gazdasági súlyánál, de csaknem minden országban öt-tíz százalék alatt van ez a műfaj. Azért kezdeményeztük az olvasás évét, mert beláttuk, piacunk hatékonysága ellenére komoly problémákkal kell szembenézni.
Magyar Nemzet: Az irodalmi kiadók megerősítik ezt az értékelést?
Osztovits Levente: Teljes mértékben. Az Európa szépirodalmi könyvkiadó, amely ma már sokféle egyéb profilú könyvet is kiad. Olykor tudományos ismeretterjesztésre vállalkozik, olykor szakkönyveket gondoz. A fokozatos stabilizációt naponta érzékeljük. A 2001. esztendőt, feltehetően az olvasás éve iránti érdeklődésnek köszönhetően, elégedetten zártuk. Rég tudomásul vettem, hogy megváltoztak a viszonyok, az adott körülmények között kell értékes könyveket kiadni. Nem éreztem, hogy a szépirodalom iránt drámaian megcsappant volna az érdeklődés. A nagy sikerek és a nagy bukások között fekszik az a terület, ahol könyvek meghalnak vagy fölélednek – ám egyre kevesebb a szenzáció. Ez a világon mindenütt így van. Nem lehet elvárni, hogy ugyanazon értékek, ugyanazon művek mindig ugyanolyan befogadói bánásmódban részesüljenek. A könyvkiadás improvizatív tevékenység; közgazdaságilag a leginkább szabálytalan és ésszerűtlen ágazat: esetlegességekből jön létre a siker. Meggyőződésem, hogy a magyar könyvkiadás és -kereskedelem a legbiztosabban, legjobban működő, legrendezettebb iparágak közé tartozik. Ezt persze sokan tagadják.
Révai Gábor: Mondjunk példákat: eszünkbe juthatnak a Harry Potter-könyvek, amelyeket több százezren olvastak Magyarországon. Vagy Esterházy Péter, akinek nagy, nehéz regényéből legalább ötvenezret eladtak, és – hogy saját példát mondjak – Kányádi Sándor verseskötetéből több mint harmincezer példányt értékesítettünk. Ez majdnem olyan példányszám, amilyen a boldogult szocializmusban volt a filléres könyveknél. Az említettek nem piaci jelenségek, de az egyedi példák legalább olyan jellemzőek a magyar olvasói szokásokra, mint az olvasásszociológusok és a statisztikák adatai.
Osztovits Levente: Az Európa Könyvkiadó üzleti vállalkozás, fönnmaradásunk azoktól a szerzőktől függ, akikből a kiadó megél. Nos, az Európa elsősorban olyan szerzők magyarországi kultuszából tartja fönn magát, mint Kundera, Hrabal, Updike: nem mondhatnánk, hogy ezek az írók nem a jelenkori világirodalom legnagyobbjai közé tartoznak. Tévképzet, hogy csak vacakból lehet pénzt csinálni: Kundera Tréfájából negyvenezer, Hrabal műveiből több mint ötvenezer példányt adtunk el. Nyugat-európai, amerikai tapasztalatok azt mutatják, hogy aki nagyon akarja a sikert, többnyire belebukik a vállalkozásába. A mi szakmánkban a trendeknek sincs olyan meghatározó szerepük, mint más üzletágakban. Amerikában a hetvenes–nyolcvanas években hatalmas pénzeket öltek a hatalomból kikerült politikusok életrajzába: egész stábok hoztak össze 1500 oldalnyi Nixont, 1300 oldal Jimmy Cartert, 4500 oldal Ronald Reagant. A nagyszabású reklámok ellenére gazdasági katasztrófa volt e könyvek kiadása. Ez a helyzet bizonyos lektűrszerzőkkel is: a nagy kampányok elfedik, hogy mögöttük kudarcok vannak. Egy irodalmi kiadónak sikerekre is szüksége van, az irodalomnak sztárok kellenek. Márai Sándor szenzációs nyugati fogadtatása a magyar irodalom elismerését előlegezi meg. Hrabal sikere beengedi hozzánk a többi cseh írót is. Siker és sikk és divat nélkül a magas szépirodalom sem létezhet.
Zentai Péter László: Az egyesített eladási sikerlistákon két esztendő alatt Márai hét könyve szerepelt az első tizenöt hely valamelyikén, világhírű bestseller- és krimiírókat előzve meg. Hónapokig vezette a sikerlistát Esterházy Harmonia caelestise vagy Závada Pál Jadviga párnája című kötete. A könyvkiadás óriási mértékben igényli a reklámot. Biztató tendencia, hogy a minőségi magyar szépirodalom klasszikus és kortárs képviselői hosszú távon piaci szempontból is versenyképesek.
Mátis Lívia: Én mintha másik bolygóról jöttem volna… Magyar kortárs irodalmi sikereket emlegettünk, ám e sikerszerzők nem a semmiből lettek: „megcsinálták”, befuttatták őket. Ellenben ha elsőköteteseket adunk ki, tapasztalataim szerint nem számíthatunk babérokra, manapság észre sem veszik őket. Pedig az első kötetnek meg kell jelennie, különben nem lesz második, harmadik… Volt, akinek mi adtuk ki második kötetét, amely komoly kritikai elismerést kapott, mégsem tudtunk vele betörni a piacra, mert a Kortárs Kiadó könyveit eleve kisebb példányszámban rendelik meg a terjesztők. Élő magyar irodalmat – néhány nagy nevet leszámítva – alig raknak ki a könyvesboltok kirakatába, amit bizonyos mértékig megértek, hiszen nem nevezhető piaci sikernek, ha egy írótól három-négy könyvet adnak el. A szóban forgó szerző kiugróbb eredményt várt: művéből legalább háromezer példányt el lehetett volna adni, vélekedett. És hogy ő az írásaiból akar megélni. Azt válaszoltam neki, akkor forduljon a Könyvklubhoz. Amit mi néhányan, többek között a Jelenkor Kiadó, az Orpheus, a Széphalom Könyvkiadó és a Kortárs teszünk a magyar könyvkultúrában – mert őrültek, megszállottak vagyunk –, eleve sikertelenségre van ítélve. E kiadóknak jó a nevük, mégis egyik napról a másikra tengődnek. „Piacképes”, kemény kötésű könyveket sem tudunk készíteni, pedig manapság ez is sznob kiadói divat Magyarországon. Mégis úgy vélem, van piaci létjogosultságunk, hiszen mi adjuk ki a kortárs magyar irodalom közel nyolcvan százalékát. Egy író sikere azon is múlik, hogy van kiadó, mely gondozza az illető első és második könyvét – az irodalomtörténet ugyanakkor nem csupán szenzációk története. Másrészt nem biztos, hogy ami ma nagy hatású, irodalomtörténeti távlatból is annak bizonyul majd. Csodálkozom a felsorolt adatokon, mert nem erősítik meg őket a tapasztalataim. Elkeserítő, hogy megjelenik egy kiváló kötet, ám ha a szerző nem tartozik azokba a körökbe, amelyek befuttatják a sikerembereket – biztosan elkallódik a mű. Mindezek ellenére nyugodt vagyok, ott van a raktárunkban száz példány a műből, egyszer hátha rádöbbennek, hogy valóban színvonalas irodalomról van szó. Gondolják meg, József Attila, Ady, Krúdy kötetei annak idején hány példányban keltek el… Krúdyt negyven év után fedezték fel. Az sem igaz, hogy az olvasók felismerik a jó irodalmat: azt olvassák, amit eléjük raknak. Nem szabad megfeledkezni a könyvkiadásnak erről a szegmenséről, amelynek roppant elkeserítő a helyzete. Talán a világirodalom kivétel, ott egy kiadó még számíthat a jó értelemben vett sznobizmusra.
Osztovits Levente: Már a világirodalomban sem. Tökéletesen egyetértek önnel abban, hogy olyan indíttatású könyvkiadókra, amilyen a Kortárs vagy a Jelenkor, égetően szüksége van a magyar kultúrának. Ez a típusú intézmény mindenütt a világon szükségszerű. A felfedező, elsőköteteseket elindító, nehéz anyagi körülmények között vergődő kis kiadóknak az a sorsuk, hogy ha a harmadik könyvük sikeres, a negyediket már elhalásszák a nagyok. A könyvkiadás egészében vannak bizonyos önként vállalt szerepek: más a funkciója, fölépítése annak a kiadónak, amelyik évente kétszáz kötetet ad ki, és más azé, amelyik csak tízet. A kis kiadók magukra vállalt szerepe gyakran az, hogy nem ők aratják le a sikert, amelyet előkészítettek.
Mátis Lívia: Ezt többé-kevésbé tudomásul vesszük. De a terjesztési problémákkal nemigen tudunk mit kezdeni. Mivel árujuk nem piacképes, a kis irodalmi kiadóknak nincs helyük a mai könyvterjesztési rendszerben. Romlandó portéka a mienk. Három hónap után visszaküldik, mondván, nem eladható. Persze hogy nem, amikor ott porosodik a polcok legalján, mert a fenti helyet a jobban eladható, drágább könyv foglalja el. Azért is hoztuk létre a Könyves Szövetséget, hogy megoldjuk a kis kiadók terjesztési gondjait. A vállalkozás eddig kudarcot vallott, mert ez is tőke kérdése. Vajon e virágzó magyar könyvkereskedelem nem tudná mégis másképpen befogadni a kortárs magyar irodalmat? Ha egy szerzőnek csak kétszáz könyvét tudom eladni, akkor is ki kell adnom, mert az adott kötet fontos része az írói életműnek. Egy kiadó életműveket is épít. Az új könyvpalotában elképedtem: a teljes kortárs magyar irodalomnak keskeny polcnyi hely jutott. Eddig azt hittem, a könyvkereskedelem nem csupán piaci kérdés, és a könyvesek nem pusztán bevételre törekednek.
Osztovits Levente: Ha valami igazán piacorientált, a könyvkereskedelem az, nem pedig jótékonysági ügy. Én úgy érzem, évről évre határozottan javul a nagyobb könyvesboltok kínálata.
Zentai Péter László: Világjelenség, hogy a könyvkereskedelem bevonult a bevásárlóközpontokba, elszíva a vásárlóközönséget. A magyarországi plazák könyvkereskedése minőséginek tekinthető. A Rákóczi út két könyvpalotájában vagy a Mammut új könyváruházában bőséges választék található a mai magyar irodalomból. Az sem ritka, hogy vidéki bevásárlóközpontokban rábukkanhatunk például Parti Nagy Lajos öt évvel ezelőtt megjelent művére. De vessünk egy pillantást a nagy országok könyvpiacára: nincs olyan témával foglalkozó kiadvány, amely rentábilis példányszámban el ne kelne. Elképesztő adottságunk, hogy Magyarországon minden tudományágban magyar szerzők vannak többségben. Minden kis országban nemzeti programokat dolgoznak ki, államilag óvják a piac három-négy százalékát kitevő, jelentős nemzeti irodalmat. Számomra a skandináv modell a legrokonszenvesebb: a rendkívül jól működő könyvtári hálózatoknak vásárolják meg ezeket a könyveket. Nálunk alig fordítanak erre pénzt állami, önkormányzati tulajdonú intézmények, nincs ilyen programunk. Ha ezt a területet fejlesztenék, a nehéz körülmények között működő kiadók helyzete is javulna, miközben senki nem avatkozna a piaci folyamatokba. Henceghetünk könyvpiacunkkal, főképp a hazai jövedelmeket figyelembe véve: évente harmincmilliárd forintos a forgalom. Ám ebben az összegben az állami támogatás nem éri el az ötszázmilliót. Két átlagos budapesti színház támogatása nagyobb, mint az egész könyvkiadás éves támogatási kerete. A világ minden kis nyelvterületén veszélyeztetett a kortárs irodalom, ezért ésszerű rendszernek kellene működnie.
Magyar Nemzet: A magyar könyvpiac tehát kereskedelmi piac, komolyabb támogatások híján kénytelen eltartani magát. A szabad versenybe vetett könyvet, írót, kiadót nem fenyegeti az a veszély, hogy minőségi áldozatokra kényszerül? Többek szerint a magyar könyvkiadás, a kereskedelmi szempontokkal szoros összefüggésben, műfordítókra épül.
Osztovits Levente: Ez csak látszat.
Zentai Péter László: Nem szerencsés kifejezés a „kényszer” meg az „áldozat”: piacunk jól működő, tudatosan megszervezett piac, ésszerűen gondolkodó szereplőkkel. Mezőgazdasági könyvhónapunk van, társadalomtudományi kiadók bemutatója, rangossá vált nemzetközi könyvfesztiválunk áprilisban, Európában is páratlan múltra visszatekintő, népszerű kortárs irodalmi rendezvényünk júniusban: a könyvhét. Novemberben felsőoktatási szakkönyvek szemléje, több mint száz éve karácsonyi könyvvásár. Egyre hangsúlyosabba
origo.hu
Magyar Péter megfenyegette a gyermekotthon vezetőjét: „Ennek k…rva nagy következményei lesznek”
