Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A szép új világ foglyai
Olvasáskultúra határon innen és túl
Gereben Ferenc
Évtizedek óta van rá lehetőség, hogy művelődésszociológiai felmérésekkel nyomon kövessük a magyarországi felnőtt népesség olvasáskultúrájának állapotát. Megadatott annak lehetősége is, hogy viszonylag friss, az ezredforduló éveiből származó adatok alapján aktuális képet tudjunk rajzolni a magyarországi, sőt az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyarok olvasási szokásairól.
A XX. század valamelyest iskolázott embere arra szocializálódott, hogy az olvasást fontos, kitüntetett jelentőségű tevékenységnek tartsa. És valóban: az olvasás intenzív és esztétikai értékekre koncentráló formájáról empirikusan is kimutatható, hogy tendenciaszerűen együtt jár a harmonikus, kreatív, az embertársakra, más kulturális-művészeti tevékenységekre és információkra egyaránt nyitott személyiségvonásokkal. Vagyis már csak e vonzott értékegyüttes miatt sem közömbös, hogy egy társadalom hány olvasó emberrel és milyen olvasási kultúrával rendelkezik.
Ami Magyarországot illeti, a 2000 őszén végzett mintegy ezerfős, országos, reprezentatív felmérés során – a nyolcvanas évek derekához képest – a könyvolvasás mutatóinak jelentős és példátlan visszaesését tapasztaltuk: a 18 éven felüli olvasók aránya 64 százalékról 49 százalékra, az úgynevezett rendszeres (havi átlagban legalább egy könyvet) olvasóké pedig 19-ről 12 százalékra csökkent. Erősen valószínűsíthető, hogy ez az olvasás minden hagyományos formájára (levelezés, sajtó, könyv stb.) kiterjedő és mindeddig példátlan visszaesés – a társadalmi értékrend változásaiba ágyazva – jelentős részben a kereskedelmi tévécsatornák számlájára írható. És – legalábbis egyelőre – nem a számítógépére.
Magyarország olvasási „lejtője” – a korábbi évtizedekben és most is – nyugat–keleti irányúnak bizonyult. Az olvasási térkép fő választóvonala a Duna lett: ettől keletre az átlagosnál valamelyest kevesebbet, nyugatra pedig valamivel többet olvasnak az emberek.
Ha a magyar olvasáskultúra regionális vonásait tovább nyomozva átlépjük Magyarország határait, 1998 és 2000 közötti, ugyancsak reprezentatív felmérési adatok alapján Erdélyben és Kárpátalján a felnőtt magyarok 65-70 százalékát találjuk könyvolvasónak, Szlovákiában és a Vajdaságban pedig 60-60 százalékát. Tehát mindenütt többet olvasnak, mint Magyarországon. Sajátos módon a nyugat–kelet lejtő a határon túl eltérő módon alakul: a kevésbé modernizálódott keleti térségek (Erdély, Kárpátalja) tradicionális értékrendjének szellemi talaján nagyobb olvasási aktivitás tapasztalható, mint a modernizáltabb felvidéki és délvidéki magyarság köreiben. Nem is beszélve az európai integráció küszöbén álló anyaországról, amelynek társadalma láthatóan nem tartja uniós csatlakozása fontos feltételének a könyvkultúrát. Fogyatékos polgári értékvilággal társuló modernizációs folyamat egyfelől, polgári értékeket ápoló, premodern állapotok másfelől – többszörösen is ellentmondásos helyzet kontúrjai rajzolódnak ki!
Bonyolítja a helyzetet, hogy azok az idők, amelyek a magyar olvasáskultúra viszonylagosan pozitív korszakainak tűnnek (talán az ötvenes évek, de bizonyíthatóan a hatvanas évek első fele), nemcsak egyszerűen premodern korszaknak minősíthetők, hanem a diktatúra kemény válfajának esztendei voltak. A szabadság és a demokrácia tehát térségünkben (legalábbis egyelőre) nem eredményezett magasabb kulturális nívót. És ezt nemcsak az olvasás mennyiségi adatai, hanem az olvasás (és olvasmányok) minőségét firtató kérdésekre adott válaszok is bizonyítják.
Ez utóbbi mutatók ugyanis – az esztétikai-kulturális értékek tekintetében – az anyaországban legalább olyan mértékű visszaesést sejtetnek, mint a fönti mennyiségi adatok. Másfél évtized alatt Magyarországon a XX. századinál régebbi (romantikus és realista) klasszikus irodalom aránya 16 százalékról hatra csökkent a legutóbbi olvasmányok területén, a szórakoztató („lektűr”, „bestseller”, kaland, krimi stb.) irodalom aránya pedig 35-ről 42 százalékra nőtt. Emelkedett az elolvasott ismeretközlő könyvek aránya is. (E változási jelenségek alapján szoktuk emlegetni a magyarországi olvasáskultúra utóbbi évtizedekben észlelhető két alaptendenciájaként a kommercializálódást és a prakticizálódást.) Ha ezeket a tendenciákat összevetjük a határon túli magyar olvasókra vonatkozó adatokkal, az összehasonlításból az derül ki, hogy a klasszikus irodalom különböző válfajait inkább határon kívül, a kommercialitásokat pedig főleg határon belül preferálják. Tehát a kisebbségben élők körében kedveltebb az értékesebb irodalom, és erősebb a hagyományőrző attitűd.
Az aktuális olvasmányok szerzőinek nemzetiség szerinti magyarországi megoszlása a magyar szerzők kategóriájában (és általában az európai szerzők körében) csökkenést, az amerikai szerzők esetében viszont jelentős növekedést (hétről 31 százalékra) mutat. A kisebbségben élő magyarok olvasmányai között mindenütt magasabb a magyar szerzők aránya, az amerikai szerzőké viszont mindenütt a magyarországinál jóval alacsonyabb volt. Vagyis a határon túli magyarok jobban ragaszkodnak a nemzeti (és többnyire az európai) irodalomhoz, és egyelőre nem vagy csak visszafogottan követik a Magyarországon évtizedek óta egyre jobban kibontakozó kommercializálódási (és amerikanizálódási) tendenciát.
A legutóbbi olvasmányok legnépszerűbb szerzőinek magyarországi listája (D. Steel, R. Cook, Lőrincz L. László, Courths-Mahler stb.) az ezredforduló új kulturális tudatállapotának lenyomata, amely már csak nyomokban őrzi a nemzeti és a nemzetközi klasszikus hagyományt, viszont élénk érdeklődésével tünteti ki minden idők szórakoztatóiparának „nemzetközi nagymestereit”. A különböző diktatúrák korszakai után eljött végre a szabadság kora, amelyet a társadalom zöme – legalábbis itt és most – arra használ, hogy a kulturális választékból azt emelje ki, ami talmi, és azt mellőzze, amit a XX. századi értelmiségi közmegegyezés esztétikai-kulturális értéknek tekintett. Ha a határon túl preferált íróneveket összevetjük a magyarországi névsorokkal, akkor a legszembetűnőbb talán az, hogy értékvilágukban inkább hasonlítanak a hatvanas évek, mint az ezredforduló magyarországi népszerűségi listájához. A határon túl még ma is mindenütt Jókai vezet, és bár felütötte fejét a szórakoztató irodalom, a nemzeti klasszikusok falanxa mindenütt felvonul (főleg Erdélyben).
Új világ köszöntött ránk, amely az olvasáskultúrában (is) új korszakot hozott. Számolnunk kell azzal, hogy a szépirodalom, amely a demokrácia professzionális politizálási színtereinek kiépülésével jelentős társadalmi pozíciókat veszített, az olvasmányszerkezetben is további teret veszít. Számolnunk kell azzal is, hogy a szépirodalmon belül tovább nő a felületesebb, a világdivatok hullámain hozzánk érkező, új keletű olvasmányok népszerűsége, és csökken a hagyományos érték, a klasszikusok és általában a (magyar) irodalom szerepe. Vagyis a vizuális kultúrában korábban és radikálisabban jelentkező globalizációs jelenségek, amelyek sokszor az amerikanizálódás köntösét öltik magukra, immár egyre nagyobb teret hódítanak az olvasáskultúrában is. A határon túli magyarság – identitása védelmében (és az e tekintetben jótékony modernizációs hátránya miatt) – egyelőre ellenáll e tendenciának, de Magyarország már e „szép új világ” foglya. Hogy kiszabadul-e valaha ebből a fogságból, s ha igen, mi szabadítja ki, egyelőre nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy nem érzi fogságnak…


Növekedett a rendszeresen vásárlók aránya
Bernát Anikó (Tárki)
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) megbízásából 2002 februárjában–márciusában a Tárki felmérést végzett a magyarországi könyvpiac helyzetéről, a könyvolvasási és -vásárlási szokásokról. A kutatás eredményeit tegnap tették közzé a könyvfesztiválon.
Felmérésünk azt a kérdéscsoportot vizsgálta, hogy mi a könyv szerepe és helyzete a mai magyar társadalom értékrendjében, hétköznapjaiban és nem utolsósorban a magyar háztartások költségvetésében. Két évtized adatainak összevetésből megtudhatjuk, hogy nőtt a rendszeres könyvolvasók aránya, ma már minden harmadik magyar felnőtt ide sorolható, bár még így is minden harmadik-negyedik felnőtt vallja be, hogy egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe. Az olvasás térhódítása nem jelentette a könyvtárlátogatók arányának jelentős növekedését, noha 1981-ben még csak tízből egy ember fordult meg évente legalább egyszer könyvtárban, ma viszont tíz emberből kettőre igaz ugyanez. Nőtt továbbá a nagyobb otthoni könyvgyűjteménnyel rendelkezők aránya, hiszen 1989-ben a megkérdezetteknek csak 14 százaléka rendelkezett ötszáz kötetnél nagyobb bibliotékával, míg ma több mint egyötödükre ez jellemző.
A kutatás középpontjában a vásárlási szokások álltak. Gyakori könyvvásárló az, aki az elmúlt évben legalább 20 ezer forintot költött könyvre, illetve az utóbbi két-három hónapban legalább egy könyvet vett. Az előbbiek csupán a felnőtt lakosság egytizedét, az utóbbiak viszont mintegy egynegyedét teszik ki. A megkérdezettek ötöde nem szokott könyvet venni, egy éve legalábbis nem vásárolt, amit főként a magas árakkal magyaráz. Sokan említették azt is, hogy inkább másra költik a pénzüket. Ennek ellenére a könyv gyakori ajándék, főként családon belül, hiszen a megkérdezettek háromnegyede kap könyvajándékot a családtagjaitól, és ennél is valamivel többen ajándékoznak könyvet a rokonaiknak.
A megjelent könyvekről a leggyakrabban rádió- és tévéhirdetésekből, valamint kiadói prospektusokból szereznek tudomást a vásárlók: 37–44 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy figyeli ezeket a fórumokat, de továbbra is fontos szerepet kapnak a kritikák, recenziók: tízből hárman olvasnak könyvismertetéseket. A könyvesbolti internetezés még nem terjedt el, mint ahogy az internetes vásárlás is éppen csak megjelent a magyar könyvvásárlási szokások között – erre a következtetésre juthatunk az internetet könyvesboltban használók háromszázalékos, illetve az interneten keresztül könyvet vásárlók egyszázalékos aránya alapján.
A felnőttek könyvolvasási és -vásárlási szokásairól készített felmérést kiegészíti egy középiskolások bevonásával végzett hasonló vizsgálat. Így tudhattuk meg például, hogy a diákok között kevesebb a rendszeres olvasó: a felnőttek közül minden harmadik, a diákok közül viszont csak minden negyedik megkérdezett tartozik ide. A fiatalok – saját bevallásuk szerint – nagyobb arányban tekinthetők könyvvásárlóknak, mint a felnőttek: az elmúlt egy évben legalább egy könyvet vett vagy vétetett a szüleivel a fiatalok mintegy 70 százaléka, a felnőttek közül viszont csak majdnem minden második megkérdezett állította magáról ugyanezt.


Fordulópont a gyermekekért
A Pont Kiadó rendezvénye
Szávai Ilona
A gyermekek kultúrájáért, irodalmáért csak úgy tehetünk valamit, ha a velük foglalkozók felé is fordulunk – vallják a Pont Kiadó és a Fordulópont című folyóirat szerkesztői –, hiszen a gyerek például nem vásárol könyvet, amit olvas, azt a felnőttek választják ki számára. E megkerülhetetlen tények figyelembevételével hívtuk életre néhány évvel ezelőtt a kiadó Gyermekekről, gyermekekért, gyermekeknek című programját, alapműveket jelentetve meg a szülők, pedagógusok, pszichológusok, orvosok számára. A sorozat könyvei a társadalmi súlyú intézmények szerepét és feladatait veszik sorra: mit tehetne, mit kellene tennie a médiának, a jogalkotásnak, a gyermekvédelemnek, az intézményesült segítő szakmáknak a gyermekek érdekében.
A Pont Kiadó könyvfesztiváli rendezvényén maguk a gyerekek is szóhoz jutnak, a szentendrei Pest Megyei Könyvtár ugyanis pályázatot hirdetett: írnák le élményeiket egy-egy könyvről, amelyet szívesen ajánlanának olvasásra a többieknek is. Sok iskolás „megszólalt”: sajátos nézőpontú esszéket-kritikákat írtak vagy félszáz műről – ezeket Olvastad már? címen külön kötetben jelentette meg a Pont Kiadó. A könyvet maguk a szerzők mutatják be a fesztiválon (felnőttek, figyelem: a gyerek írókkal dedikáltatni is lehet!), a kiadó Fordulópont a gyermekekért az olvasás évében című rendezvényén (ma 13 órakor a Bartók I. teremben). Ezen a rendezvényen kerül sor arra a beszélgetésre, amelynek témája: miért szükséges (és lehetséges?) a fordulat a gyermekkultúrában. Fűzfa Balázs főiskolai adjunktus, Komáromi Gabriella gyermekirodalom-történész, Nagy Attila olvasáskutató, Nincsevics Klára könyvtáros, Polcz Alaine gyermekpszichológus, Szávai Ilona szerkesztő és Tarján Tamás irodalomtörténész vesznek részt e beszélgetésen.


Mitikus szörnyetegeink
Norfolk-apokrif
Balkó Ágnes
Harmadik regényével jelentkezik a minden művével új intellektuális kalandra hívó londoni író-fenegyerek, Lawrence Norfolk, aki a kilencvenes évek elején robbant be az irodalmi köztudatba. Mesterien szerkesztett, egymásba fonódó, rendszerint több idősíkban játszódó regénycselekményeinek mindig jól körülhatárolt és megannyi bibliografikus utalással is megtámogatott alapot teremt. Ettől most sem tekint el: a szenvedélyesen izzó, örvénylő történet ógörög mítoszt, a kalüdóni vadkanvadászatot emeli át a többértelmezésű és többsíkú regénybe. Tudjuk, a mítosz az élet alapvető és legfontosabb jelenségeit testesíti meg: a szerelmet, a hűséget, a halált, az időt.
E jelenségek szimbolikus értékét kutatja a regény tollforgató hőse, Solomon is, aki földöntúli megpróbáltatások után, az üldöztetésekből menekülve nagy formátumú eposzba önti szenvedését. De vajon tényleg úgy történt-e minden, ahogyan a drámai lüktetésű sorok rögzítették? És a halálközeliség vajon szükségszerűen teremti-e meg a saját mitológiát? Harminc év távlatából, amikor a magánmítoszt a hetvenes évek Párizsában nemcsak a megfilmesítés okán kell ízekre szedni, hanem mert az érzések hirtelen másként tükröződnek, a hajdani szerelem, mára divatos filmrendezőnő interpretációjában minden más értelmet nyer, a racionális és irracionális határa hirtelen eltűnik.
A konfliktus átterjed időn és téren, a magunkból szerkesztett szörnyetegek a film celluloidján hirtelen formát öltenek, és nem vesznek többé a mitikus barlang homályába. Norfolk kitartóan épített, saját belső logikájától vezérelt mitológiájában járatos olvasó legyen az, aki kézbe véve a kötetet egy csapásra átlátja az emlékezés és a történet titkait. A hősök históriái saját apokrif történeteikké alakulnak még életük során, és ezt sem a körülöttük élők felmagasztalása, sem gáncsoskodása nem akadályozhatja meg.
Az angol író szövegei mindig komoly kihívással szembesítik fordítóját, Szentgyörgyi Józsefet, aki ezúttal is kitűnően oldotta meg feladatát.
(Lawrence Norfolk: Vadkan képében. Ford.: Szentgyörgyi