A Keselyű utcát – bármilyen eldugott hely is – könnyű megközelíteni. A néhány háznyi utcácska a II. kerület lankáin épült meg, a Látó-hegy oldalában. Hegyoldal, de kellemes a gyaloglás, minden újabb, ismeretlen zug felfedezendő utat, kalandot rejt. Buda fái ősszel ezer színben, ilyenkor április végén még egységes zöldben fogadnak.
Keselyű utca 6/A; nyitott kertkapu. Virágokkal, bokrokkal, rózsákkal szegélyezett ösvény vezet a nyaraló felé. A növények egy részét egy húsz-egynéhány éves fiú ültette, a kertet is ő gondozza. Tiszteletből.
A Ruttkai–Gábor nyaraló ma múzeumként működik. Gábor Júlia és Szigethy Gábor – a művésznő lánya és veje – gondozza a hagyatékot, ők fogadják a látogatókat, megmutatnak mindent, valamennyi tárgyról, levélről újabb és újabb régi történetet mesélnek. Kifogyhatatlanul.
Aki egy pompás luxusnyaralót képzel el, téved. A kis ház éppen olyan, mint amilyenre egy nyugalomra, elvonulásra, természetbe vágyó, állandóan tevékeny művészpárnak szüksége lehetett. Hogy éppen csak kifújhassa magát. A luxust a táj jelenti, a kilátás, a nyugágy, amit a fűben állítottak fel, és ahonnan be lehet látni a hegyvidéket.
A nyaraló maximum negyven négyzetméteres. Rácz György ötlete volt, hogy minden fala eltérő magasságú legyen; a jó nevű építész tervezte meg a ház bővítését is a nyolcvanas években. Eredetileg ugyanis csak egy szoba volt, a másik helyiség a sok emlék, bútor, kép miatt kellett. A bútorok, emlékek egy része az Endrődy Sándor utcai villából való, amelyet Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán közösen épített. Ruttkai a színész halála után „a házban” Latinovits-emlékmúzeumot akart berendezni, ott hagyott volna szinte mindent, de – ahogy egy 1986-os beszélgetésben elmondta –: mindenki, akit ez ügyben megkeresett, kitért, elodázta a dolgot.
A szoba legszembetűnőbb darabja az ülőgarnitúra a szófával. A bútor régi darab, amit egy barátnőjétől kapott tizennyolc éves korában. Kicsit odébb a szekreter a Szindbád című film forgatásának egyik emléke, Felvidékről. Rajta az ezüst gyertyatartó a Ványa bácsi legendás előadásáról származik. Az angol komód színházi kellék volt a Háború és békében. A szoba közepére került az öltözőasztal a Vígszínház 111-es öltözőjéből. Az öltöző valamikor Ajtay Andoré volt, Ruttkai Éva tőle „örökölte”. Az egyszerű asztalon megannyi púder, rúzs – minden, ami egy színész „arcához kell”. Oldalt egy kis tükör, a smink, a maszk kedvéért. Elöl van a kései fotókról ismert Ruttkai-szemüveg.
Több fénykép készült a kis öltözőről, ezek alapján a szobában minden az eredeti helyiség hű rekonstrukciója, még a falon lévő fotók is oda kerültek, ahol a művésznő valamikor az öltözőjében elhelyezte. Sűrűn követik egymást az emlékek: balra van egy Lautrec-másolat a Moulin Rouge kánkántáncosnőjéről, jobbra egy kislánykori fotó. Középen, éppen a tükör felett egy kis kép: Ruttkai és Latinovits együtt. Kissé feljebb ismét egy ifjúkori felvétel, talán még a Lakner bácsi-féle időkből. A temérdek színházi fotó a falon az egész lakásra jellemző; plakátok, képek, rajzok, díszlettervek vannak mindenütt.
A mi kis városunk Emilyjének egyik mondatát Ruttkai Éva rengetegszer idézte. Szerencsére az 1945-ös előadásról több fotó is készült. A művésznő gyakran rajzolt önarcképeket: Molnár Ferenc Liliomjának (Pesti Színház 1948) Marikájaként, majd később Angliai Erzsébetként (1969) is lefestette magát. Fontos emlék – talán az egyik legfontosabb – az Ilyen nagy szerelem plakátja: a Pavel Kohout-darab miskolci előadásán először játszott együtt Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva. A falra kerültek Gábor Miklós rajzai is, a Tolnay Kláriról készített kép a Tolnay-hagyatékból való. Az első szerepről, a Parancsolj, tündérkirálynőm! egy mondatának gyermekszínészéről is őriznek itt felvételeket.
Az üvegberakásos vitrinben megannyi apró emlék van. Zilia karkötője mellé került a Latinovits-emlékplakett, közelében egy bonbonier a bécsi Demel cukrászdából. A polcokon premierajándékok, apró emlékek, levelek sorakoznak. A Gábor–Szigethy házaspár két szekrényt rakott tele szövegkönyvekkel és közel 15 ezer fényképpel. Az egyik szekrényben színpadi és civil ruhák keverednek: a Butaságom történetében viselt kiskosztüm például Ruttkai kedvenc utcai viseletei közé tartozott.
A szoba minden szegletében van valami, ami Latinovits Zoltánról szól. Fotók, levelek, kisebb tárgyak. A legmegrázóbb emlék talán egy nagy pohárnyi leégett gyufaszál; Ruttkai Éva szerelme halála után mindennap gyertyát gyújtott, a több ezer gyufát pedig megőrizte.
A múzeum tavasztól ősz végéig tárt kapukkal várja az arrajárót, hogy hosszú órákon át mesélhessen odabenn.
origo.hu
Orbán Viktor: Kilábalunk a háborúból
