Könyvesház

Sakkparti
Visszapillantás a hidegháborúra
Kő
Az egykori amerikai politikus, az USA volt alelnöke, Walter Mondale mondotta volt: „A harmadik világháborúnak nem lesznek veteránjai.” Egy hidegháborúra visszapillantó könyvnek ez a nagyon találó mondat is mottója lehetne, mert miközben végigrágjuk magunkat a négyszáz oldalon, folyamatosan az lebeg a szemünk előtt: abban a néhány évtizedben valóban a kölcsönös megsemmisítés fenyegetettségének árnyékában kellett élni. Még ha az emberek hatalmas többségét – függetlenül attól, hogy melyik blokkhoz tartoztak – látszólag nem is izgatta túlságosan ez a körülmény. Utólag olvasva azonban kiviláglik, hogy veszedelmes csapdákat rejtett a „sakkparti”. A hidegháborút ugyanis egy képzeletbeli sakkjátszmához hasonlíthatjuk, amelynek során mindkét fél arra törekszik, hogy mattot adjon a másiknak. Az első lépést Sztálin teszi meg azzal, hogy hadseregével leigázza a kelet-közép-európai nemzeteket (ez a hidegháború kezdete), s erre a Nyugat csak késve felel. Az ötvenes évek elején még elsöprő az amerikai atomfölény, a rakétafejlesztésben azonban a Szovjetunió megelőzi ellenfelét. A világ első műholdjának, a szputnyiknak a fellövése elegendő arra, hogy Amerikában megismerjék a kisebbségi érzést. A szuezi válság s az 1956-os magyar forradalom után Hruscsov még taktikai nyerő. A legveszélyesebb időszak az 1956 és ’62 között eltelt hat esztendő – a kubai rakétakrízissel a végén. Az enyhülés idején jött a vietnami konfliktus, majd a Varsói Szerződés csapatai Csehszlovákiába masíroztak. A lényeg: a Szovjetunió felszámolta az amerikai nukleáris előnyt. Újabb kommunista offenzíva indult meg a harmadik világért, de ez a harc volt a végső. Hamarosan a Szovjetunióban is megremegett a föld, és már nem volt messze, hogy összedőljön a birodalom: az Egyesült Államok nemcsak a fegyverkezési versenyt nyerte meg, hanem a hidegháborúban is győztes lett.
A szerző logikus és világos érvelésével, higgadt stílusával néhány oldal után rabul ejti a témára érzékeny olvasót, és egy izgalmas „sakkparti” elemzését végzi el velünk együtt. A történelmi olvasókönyvek idegenkednek a „ha”-val kezdődő mondatoktól. Mégis mintha most a be nem következett lépéseknek is ugyanolyan gondolati tartalmuk volna, mint a történelmileg igazoltaknak. Az atomfegyver megléte ugyanis katalizátorként hatott a hidegháború kibontakozásában. És nemcsak a lépéseket gyorsította, illetve lassította, hanem a gondolatokat is kikényszeríti – utólag. Külön érdeme a könyvnek az amerikai elnökökről (Eisenhower, Kennedy, Johnson, Nixon, Carter, Reagan), illetve a szovjet pártfőtitkárokról (Hruscsov, Brezsnyev, Gorbacsov) vázolt kép, amely jó vagy rossz lépéseiket veti össze vezetői képességeikkel.
(Büky Barna: Visszapillantás a hidegháborúra. Balassi Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2500 forint)

Egy urbánus költő
Martialis epigrammái
Szénási Zsófia
Azt mondják, Janus Pannonius tőle tanult meg csipkelődni, gúnyolódni, az emberi gyengeségekről természetesen szólni. Európa tőle sajátította el az epigrammaírás művészetét, vagy legalábbis az ő nyomdokain indult el. Mert amiről és főleg ahogyan ír, az ma is helytálló, nyíltsága és szókimondása a mai kor gyermekének is mintául szolgál. Persze ezer szállal kötődik saját korához is: az antik római társadalom és szellemi élet számos területére nyújtanak bepillantást Martialis epigrammái. A fanyar humorral, maró gúnnyal, őszinteséggel, ugyanakkor emberszeretettel megírt rövid versek az irodalmi élvezet mellett művelődéstörténeti kalauzul is szolgálnak. A tematikus összeállítású kötetben a költői hírnév, az epigrammaírás, a könyvkiadás és -terjesztés, valamint az irodalomkritika mellett olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a római szerelem, férfiak és nők, lakomák, színház és fürdő, életbölcsesség, természet. Szatirikus portrét rajzol különböző mesterségek művelőiről, így az orvosról, borbélyról, költőről, tolvajról, tanítóról, ügyvédről, továbbá – bizonyos tisztelettel – olyan neves szerzőkről, mint Juvenalis, Tibullus, Homérosz, Vergilius, Cicero, Lucanus, Catullus.
Martialis a legurbánusabb költő, költészetének nagyobbik része Róma városához kapcsolódik, ugyanakkor jelen van benne a természet szépségei iránt vonzódó poéta is, főként amikor szülőhazájának, Bilbilisnek a természeti kincseiről esik szó. A kétnyelvű kötetet Adamik Tamás, az ELTE latin tanszékének professzora válogatta, és írt hozzá értő tanulmányt. A klasszikus költők fordításai mellé számos új magyarítást vett fel, méghozzá saját tanítványainak újrafordításait. Az ifjú műfordítók – Bencze Ágnes, Gradsack Róbert, Kármán Edit, Matkó Márta, Mezei Mónika és Tordai Éva – átültetései fiatalos lendületükkel és kendőzetlen valóságszagukkal valószínűleg hűbben tükrözik Martialis költészetét, élőbbé teszik e verseket, mint a régebbi fordítók esetenként kozmetikázott műfordításai.
(Martialis: Válogatott epigrammák. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001. Ára: 1850 forint)

Hazugság és megtorlás
A kádári „igazságszolgáltatás”
Keresztes Lajos
A szovjet rendszer „vívmányainak” egyike a bolsevik típusú igazságszolgáltatás volt, amelynek feladatát a harmincas évek hírhedt ügyésze, Visinszkij így fogalmazta meg: „minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja”. A kommunizmus építésének első tizenegy esztendejében átlagosan háromévente volt szükség széles körű amnesztiában megnyilvánuló nagyobb korrekciókra. Az 1953-as, távolról sem teljes körű közkegyelmi intézkedések 758 ezer meghurcoltat érintettek.
Az 1956-os forradalom leverése után a szovjet csapatok árnyékában felálló kádári pártvezetés bonyolult feladat elé állította az MSZMP akaratának feltétlen kiszolgálójává degradált igazságszolgáltatást. A feladat Domokos József legfelsőbb bírósági elnök szerint így hangzott 1957 tavaszán: „Tanuljunk egy kis osztályharcot a fasizmus igazságszolgáltatásától. (…) … a proletárdiktatúra bírái vagyunk… akiknek az a kötelességük, hogy… aki a proletárforradalomra kezet emel, kíméletlenül megsemmisítsük.” A bírói és ügyészi szerveknek a megtorlások mellett igazolniuk kellett a párt hatalmát legitimáló hazugságot, miszerint 1956 ellenforradalom. Ez a törekvés végül annak ellenére hiúsult meg, hogy maga az MSZMP határozta meg, mit tekint bűncselekménynek, és milyen bűntetteket sorol az ellenforradalmi bűnök kategóriájába. Hiszen még a pártvezetés számára készült statisztikák is igazolták, hogy a megtorlások által érintett 26 600 személynek alig ötödét sorolhatták az osztályellenség kategóriájába.
Zinner Tibor igen jól adatolt könyve arra tesz kísérletet, hogy minél részletesebben bemutassa, miként irányította az MSZMP vezetése a forradalmat követő megtorlást. Miként módosították a hivatalos vonalat a változó kül- és belpolitikai környezet, a „testvérpártok” tanácsai, valamint a rendszer lassú konszolidálódása. A feldolgozás talán legnagyobb érdeme, hogy a szerző rendkívül bőségesen idéz a pártvezetés megtorlást irányító dokumentumaiból, így mindenki maga ítélheti meg a hatalom gyakorlóit. Megrázó olvasmányt jelent Marosán György alulmúlhatatlanul primitív demagógiája vagy Kádár mérhetetlen cinizmusa. A könyv olvastán egyet kell értenünk a szerző következtetésével, miszerint „… a kádári megtorlás nem volt más, mint a Rákosi-féle… retorziók rémséges restaurálása”.
(Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, Budapest, 2001. Ára: 2900 forint)

A csaknem elveszett paradicsom
Tahiti mitológia
Zsohár Melinda
Erre a történetre sem lehet büszke a fehér ember. Megérkeztek a civilizált Európából a világ másik végére, a polinéz szigetvilágba a hajósok, s azt hitték, a paradicsomba csöppentek. A XVIII. században kivételesnek számító, százhetvenöt centiméter magasságúnál derekabb termetű, világosbarna bőrű, europid és mongoloid vonásokat egyesítő férfiak és nők gyanútlanul fogadták a szabályoktól és görcsöktől, kapzsiságtól és megpróbáltatásoktól torzult egyéniségű fehéreket. Itt-ott akadt egy-egy lelkiismeretesebb misszionárius, aki leírta a vadnak tartott nép szokásait, mítoszának egy-egy fejezetét, társadalmi berendezkedésük, szokásaik szabályait, mielőtt azok a feledésbe hullottak volna.
Magyarországtól sokkal messzebb esik a polinéz szigetvilág, mint Európa „utazósabb” népeinek országaitól, bár vélhetően angolok, hollandok, spanyolok, franciák tömegei sem ismerik az egzotikus tájakat és a varázslatos táncú, dalú, kultúrájú polinézeket. Rockenbauer Zoltán e távoli világ népének mítoszát választotta kutatása tárgyául évekkel ezelőtt, s immár második kiadást ért meg a tahiti mitológiát ismertető könyve.
Aprócska, színes virág e távoli népcsoport hitvilága az Úristen kalapján, de máshoz nem hasonlítható illatúak és színűek szirmai. Sajnos a bizonyára jót akaró misszionáriusok borzasztó bűnt követtek el, midőn kiirtották az ártatlan népből ősi hiedelemvilágát, a hódítók pedig fizikailag is csaknem megsemmisítették az eredetileg Ázsiából az óceániai szigetvilágba vándorolt törzseket. Cserepekből rakta össze az utókor Tahiti, Hawaii s a többi földecske teremtésmítoszát, amelyet Rockenbauer Zoltán értő-érző fordításában ismerhetünk meg. Ta’aroa, a Nagy Egyetlen ősapja volt az öszszes istennek, s „mindent, ami van, ő alkotott”. A dalok, versek a teremtés csodájáról, a szerelem átlényegítő erejéről szólnak, a történeti leírások pedig érdekes adalékokkal toldják meg az archaikus sorok keltette hangulatot. A szövegekhez kapcsolódó jegyzetek, magyarázatok valamelyest föllebbentik a fátylat a múlt ködébe veszett hitvilágról, de például a Húsvét-sziget a mai napig megfejthetetlen rejtélyességgel hallgat múltjáról. A gyarmatosítás és rabszolga-kereskedelem 1870-re alig száz lélekre (!) apasztotta az eredetileg húszezerre becsült népességet, s itt a misszionáriusok sem jegyezték le a legendákat. A talányos szobrok és a hieroglifa-némasággal hallgató rongo-rongo táblák mára makacs csönddel válaszolnak a bűnbánó utókor mégoly tiszteletteljes faggatózására is.
(Rockenbauer Zoltán: Ta’aroa – Tahiti mitológia. A primitív népek lírai költészete. Osiris Kiadó, 2002. Ára: 2280 forint)

A rózsa az rózsa az rózsa…
Consuelo de Saint-Exupéry emlékiratai
Tóth Erzsébet
Gertrude Stein verssora hullámzik úgy, mint ez a név: Consuelo. A pilóta szívében és körülötte még a csillagok is szégyenlősen figyelik a jelenetet: „Csókoljon meg, vagy a vízbe fojtom” – kérleli a csúnya férfi a lányt, miközben rázkódik velük a gép, alattuk a tenger, barátaik pedig mind rosszul vannak, mire a szerelmes pilóta végre a földre ejti a gépet. Mint egy röpke szinopszisban, minden együtt van ebben a mondatban, ami fontos a gyönyörű regényben. Regényebb ugyanis ez az emlékirat sok-sok verejtékesen kiagyalt történetnél.
A lányt Consuelónak hívják, s a repülő Antoine talán már akkor beleszeretett ebbe a névbe, mikor még viselőjét nem ismerte, tudta, hogy ez a név hamarosan így fog folytatódni: de Saint-Exupéry. Nevét és életét adja ennek a törékeny, vadóc lánynak, legalábbis azt, ami ebből az életből átadható. Hiszen neki, a bohém párizsi társaság legendás pilótájának, akiről mindenki tudja, hogy A kis herceget írja éppen, két igazi szerelme volt: a repülés és az írás. Földi nő csak harmadik lehetett a szerelmek sorában, de a földi szerelmek hosszú sorában ő volt az első mindig. Őt szelídítette meg igazán, hogy felelősséget vállaljon érte. Még ha a valóságban a rózsa tüskéi jobban szúrtak is kissé, mint a mesében. A feleség igazán hálátlan szerep egy rózsának. Az író, akinek „időbeosztását az égen és a szívében dúló viharok határozták meg”, s akinek leghőbb vágya volt, hogy hazájáért harcoljon – és meghaljon! –, nem volt eszményi férj, de Exupéry soha nem is ígért ilyet. Hanem ígérte az örökös bizonytalanságot, vándorlást és várakozást, a „gonosz feleség” szerepét a társaságban, az erőszakosan rajongó – és nem csak rajongó – nők állandó jelenlétét. Consuelo vállalta ezt, mert tudta, hogy pilótája mindig hozzá tér haza, még akkor is, ha ez a „haza” csak ritkán volt ugyanaz a lakás. A pilótának önálló élet és lakás kellett, de kellett Consuelo is, akit örökre magához láncolt.
A rózsa emlékirataiban bepillanthatunk egy emberpár lenyűgöző életébe, háttérben a második világháború pokla és sok-sok éjszakai és nappali repülés. Consuelónak gyakran csak a csillagok adtak erőt, miközben várta haza pilótáját, míg egyszer aztán hiába várta. És amikor már nem volt remény, hogy valaha még valóságosan megjelenhet, emlékirataiban feltámasztja őt. Hozzá beszél újra, elmondja neki – és nekünk – történetüket, ahogy ő látta, a rózsa. Akinek tüskéi anynyi év után már nem szúrnak, cirógatnak inkább.
(Consuelo de Saint-Exupéry: A rózsa emlékiratai. Ford: Szőkefalvi-Nagy Eszter. Európa, 2002. Ára: 1800 forint)

A Fókusz Könyváruház sikerlistája
1. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Helikon Kiadó 1180 Ft
2. Tolkien, J. R. R.: A babó – Ciceró Kiadó 1990 Ft
3. Parsons, Tony: Apa és fia – Európa Kiadó 1600 Ft
4. Rowling, J. K.: Harry Potter és a bölcsek köve – Animus Kiadó 1490 Ft
5. Tolkien, J. R. R.: A gyűrű keresése – Szukits Kiadó 2590 Ft
6. Ensler, Eve: A vaginamonológok – Dee-Sign Kiadó 1968 Ft
7. Rowling, J. K.: Harry Potter és a tűz serlege – Animus Kiadó 2690 Ft
8. Anne Frank naplója – Park Kiadó 1450 Ft
9. Harris, Joanne: Csokoládé – Ulpius-Ház Kiadó 1580 Ft
10. Follet, Ken: Vadmacskák – Gabo Kiadó 1990 Ft