Religio vagy rebellió?

Wesselényi-összeesküvés, Habsburg-katonaság szállja meg az országot, megkezdődik a lipóti abszolutizmus kiépítése. Gondosan megtervezett koncepciós per, vagy az ellenreformáció korában szokványos vallási konfliktus rajzolódik ki a megtalált jegyzőkönyvből?
– A pernek kétségtelenül komoly politikai háttere volt, de a huszadik századi koncepciós perekkel analógiát sejtető szóhasználatot mellőznünk kell. A pozsonyi processzus perjogi értelemben a honi törvények és szokásjog alapján folyt. A templomokat foglaló, katonai erőt alkalmazó protestánsellenesség ekkorra eredményezett radikális súlypontváltást: az ellenreformáció folyamatában a prédikátorokra, a lelkészekre helyeződtek a vádak. Leegyszerűsítve azt mondhatnám, a per szövege maga is propagandaanyag, amely a hatalom érvrendszeréből fakadó összefüggés-láncolatot tárt a világ elé. A Habsburg-hatalom a vasvári békével s azt követő intézkedéseivel részben tovább gerjesztette a társadalmi ellentéteket, cselekedeteiben ugyanakkor az államhatalom erejét sugallta: politikai ellenfeleit likvidálta, mint Wesselényiék rendi mozgalmát, az egyébként életbe vágóan szükséges hadügyi reform jótékony kendőjébe burkolva a magyar végvári katonaságot szélnek eresztette, és megrendezte a felségárulási perek sorozatát. E vallási küzdelmek hangulatát egy korabeli, Magyarországra hazakerült peregrinációs emlékkönyv most először publikált rajzaival kívántam közvetíteni e könyv lapjain. (Az albumra az OSZK kézirattárában találtam rá. A jegyzőkönyv lelőhelye az esztergomi Prímási Levéltár. Az első példány, amelyről bizonyíthatóan tudjuk, hogy eredeti és hiteles). A hatalom visszavonulását végül az európai (diplomáciai) közvélemény kényszerítette ki. A nápolyi gályákról a Habsburg-hatalommal szövetséges holland flotta admirálisa már kiszabadította a rabokat, amikor I. Lipót kénytelen aláírni a nyílt rendeletet: bárhol vannak is fogságban magyarországi prédikátorok, szabadon kell bocsátani őket.
– Mennyiben árnyalja történeti ismereteinket a jegyzőkönyv?
– A prédikátorokat zömmel a magyarországi török közigazgatás határán átnyúló hódoltsági sávból idézték be. A könyvhöz mellékelt térkép alapján nem vonhatja senki kétségbe, hogy nem volt nehéz a vádakban a hangsúlyt a „törökösségre” helyezni. Magam azt gondolom, a per alapos újraértelmezésre szorul. A témát nagy érdeklődés övezi, összegzésként azt mondhatnám: a „hiányok” teremtettek könyvet. S remélhetően termékeny párbeszéd kezdődik a jogtörténeti, egyháztörténeti megközelítések összekapcsolódásával.
– Melyek a per legsúlyosabb vádpontjai?
– A vád titkos követségekre, rejtjeles levelekre hvatkozik – mindezt általánosságban megfogalmazott vádpontokká sűrítve. A „minden prédikátor zendülő” konklúzió röviden a következőkben foglalható össze: túllépték szolgálatuk megszabott kereteit, mindenekelőtt istenkáromlás bűntettét követték el a katolikusok ellen, és ezzel királyuk, a katolikus rend, a szentek és legfőképpen Szűz Mária ellen vétettek. Vád továbbá, hogy gyűléseket tartottak, mindezek mögött pedig országvesztő „törökösségük” áll, amely a Habsburg-ellenes szövetség reményével is kecsegtette a rebellióban cinkosokat. A tanúvallatási jegyzőkönyvek bizonyos részében kifejezetten „fertelmességeik” igazolását akarja láttatni a törvényszék.
– Milyen légkörben zajlott a tárgyalás?
– A perbeli feleselések egymásutánjából félreérthetetlenül felismerhetők a szerepkörök: az egymást „kergető” érvek adják a szöveg drámaiságát. A felségárulás deliktumát kimerítő bűntettek annyira egymásba kapcsolódtak, hogy azok páncélját legtisztább érveléseik sem törhetik át. A vádat a perbe fogott fél nem tagadja, hiszen akkor elismerné bűnösségét, következésképpen konkrét bizonyítékokat követel, természetesen csakis törvényes korlátok között, mert az alperes ügyvédje az ellenszegülés vétségének határát súrolja minden olyan esetben, amikor a felperes ügyészének bizonyító érveit kétségbe merészeli vonni.
– Hogyan őrződött meg a magyar történelmi emlékezetben a gályarabper?
– A jegyzőkönyvnek számos másolata maradt fenn, egy változat a tizenkilencedik században nyomtatásban is megjelent. A maguk direkt módján ezek is ébren tartották a mártírok emlékezetét. Ezt erősítette tovább a protestáns egyháztörténet, amely az üldözöttek állhatatos kitartásának emberi és hitvalló példáját helyezte előtérbe. Összességében elmondható, hogy az 1670-es évtized, e „gyászévtized”, a perekkel, a gályarabsággal a magyarországi protestánsüldözés szimbólumává lett. Ehhez az akkori bizonyítékokat főleg a fogságból szabadulók és az üldözés elszenvedőinek emlékiratai adták. Megjelentek nyomtatásban, és szóban is terjedtek, itthon és külföldön egyaránt. E prédikátorok a tizenhetedik századi magyar társadalom egyik meghatározó értelmiségi csoportját alkották. Úgy vélem, örök érvényű sokuk morális tartása. Ma is megszívlelhető értelmiségi magatartásminta ez. Persze voltak, akik engedtek az erőszak nyomásának. Akik kikerülték a felelősségre vonást. Voltak, akik száműzetésbe menekültek. Ezek is magatartásminták – emberi sorsokkal.