Könyvesház

A világ elreppene
Katona József, a költő
Szepesi Attila
A Bánk bán szerzőjeként ismert Katona Józsefről kevesen tudják, hogy verseket is írt. Nem is akármilyeneket. A manierizmus különös hajtása ez a költészet. Egyszerre szenzibilis és rusztikus versépítményei magukban álló tornyokra emlékeztetnek. Tűnődések, izgalmasan eredeti bölcselkedések, sokszor nehezen megközelíthető elmélkedések az élet végső kérdéseiről, időről és éjszakáról, gyerekkori emlékekről, szerelemről és csalódásról. „Homokja szép öröm / Napomnak a lehúnyt / (egykor jelenvaló) / idő kezén lefolyt. / Többé egy Irgalom- / kéz nincs, hogy a lejárt / órát megént oda / fordítsa vissza meg…” – írja az időről elmélkedve, egy homokóra képét rajzolva elénk, melyet nem fordít meg senki. Érinti e vers az „örök visszatérés” ősi és modern kérdéskörét is, mellyel Friedrich Nietzsche és Borges vívódott oly sokat.
Ugyancsak az idő futását festi, benne a maga hajdani álmait szembesítve a kopár jelennel, a Vágy című tízsoros disztichonban: „Gyermeki bábok után kacsalódó képezet! egykor / csillagokat sietél egybe ölelni – mi lett?…” – summázza keserűen, s bár a kérdésre nem felel, az odavetett „mi lett?” mindennél beszédesebb. A Tőrbeesésem című hosszú, kacskaringós, rokokó rímekkel kicifrázott vers is csupa szín és hangulat. „Az est hallgatott, / a Fuvallat ott / megállt: tőlem / ész, mellőllem / a világ elreppene: / s még csak egy orkán / visító torkán / se volt büszke / úgy egy üszke / hogy megsemmisítene…” Könnyednek szánt, mégsem könnyű versmuzsika ez. Érezhető, hogy a darabos, magányos bölcselkedő Katona a rokokó hangzást kívánja megszólaltatni, ám ez csak részben sikerül neki, szerencsére, mert a csipkés, tarkabarka képeken és a táncos zengésen átüt erős személyiségének tragikus világszemlélete.
Épp ez a nehezen összebékíthető kettősség adja Katona verseinek izgalmas, sokszor modern vibrálását. A Holdhoz, a Felelet, a Képzet, a Természethez, az Éjeim és a Gyermek-kor, az Új esztendőre meg a Rege című verseiben egyaránt a korabeli vershangzás birkózik a poéta antik, rusztikus személyiségével.
Katona Józsefnek nem sok verse maradt fenn. Valószínű, hogy ő maga sem lehetett tisztában azzal, milyen hatalmas – és csak részben kibontott – költői tehetség az övé.
(Katona József: Versek, tanulmányok, egyéb írások. Balassi Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 2800 forint)

Homlokodtól fölfelé
Vers és valóság
Tóth Erzsébet
Hogy miféle kínokkal fizet az érzéki gyönyörökért a társadalomban élő ember, a költészetben erről számomra mindmáig Szabó Lőrinc mondta a legtöbbet. A tabuk rég ledőltek, többnyire mégis szemérem, prüdéria, óvatos kerülgetés, esetleg frivolitás, nemritkán durvasággal palásolt félelem próbálja az érzékiség démonát megszelídíteni költészetünkben.
Szabó Lőrinc kései vallomása igazi „posztmodern” könyv, a költő verseihez fűzött emlékképekben „gyón” életének legrejtegetettebb részéről, olyan bensőségesen, mintha az olvasó lenne az ismeretlen íródeák, akit megtisztel titkaival.
Bevallom, szégyenkezés nélkül, mohón rávetettem magam a Bizalmas adatok és megjegyzések részre – tudjam, hogy is állt a dolog Bajor Gizivel, Ilonkával, Erzsikével, Mihállyal, Lócival, Kisklárával, Nagyklárával és a többiekkel, azután előrelapoztam, és nyugodtan elkezdtem olvasni versről versre a bejegyzéseket. Izgalmas, mint egy regény. Főleg, hogy az utószóból kiderült, nem ismerni a lejegyző személyét. Ki tudja, miért, mikor csaknem minden hölgy, hölgyecske, nőszemély néven van nevezve, akivel akár csak egyszer is a szabad ég alatt, a légópincében, könyvtárban, akárhol… Annyi mindenesetre biztos, hogy Szabó Lőrinc nagyon szeretett a természet lágy ölén szerelmeskedni. De nem volt meg mindenki, mindenki azért nem. Bajor Gizivel csak méregették egymást egy életen át, mint két fejedelmi vad, aztán semmi. Tanner Ilona – a későbbi Török Sophie – pedig alaposan megorrolt, amiért Lőrinc oly könnyedén átpasszolta őt, az eljegyzett menyasszonyt Babits Mihálynak. Barátság ide vagy oda, azért ez furcsa. Aztán a két barátnak kell szinte titokban találkozgatnia, mint a szerelmeseknek, hogy Ilonka meg ne tudja, aki valószínűleg unatkozhatott Babits mellett, s ezért szabad idejében tovább szította a viszályt a két volt barát között. Külön ínyencség mai költő barátoknak: ők ketten, Babits és Szabó Lőrinc még a kezdet kezdetén megállapodnak, nyilvánosan semmit nem írnak egymás köteteiről, hogy a barátság és a közelség ne befolyásolhassa őket ítéletükben. Ezt szigorúan be is tartották. Egy másik figyelemre méltó bejegyzés arról tudósít, hogy Ilonka ármánykodásai ellenére Babits háromszor juttatta volt barátját Baumgarten-díjhoz. Babits ítélőképessége ép maradt ugyan Szabó Lőrincet illetően, de József Attila érdekében vajh ki szólhatott volna a költőfejedelemnek? József Attilára mindössze háromszor történik utalás a vaskos kötetben. Akkor Babits, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Illyés voltak a „költők”, József Attila „kis proli” volt csak a mezőnyben, meg kellett halnia, hogy valamelyest helyére kerüljön.
Más – szelídebb? kéjesebb? – vizekre evezve, észre kell vennünk, hogy Erzsikének, a titkos viszonynak jóval több oldal és vers jut, mint a hites feleségnek. No de ezt eddig is tudtuk. Ilyen az élet. Szabó Lőrinc ezek után is elsősorban verseivel érdemli ki figyelmünket, de azért imádjuk az ilyen „pletykakönyveket”. Vers és valóság viszonya továbbra is rejtély. Hogyan lesz a sok-sok pásztorórából Semmiért egészen? A költő ezt nem árulhatja el senkinek.
(Szabó Lőrinc: Vers és valóság. Bizalmas adatok és megjegyzések. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 3200 forint)


Rembrandtól Korniss Dezsőig
Németh Lajos: Gesztus vagy alkotás
P. Szabó Ernő
Németh Lajos művészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár tizenegy évvel ezelőtt, fiatalon, alig hatvanévesen, váratlanul halt meg. A jó baráttól búcsúzó Tamás Attila a következő kérdéssel zárta sorait a Tiszatáj 1991/12-es számában: „Azt a helyet, amelyet most Te hagytál üresen, ki fogja utánad betölteni?”
A kérdésre – legalábbis egyelőre – egy évtized történései adták meg a választ: senki sem. Önjelöltek ugyan mindig vannak, de az értékkereső, a kritikára is új érték elősegítéséért vállalkozó, önmaga bírálatával sem adós személyiség, amilyen ő volt, nem jelent meg az ezredforduló magyar művészeti életében. Hogy élő példa maradt, s nem vált mítosszá Németh Lajos, az ma is gyakran forgatott műveinek, Csontváryról, Kondorról írt könyveinek és az egyik utolsó nagy „képalkotóról”, Csernus Tiborról írt tanulmányának köszönhető. S köszönhető lesz mostantól annak a kötetnek is, amely Németh Lajos többnyire folyóiratokban megjelent tanulmányait tartalmazza. Magyar kortársai közül a legtöbbet Kondor Bélával, Barcsay Jenővel, Korniss Dezsővel, Ország Lilivel, Schaár Erzsébettel, Vajda Lajossal foglalkozott – közülük többen elsősorban éppen neki köszönhetően kerültek az őket megillető helyükre a magyar művészet történetében. Mint Blake, Rembrandt, Picasso vagy éppen tudósi példaképe, Fülep Lajos jelenléte mutatja a válogatásban, e kortárs értékek számára éppen azáltal váltak igazán jelentőssé, mert egyetemes összefüggésben is méltók voltak az összehasonlításra. Nagy művek létrehozóinak társaként írta be magát Németh Lajos a tudomány történetébe, de maga is nagy ívű pályát futott be. Igaz, ez eddig sem volt kétséges, a válogatásnak köszönhetően azonban egyre jobban követhetővé válik az egymás utáni lépesek logikája, az intellektuális, művészi és morális értékek ötvöződésének folyamata.
(Németh Lajos: Gesztus vagy alkotás. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2001. Ára: 2200 forint)

Irodalmi életképek
Lengyel Balázs esszéi
Péntek Orsolya
Nehezen vesz az ember tanulmánykötetet a kezébe; egy idő óta sokan érzik úgy, hogy az irodalomtörténészek alkotta-színezte kép és maga az irodalom két különálló dolog. Lengyel Balázs könyve azonban csattanós válasz lehet a (néha jogosan) kételkedőknek: valódi kérdésekre keres és talál valódi válaszokat, hitelessége pedig megkérdőjelezhetetlen.
A remekül szerkesztett kötet Babits-tanulmányokkal indul, majd az újholdasok finoman rajzolt portréival folytatódik. Személyes élmények, történelembe merevedett képek, egy írógeneráció csöndes kiállása elevenedik meg a lapokon.
Megjelenik Pilinszky nem e világi arca, örök sértődöttsége, Rónay György, akinek nevét igazságtalanul keveset hallani ma is; és persze Nemes Nagy Ágnes, Ottlik, Weöres: legnagyobbjaink, akik fordításokból élve, a hivatalos kultúra háta mögött összekacsintva megteremtették a háború utáni magyar irodalmat, és akikről – idézi Lengyel – a Kádár-kori Kortárs kritikusa a következőket írta: „Weöres, Ottlik, Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes kiadása irodalompolitikánk fölös luxusa.” (Ki tudja, ki volt ez a kritikus? Az ő neve elsüllyedt, Ottlikét ismerjük – és mi tagadás, ez megnyugtató.) De felvillan a lapokon Illyés Gyula alakja is, aki 1951-ben úgy vélte: „A polgári költő amúgy is csak nagyon kivételesen tehetséges. A polgári költő akassza fel magát.” Pedig talán Illyés volt az egyetlen, aki megtehette volna, hogy ezt nem mondja ki.
Tanulmányaiban a szerző egy különösen tisztességtelen kor nagy íróinak sorsát kíséri végig, akik az irodalmat illetően nem ismerték az erkölcsi relativizmust, inkább nem jelentek meg – mint Hamvas –, de írók maradtak. Azóta sok minden megváltozott. Az írók – pedig most már nem kell – politizálnak. Ideje lenne megszívlelniük Márai intését, amelyet Lengyel Korhatárok fordulópontjai című dolgozatában idéz: „aki a nemzeti, faji vagy osztályérdek szolgálatába szegődik, s a reális szolgálat érdekében megtagadja az abszolút Igaznak, Jónak, Szépnek, Erkölcsnek hirdetését – tehát csak azt hirdeti, ami a nemzet, fajta vagy az osztály érdekében igaz, jó, szép vagy erkölcsös –, elárulta papi voltát, alkalmazottja egy gyakorlati érdekszövetségnek, ami lehet haza, az egyház vagy egy párt, oly mindegy…”
Az újholdasok tudták: a kommunista hatalmat még hallgatólagosan sem lehet támogatni: hitelességüket, íróságukat veszítenék el ezzel. Ma az írók nem kényszerülnek egyértelmű – és veszélyes – kiállásra, hiszen nincs miért. Mégis jobb- és baloldaliak. Politikai frontok mellett sorakoznak – sorakoztatják őket –, holott másfajta, mint jó és rossz író nincs, nem lehet.
Lengyel Balázs, egy korszak tanúja könyvében nem egy helyen figyelmeztet erre. Hallgassunk rá.
(Lengyel Balázs: Ki találkozik önmagával? Tanulmányok, emlékezések, dokumentumok. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001. Ára: 1800 forint)

A fordított amerikás
Halász Mária visszaemlékezései
H. K.

A Huszadik századi sorsok sorozat első köteteként jelentette meg a Teleki László Alapítvány Mary Halász visszaemlékezéseit. Mérhetetlenül nagy a feldolgozatlan, rögzítetlen, különleges életutak száma, szerencse kérdése, közülük melyik marad meg nyomtatásban, hangfelvételen, filmszalagon az elmúlt század rémségeiről mit sem sejtő utókornak. E tekintetben tehát elmondhatjuk, hogy Mary Halász, vagyis Halász Marika szerencsés, mert az ő sorsa immáron örökre megőrződik.
Halász Mária 1921-ben született a Zemplén megyei Leleszen, amely ebben az időben már Szlovákiához tartozott. A házat elvitte a Latorca áradása, a lehetőségek reményében indult el szinte az egész rokonság Amerikába. Gondtalan gyermekkora volt, míg el nem követte azt a végzetes hibát, hogy gyógykezelésre, levegőváltozásra visszalátogatott a szülőföldre, Ungvárra. Ott azután megismerkedett és életre szóló szerelembe esett Laszota Sándor tanítóval. Így került Kárpátaljára, ahonnan már ki nem szabadulhatott (1998-ban sikerült leánya után Kabára költöznie, ahol máig is él), szeretett Amerikáját soha nem látta viszont. Megtapasztalta azonban mindazt, amit az „emberarcú” szocializmus az alattvalóknak tartogatott: üldöztetést, nyomort, gulagot, börtönlátogatást, hányattatást. Megmaradunk-e a nehézségek közepette embernek, kérdezhetné az olvasó, mint Halász Mária, a fordított amerikás tette, aki ha jólétet és gondtalanságot nem is, de életre szóló boldogságot kapott.
A kötet nemcsak egy család, hanem a soknemzetiségű kárpátaljai közösség sorsáról, életéről nyújt hiteles képet. Egyetlen hibája a fedőlapja. Rossz a cím, rossz az alcím. Vajon miért ragaszkodik a történetet nagy gondossággal és szeretettel lejegyző É. Kiss Piroska ahhoz, hogy főhősünket Marynek nevezze, miközben egész életében Marikának hívták?
(Kvasz cola után. Mary Halász visszaemlékezései. Teleki László Alapítvány, XX. Század Intézet, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

A Helikon Könyvesház sikerlistája
Ismeretterjesztő
1. Adriai hajózási kézikönyv – Horvátország – Kossuth Kiadó 9990 Ft
2. Haffner, Sebastian: Megjegyzések Hitlerhez – Európa Könyvkiadó 1200 Ft
3. Gopnik–Meltzoff–Kuhl: Bölcsek a bölcsőben
– Hogyan gondolkodnak a kisbabák? – Typotex Kiadó 1750 Ft
4. Miller, Alice: A tehetséges gyermek drámája – Osiris Kiadó 1380 Ft
Szépirodalom
1. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Helikon Kiadó 1180 Ft
2. Sue, Eugene: Párizs rejtelmei – Pallas Kiadó 4690 Ft
3. Csáth Géza: Fej a pohárban – Napló és levelek, 1914–1916 – Magvető Kiadó 1790 Ft
4. Wodehouse, P. G.: Koktél tájm – Geopen Kiadó 1490 Ft
5. Muagham, William Somerset: Catalina – Holnap Kiadó 1700 Ft
6. A vakond és a nyuszimama – Helikon Kiadó 1680 Ft