Arafat hőssé válhat

Ha valaki Nobel-békedíjat kap, joggal vívja ki az emberek, az emberiség elismerését. Azt jelenti, ez a személy tett abban az évben a legtöbbet a világ békéjéért, egy válsággóc megszüntetéséért. A díjazott ezután éveken át járhatja a világot, hogy tapasztalataival segítse a bajba jutott embereket, politikusokat. Mindenhol örömmel fogadják, mert a Nobel-békedíj egy életre glóriát tart a feje fölé.
A létezése óta forrongó Izrael állam békéjéért több politikus is munkálkodott. Az első intifáda lezárásáért és az oslói megállapodásért izraeli részről Jichak Rabin és Simon Peresz, palesztin oldalról Jasszer Arafat kapta meg a fényes kitüntetést. Rabin békét akart kötni a palesztinokkal – fanatikus zsidó merénylő puskagolyója végzett vele. Simon Peresz sajnos a jelenlegi izraeli kormány tagjaként méltatlannak bizonyult a Nobel-békedíj szelleméhez. Arafat pedig… Nos, úgy tűnik, Izrael szinte bármit megtehet a palesztinok választott vezetőjével. Fogságban tarthatja, lemészárolhatja testőreit, sőt, őt magát is megölheti. A zsidó állam soha sem állította, hogy kész a politikai gyilkosságra, de éreztette, Arafat élete egy hajszálon függ, és csak az a kérdés, pillanatnyi hangulatában a „Buldózer” Ariel Saron elszakítja-e azt a bizonyos hajszálat.
Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt Arafat is tudatosítsa magában. Rommá lőtt ramalláhi irodaépületében már csak egy szoba választja el a kommandósoktól (akik persze nem akarják bántani az elnököt, de a fegyverek mégis ott vannak a kezekben, és egy golyó akármikor eltévedhet). A palesztin vezető porig alázását célozza az a módszer is, ahogy fogva tartják. Értesülések szerint ételt küldenek neki, mintegy segítve az idős politikusnak – ám mint minden esetben, itt is üzenet lapul a jótékonykodásban: mi tartunk el téged, s ha akarjuk, véged van!
Ám a jelek szerint ez a fajta erőszakpolitika mégsem éri el a célját. Izrael egyre szalonképtelenebbé vált a nemzetközi porondon, ellentétben a palesztin vezetővel, akit lassan népéért mártírhalált halni kész hősként tisztelnek. A mártírok viszont nagyon veszélyesek az elnyomó hatalom szemében. Elég egy ember, aki jogos igazáért halni kész, és összeomolhat az egész, jól felépített rendszer.
Arafat a legjobb úton halad a hőssé válás felé. Külföldi diplomaták és újságírók látogatják – már ha nekik is megengedik – a börtönévé vált irodában, miközben Izrael állami terrorizmusa ellen egyre nagyobb a nemzetközi felháborodás. A zsidó állam részéről ugyanakkor hallani az unalomig ismert jelszavakat a terror elleni küzdelemről, a polgárait megvédeni mindig kész államról, amely a látott módon „védekezik”.
Saron egy esetben odáig merészkedett, hogy Arafatot egyenesen a „világ ellenségének” nevezte. Az általa használt kifejezés összecseng a hajdani Nero császár kijelentésével: a keresztények az emberiség ellenségei, akik nem érdemlik meg az életet. A véreskezű császár már rég a múlté, ám a nem kívánt szomszédot írmagjáig kiirtani vágyó gyűlölet még mindig itt van, és éppen a Jézus Krisztus születési helye fölé emelt Születés templomát ostromolja. A magyarázkodások – bár sokszor még erre sem veszik a fáradságot – azonban nem jelentik a bűnös felmentését, a halottak felélesztését. A bűn attól még bűn marad.