Tollhegyen

Érdekeset mondott Szűrös Mátyás miniszterelnök-jelölt (Új Baloldal) az ’56-os Rabparlament szombati fórumán. Azt mondta, Magyarország érdeke, hogy a polgári oldal nyerje meg az áprilisi választásokat.
Újpesten, az ottani polgárcentrumban hangzott el a fenti mondat, ezt magam is tanúsíthatom, mert ott ült mellettem említett Szűrös Mátyás a színházterem pódiumán, onnét közölte országgal-világgal, hogy a hamarosan kezdődő meccsen a polgároknak drukkol.
Különös és meghökkentő volt Szűrös Mátyás bejelentése, engem Pozsgay Imre nyolcvankilences népfelkelés… kezdetű nyilatkozatára emlékeztetett, bár utóbbi kétségkívül feszültebb légkörben fogant, merthogy akkor még itt voltak Szerjózsáék, a Munkásőrség erősen szorongatta a Kalasnyikovot, boldogult Grósz Károly pedig egyvégtében fehérterrorral fenyegetett. (Később abbahagyta.)
Párttörténészeknek mondom, értékén kellene kezelni Szűrös Mátyás leköszönt szocialista politikust, mert Jézus Krisztus is megmondta annak idején: magasba emel minket a megbocsátás, vessük le magunkról a bosszú kaftánját.
Amúgy Pozsgaynak is (Szűrösnek is) volt elődje. Nagy Imrének hívták, ő is újraelemezte a lenini eszméket, s bár rajta maradt a kommunista bélyeg, az utókor biztosan nem keveri majd össze se Kun Bélával, se Rákosi Mátyással, hogy a szoboraspiráns Kádár (kacsingatós) Jánost ne is említsem.
Nagy Imre, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás – miért nem előbb kaptatok a fejetekhez? Befogadó nemzet a magyar, az ideológiai megtérés sem idegen tőle – mégis. Csak felnőttként, nagykorúként vettétek észre a nyilvánvalót? Alig értem.
Isten hozott, Mátyás, ideát, a jó oldalon.