Philadelphia – ez az egyik bűvös szó most Brüsszelben. Aligha véletlenül. Egyszerre tükrözi mindazt, amit az európaiak irigyelnek Amerikától, és amit sohasem szeretnének átvenni az Újvilágtól. Jelentőségét tekintve a brüsszeli alkotmányozó gyűlést sokan az 1787-es philadelphiai konventhez hasonlítják, amelynek történelmi érdeme, hogy megszületett az Egyesült Államok alkotmánya. Mások ellenben óvnak a túlzott várakozásoktól, s abban látják a konvent feladatát, hogy a világ legsikeresebb integrációjaként számon tartott EU-t hozzáigazítsa a kor és az előtte álló legnagyobb kihívás, a keleti bővítés követelményeihez.
Európa újraegyesítése – ez a másik varázsige a belga fővárosban. A konvent várhatóan a jövő év júniusáig dolgozik majd – a 12 tagú elnökség hetente, a plenáris ülés pedig havonta kétszer tanácskozik –, és ajánlásokat készít az utána kezdődő kormányközi értekezlet (a tényleges EU-reformkonferencia) számára. A szabályok szerint minden ország egy hivatalos kormányképviselőt és két törvényhozót delegálhatott a testületbe. Magyarországot a kormány részéről Martonyi János külügyminiszter (helyettese Gottfried Péter integrációs államtitkár), a parlamentből a kormánypártokat Szájer József, Fidesz (helyettese Kelemen András, MDF), az ellenzéket pedig Vastagh Pál, MSZP (helyettese Szent-Iványi István, SZDSZ) képviseli a konventben.
Az európai kormányok, parlamentek és intézmények összesen 105 képviselőt – a teljes létszám a póttagokkal és a megfigyelőkkel együtt 217 fő – delegáltak a konventbe, s már látszik, hogy meglehetősen sokszínű a páneurópai „zenekar” arculata. Az Agence Europe hírügynökség összeszámolta, hogy 15 jelenleg is aktív és 26 korábbi miniszter tagja a konventnek. A jelenlegi EU-országok színeiben hat miniszter vesz részt a munkában, a jövendőbeli tagok közül Bulgária, Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Törökország kormányát ugyancsak miniszterek képviselik. A mezőnyben további 26 korábban aktív államférfi, köztük nem egy volt államfő (például a konvent elnöki tisztét betöltő Giscard d’Estaing egykori francia elnök) és több volt miniszterelnök található. A politikai palettát nézve a szociáldemokraták (17 fő) és a néppártiak-konzervatívok (15 fő) vannak jelen a legnagyobb számban, őket követik a liberálisok hét résztvevővel. A konvent tagjai közül tízen vallják magukat euroszkeptikusnak, többek között két dán képviselő, s érdekességként a tagjelöltek delegátusai közül ebbe a körbe sorolják Jan Zahradil cseh, Irena Belohorska szlovák és Alfred Sant máltai törvényhozót is. Ami a nemek arányát illeti, úgy tűnik, Európa jövőjére (is) a férfiak lesznek döntő hatással: a testületben 16 nő és 89 férfi foglal helyet. Az elnökségben tíz–kettő az arány a férfiak javára.
Noha a tavaly decemberi laekeni EU-csúcson elfogadott nyilatkozat szerint a konvent munkájában a tagállamok delegátusai mellett – a szavazás kivételével – egyenlő jogokkal vesznek részt a tagjelöltek képviselői, bár még el sem kezdődött az európai alkotmányozó gyűlés, máris kibújt az EU-szög a zsákból. A 12 tagú konventelnökség két tagját a 28 részt vevő állam nemzeti parlamentjeinek képviselői közül választották ki, s elvileg lehettek volna (szavazati joguk visszatartása mellett) akár a tagjelöltek törvényhozói is. „A kettő közül az egyik a tagságra pályázó országokból is kikerülhet” – fogalmazott a laekeni csúcsot lezáró sajtóértekezleten Guy Verhofstadt, az akkor soros elnök, Belgium miniszterelnöke. Most, az utolsó pillanatban azonban mégsem kaptak meghívót a választásra a belépni szándékozók. Feltehetően azért, vélik brüsszeli megfigyelők, mert a tagállamok eldöntötték, hogy nem osztozkodnak a tagjelöltekkel az elnökségi helyeken. Súlyos eljárási hiba – idézte a Bruxinfo Henrik Dam Kristensen dán képviselőt. Nála is keményebben fogalmazott a finn Kimmo Kiljunen, aki szerint a konvent ezzel kifejezetten negatív üzenetet küldött a tagjelölteknek, mert az első és másodosztályú tagság gyakorlatát szentesítette a testületben.
Szembesülés a kihívásokkal – sokan és sokszor ezzel magyarázzák a konvent összehívását. Működőképes lesz-e az Európai Unió eredetileg hat országra kialakított döntéshozó mechanizmusa 25 vagy még több taggal? – ez a legfőbb kérdés, amelyre meggyőző választ kell találni a tanácskozás folyamán. A második kihívás az egységes valuta, az euró politikai hatásaival függ össze. A közös pénz 2002. január 1-jétől került forgalomba az EU 12 tagországában, és további feladatot jelent a gazdasági és monetáris unió fejlesztése. S végül a harmadik megoldásra váró gond az, hogy egyre nagyobb az igény a hatékony közös kül- és biztonságpolitikára, különösen azóta, hogy az Egyesült Államok terrorizmus elleni harca olykor az európaiaknak nem tetsző területekre téved.
Az intézményrendszerről már jó ideje folynak a szócsaták. Michel Barnier, akit az Európai Bizottság delegált a konvent elnökségébe, ragaszkodik ahhoz, hogy az EU végrehajtó testülete (kormánya) tagjainak számát a bővítés után is 20 főben maximálják. A francia nemzetiségű biztos szerint „a nizzai szerződés nem zárja ki ezt a lehetőséget, amely megvalósítható, még mielőtt az Európai Unió 27 tagállamra bővül”, csak politikai bátorság kell a megoldás felismeréséhez. Bevallotta ugyanakkor, hogy a miniszteri tanács reformja nehezebbnek ígérkezik, elsősorban az egyhangú döntés és a vétójog miatt.
Több demokráciát! – íme a jelszó, amelybe máris sokan beleszerettek az EU tagállamaiban, s amiért oly vonzó a philadelphiai szellem. Valóságos ötletbörzét tartottak a konventet megelőző időszakban, ám – miként Barnier is megjegyezte – e téren a nemzeti vezetők tartják kezükben a megoldás kulcsát. A reformügyekért felelős biztos szerint ameddig el nem magyarázzák az embereknek, hogy miről tárgyalnak és döntenek Brüsszelben, addig a társadalmi vitát tisztán nemzeti szempontok határozzák meg. Európában az uniót sokan távoli, ellenőrizhetetlen technokraták működési terepének tekintik, amelynek csak egyetlen intézményét, az Európai Parlamentet választják közvetlenül, és amelyet a nagy hatalmú brüsszeli bizottság tagjai, az eurokraták uralnak, írta a Newsweek.
Mégis máris bírálat tárgya az az Európai Unió törvényhozási folyamatainak modernizálását és átláthatóbbá tételét célzó javaslatcsomag, amelyet Tony Blair brit miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár levélben juttatott el José Maria Aznar spanyol miniszterelnökhöz, az EU soros elnökéhez. Kisebbfajta nagyhatalmi perpatvart sejtet, hogy a francia szenátus egyik tagja kritizálta a kezdeményezést, s egyben arra figyelmeztette Berlint, hogy ilyen horderejű kérdésekben nem kerülheti meg Párizst. Jean Francois-Poncet a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Blair és Schröder elgondolása nem a föderatív Európa irányába mutat, noha a német kancellár korábban emellett kötelezte el magát. „Fölmerül a kérdés, milyen Európát szeretne Schröder? A levélben ugyanis egy szó sem esik az Európai Parlamentről és az Európai Bizottságról” – érvelt a volt francia külügyminiszter. Poncet mindazonáltal úgy vélte, még nincs szó német–angolszász vagy spanyol–francia–olasz tengely kialakulásáról az EU-n belül, de már felmerül a kérdés: vajon Schröder csatlakozik-e ahhoz a brit felfogáshoz, amely szerint az Európai Bizottság pusztán adminisztratív szerepet tölt be?
Mielőtt megkezdte munkáját a konvent, kísérleti léggömbök sorozata emelkedett a magasba. A brit kormány állást foglalt amellett, hogy a bővítést követően változtassák meg a soros EU-elnökség hathavonkénti rotáción alapuló rendszerét. London ehelyett hosszabb ideig tartó társelnökségi rendszer kialakítását javasolja, amely több vagy legalább két esztendeig működne, és az elnökség egy nagy tagország, egy kis tagállam és egy újonnan csatlakozó ország triójából tevődne össze. Nagy feltűnést keltett, hogy legutóbbi római látogatásán Blair Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel együtt elhatárolódott az európai szuperállam gondolatától, és a „büszke nemzetállamok” együttműködését demonstrálta.
A Róma–London tengelyhez csatlakozni látszik Madrid is.
Javulhat a kicsik és a nagyok viszonya? – ez ma még legfeljebb találós kérdés a konventező Brüsszelben. Giscard d’Estaing volt francia elnökről, az alkotmányozó gyűlés elnökéről számos megfigyelő azt feltételezi, hogy miként minden szentnek, neki is maga felé hajlik a keze: igazi célja a nagyobb államok szerepének növelése lesz. A konvent két alelnöke – mindkettő volt kormányfő –, a belga Jean-Luc Dehaene és az olasz Giuliano Amato egyként aláírta Jacques Delors egykori bizottsági elnök „Ébresztő, Európa!” felhívását, amelyben a szorosabb unió mellett törtek lándzsát, és még nagyobb európai integrációt szorgalmaztak, elsősorban a gazdaság- és a szociálpolitikában. Ám itt is felbukkan Tony Blair neve. A Financial Times néhány hete egy olyan tervről tudósított, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsához hasonló testület létrehozását irányozza elő az EU-ban. Az állítólagos brit kormányzati tervek szerint ebben az erős hatalmi-döntéshozói centrumban Németország, Franciaország és Nagy-Britannia kapna helyet. Romano Prodi bizottsági elnök az EU-alapokmányok szellemével és betűjével egyaránt ellentétesnek nevezte a „szupertanács” gondolatát, s Blair valamelyest visszakozott is, ám aligha mondott le európai integrációs ambícióiról, amelyekhez elszánt szövetségesre talált olasz kollégájában, Berlusconiban.
Európa nagyhatalom? – úgy tűnik, ezt még mindig csak kérdezik Brüsszelben, a megvalósulását legfeljebb Blair és Berlusconi látja lelki szemeivel. A reformfolyamat második megoldásra váró feladata – a döntéshozatal tökéletesítése mellett – az uniónak a többpólusú világban betöltött szerepe, ami a „befolyás” kérdését veti fel. Barnier reformbiztos úgy látja, sürgős megoldást kell találni az EU külső képviseletére, amiről elismerte, hogy kínosan nehéz feladat. „Most, amikor az Egyesült Államok szuperhatalmi státusa erősebb, mint valaha, ha tényleg többpólusú világot akarunk, a tét egy független, az USA-val partneri viszonyban lévő Európa” – hangsúlyozta. Az illetékes bizottsági tag szerint az unió külpolitikáját bűnös dolog volna éppen most meggyengíteni és leépíteni, amikor a közösség keleti határai hamarosan Ukrajnánál és Oroszországnál húzódnak, és az EU elér „egészen a Közel-Kelet kapujáig”.
Lesz új Európa? – végül ez lehetne a kérdések kérdése, ám még csak nem is sejthető a válasz. Igazából mindenkinek érdeke a konvent sikere. Az érettségi vizsga a szavazó polgárok előtt zajlik majd, hiszen az alkotmányozó gyűlés javaslatairól számos helyen népszavazást tartanak. A megfigyelők szerint azonban ez az a pont, ahol az ambiciózus európai alkotmányozó forgatókönyv gellert kaphat. Néhány éve Nagy-Britannia, Dánia és Svédország fogta vissza az eurós szárnyalást, a 2000-es nizzai EU-csúcs reformglóriáját tavaly Írországban éppen népszavazáson halványították el – idézte fel a veszélyeket a The Economist elemzője. Ekként a jövendő Európa alapító atyáinak álmai még távol állhatnak a mai Európa valóságától.
Ukrajna
Von der Leyen: Slava Ukraini
