Oroszország osztozik a felelősségen Amerikával

„Oroszország idáig évszázadokon át egyedül próbálta feltartóztatni az Ázsia felől Európa felé törő hódítókat, radikális csoportosulásokat. Most megosztozott a felelősségen Amerikával, és ebben nincs semmi rossz. A kérdés csak az, hogy a fellépés időtartama, formája és térbeli kiterjedése szabályozott legyen” – értékelte lapunknak a terrorizmus elleni közös fellépés fél évét Dmitrij Rogozin, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke.

Tavaly szeptember 11-e után Vlagyimir Putyin sokak számára éles fordulattal terelte be Oroszországot a Nyugat stratégiai szövetségesei közé. Nem egyértelmű azonban fél év elteltével sem, hogy mennyire szilárd ez a partnerség. Ön mennyire látja megvalósulni az Amerikához fűzött orosz reményeket?
– Amerika bonyolult, belső ellentmondásokkal terhelt partner. Más az állami vezetés, a Pentagon vagy Bush közvetlen környezete. Putyin elmondásából tudom, hogy maga is tanúja volt annak, amint kollégája számon kérte beosztottjain utasításának középvezetői szinten elakadt végrehajtását. No, de így van ez nálunk is! Aztán nem tartom jónak, hogy a jelenlegi politikai establishment túl sokáig formálódott Zbigniew Brzezinski keze alatt. Őt pedig nehéz meggyőzni bármiről is! Ez persze nem jelenti például, hogy az ő tanítványain kívül mások ne lennének a hatalom köreiben, vagy a két elnök között ne lenne érezhető szimpátia egymás iránt.
– Ehhez képest sokakat meglephetett, hogy egy minap megszellőztetett amerikai stratégiai dokumentum még mindig a lehetséges nukleáris célpontok között sorolja fel Oroszországot, s amely terv kacsán ön is „nukleáris bunkóról” beszélt.
– Nem is az az igazán érdekes, amit a Pentagon e jelentésében leírtak, hiszen abban nincs túl sok meglepő! Így régi nóta, hogy több orosz célpont is van az amerikai nukleáris célpontlistán. Ugyanígy a mi célpontjaink sem nagyon változtak. Más kérdés, hogy a mi nukleáris csapásmérő erőink nagy része már nincs a legmagasabb harci készültségben, hiszen nem ellenségként tekintünk a másikra, hanem inkább partnerként szeretnénk látni. A legfontosabbnak az egészben azt tartom, hogy ez a publikáció egyáltalán megjelenhetett. Ez a témakör ugyanis bármely atomhatalom legnagyobb titkai közé tartozik. S mit ad Isten, egyszer csak ilyen fontos részleteket kürtölnek világgá, mint most. Úgy gondolom, egyfajta tesztelésről van szó, ami szintén nem újdonság. Publikálnak valami érdekeset, aztán figyelik a reagálásokat. Kik esnek pánikba, kik mosolyognak az egészen, kik elemzik a híreket, és kik helyezik azonnal a legmagasabb harci készültségbe csapásmérő erőiket. Sok újdonságot tehát nem látok ebben az egészben.
– Nem sokkal korábban az a bejelentés tette próbára Moszkva és Washington partnerségét, hogy a közép-ázsiai bázisok létesítése után amerikai katonai tanácsadók érkeznek Grúziába is. Az oroszok egy részét ez a tény sokkolta – ön is keményen bírálta Tbiliszit –, hiszen a világ totális újrafelosztásának számukra kedvezőtlen fejezetét látták a „grúziai incidensben”. Ön melyik nézetet osztja?
– Nem az az érdekes, hogy Amerikával egyetemben részt veszünk-e a befolyási övezetek újrafelosztásában. Ez a XX. század közepének problémája volt. Számomra inkább most az a fontos, hogy akik a Pankiszi-szorosban vannak, azok polgárainkat ölték, házainkat robbantották fel, és csecsen nemzetiségű orosz állampolgárok, így követeljük, hogy bíróság elé állíthassuk őket. Az amerikai katonák érkezésében igazán azt furcsálljuk, hogy a grúz vezetés miért nem értesített bennünket erről. Tbiliszinek is joga van külföldi katonai segítség igénybevételére, de ha az akció orosz állampolgárok ellen irányul, az természetesen érinti nemzeti érdekeinket. Ezzel az üggyel azonban a grúzok nem minket, hanem Washingtont hozták nehéz helyzetbe. Éket akarnak verni közénk. Ezt megmondtam a moszkvai amerikai nagykövetnek is, mikor telefonon az iránt érdeklődött tőlem, miként nyugtathatná meg az orosz kedélyeket. Aztán nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Pankiszi-szorosban nem a harcosok, hanem a békés polgárok, a menekültek vannak többségben, akiknek a nyugodt visszatérését biztosítani kell. S ha az operáció úgy megy, mint Afganisztánban, és ártatlan civilek halnak meg, az lángba boríthatja a Kaukázust. Az orosz határ innen alig húsz kilométerre van, és a terepviszonyok miatt hermetikusan nem lezárható. Menekültek özönlenének az egyik, önkéntesek a másik irányba, és ez akaratán kívül belerángatná Oroszországot a konfliktusba. S ki fog felelni ezért? Oroszország, akit az amerikaiak meghívásáról nem is értesítettek?
– Felmerült már Brzezinski neve. Úgy tűnik, hogy a „nagy sakkjátszma” most Közép-Ázsiában zajlik. Miként ítéli meg ennek jelenlegi állását?
– Először is, mint tudjuk, a lengyelek nem a legjobb sakkozók! No, de komolyra fordítva a szót, általában felmerül, hogy egyetértünk-e az afganisztáni akcióval, vagy amerikai bázisok létesítésével Közép-Ázsiában. Igen, egyetértünk. Valamelyest ugyan csökkent ezzel az orosz befolyás a régióban, a legfontosabb azonban, hogy nem kellett katonáink cinkoporsóit fogadni Moszkvában, Maszud halála, és az Északi Szövetség szétesése után ugyanis tavaly szeptember elején nyilvánvalóvá vált, hogy nem marad más hátra, mint katonai erővel megdönteni a tálib rezsimet. Ekkor megjelentek az amerikaiak, az pedig természetes, hogy ezt a munkát nem akarták egyedül elvégezni. Megosztoztunk a felelősségen, s ebben nem látok semmi rosszat.

Kampány és diplomácia. Lengyelország, Csehország, Bulgária és most Magyarország példáján is azt látja Dmitrij Rogozin, hogy a kampányidőszak a kétoldalú kapcsolatokat is érinti. Az ellenzék ugyanis általában elkezdi bírálni a hatalmon levőket, hogy azok nem tartanak egyensúlyt a nemzetközi kapcsolatokban, elhanyagolják a térség olyan hatalmas államát, mint Oroszország. Így aztán egymással versenyezve próbálják kieszközölni Moszkvába a magas szintű találkozókat. Oroszország azonban már nem szovjet módon, hanem pragmatikusan viszonyul e kérdéshez is. A politikus szerint vagy időben stabilizálni kell a kapcsolatokat, vagy a csúcstalálkozókkal meg kell várni a választásokat, hogy konjunkturális felhangok ne veszélyeztessék azok komolyságát. Rogozin ezért a jelenlegi helyzetben egy magyar–orosz felső szintű találkozónak sem látná értelmét, mivel az könnyen a pártok közötti verseny áldozatává válhatna. Egy csúcstalálkozót nyugodtan kell előkészíteni, és a kampányidőszak erre általában nem alkalmas, szögezte le az orosz külügyi bizottság elnöke. (S. G.)