Radnóti mint kampányfegyver

Ahogyan az mifelénk jobbközép kormányok idején – főként a választások előtt – lenni szokott, egyre többen érzik úgy liberálisaink közül, hogy végveszélyben a demokrácia, s a fasizmus meg a rasszizmus éli virágkorát Magyarhonban. Mifelénk ilyenkor erősen megszaporodnak az antifasiszta, antirasszista, illetve a respublikát védő rendezvények, ám liberális polgártársaink nemrégiben úgy döntöttek: újabb fegyvert is bevetnek a nem liberálisok elleni küzdelemben. Múlt csütörtökön Szili Katalin szocialista képviselőnő, az Országgyűlés alelnöke adta át a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által Radnóti Miklós-díj néven alapított antirasszista elismerést olyan ellenállóknak és antifasisztáknak, mint például az a hat együttes, amely elsőként tiltotta le dalait a Pannon Rádió műsoráról, Mészáros Tamás újságíró, a Juszt-féle „újságíróklub” szereplője, Hernádi Judit színésznő a Heti Hetesből, valamint Kunos Péter, a Németh-kormány Pénzügyminisztériumának volt államtitkára, akit az Agrobank-botrányban játszott szerepe miatt, vesztegetés büntettért ítélt letöltendő szabadságvesztésre a bíróság.
Kérdés, hogy Hernádi Juditot vagy Kunost mennyiben tekinthetjük az antifasiszta ellenállás hőseinek. És az sem vitás, hogy muzsikusokról elnevezett díjakat muzsikusoknak szokás kiosztani, míg költők nevét viselő elismerést a költészet művelőinek. Igaz, Radnóti Miklós sorsa és halála folytán indokoltan lehetne egy antirasszista díj névadója, ám ebben az esetben antirasszista díjról aligha beszélhetünk. Az átadó személye, valamint a jutalmazottak kiléte nem hagy kétséget afelől, hogy ezt a díjat egyértelműen aktuálpolitikai szempontrendszer alapján ítélik oda, elsősorban azoknak, akik az elmúlt négy évben a leginkább jeleskedtek a polgári kormány gyalázásában. Mellesleg abból, hogy az ország vezetését legerősebben kritizálók kapnak antirasszista díjat, a logika szabályai szerint az következne, hogy a polgári kormány, valamint a rasszisták egy és ugyanaz a csapat, de ehhez már hozzászokhattunk az elmúlt négy év során, valamint 1990 és ’94 között is. A minap átadott Radnóti Miklós-díj egészen más miatt érdekes.
Tudniillik a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége megfeledkezett arról, hogy Radnóti-díj immáron több mint harminc esztendeje létezik. 1971-ben, Győr szabad királyi várossá válásának hétszázadik évfordulóján döntött úgy Győr–Sopron megye és Győr város tanácsa, hogy létrehozza a Radnóti Miklós Emlékbizottságot, és megalapítja a Radnóti-díjat, a kortárs magyar költészet támogatására. A díjat szakmai kuratóriumok ítélték oda, mindvégig kizárólag a költői teljesítményt értékelve, 1989 előtt és után egyaránt figyelmen kívül hagyva a politikai szempontokat. A Radnóti-díjasok között olyan alkotók szerepelnek, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Ratkó József, Schein Gábor vagy Nagy Gáspár.
Most az a különös helyzet állt elő, hogy ha valaki beleírja az önéletrajzába, hogy Radnóti-díjas, azt is fel kell tüntetnie, hogy melyik díjat kapta meg a kettő közül. Aligha valószínű, hogy véletlen lett volna a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének névválasztása, hiszen Radnóti Miklós személye a legalkalmasabb arra, hogy a nevével legitimizáljanak egy tisztán aktuálpolitikai célzatú elismerést, amelynek mindössze annyi köze van az antifasiszta attitűdhöz, hogy azok kapják, akik rendszeresen lefasisztázzák azokat, akik az övéktől eltérő véleményt vallják. Ha valaki esetleg kritizálni merné a díjat vagy a díjazottakat, akkor nyilván Radnóti emlékét gyalázná, következésképp rögvest rásütnék a fasisztaság bélyegét.
Egyébként azok a muzsikusok, akik letiltották dalaikat a Pannon Rádióból, nem vették át a Radnóti-díjat, éppen annak aktuálpolitikai jellegére hivatkozva. Ha élne, bizonyára Radnóti Miklós sem örülne annak, hogy pártpolitikai csatározásokhoz használják föl a nevét. Mert – Radnóti korának fasisztáihoz hasonlatosan – napjaink hivatásos fasisztázóira és rasszistázóira is ráillik, hogy „befonták életét vad kényszerképzetek”. Attól, hogy militáns liberálisaink ellenfeleik folyamatos lefasisztázását választották fő eszközüknek, még nem válik ízlésessé, ha a XX. század egyik legjelentősebb és legtragikusabb sorsú költőjének emlékét használják föl politikai dorongként.