Ördöngös Hatvani István,a magyar Fauszt

Nehéz, szinte lehetetlen egy-egy legenda születését nyomon követni. Így azt is, hogyan lett a tudós Hatvani István debreceni professzorból „magyar Fauszt”. Márpedig az lett. Irodalmi művek sora örökítette meg csodatéteményeit, mágusi varázslatait, és hol a felsőbb hatalmakkal, hol a pokolbeli sátánnal való dicséretes, vagy épp elítélendő kapcsolatát.

Az történhetett, ami egy-egy hiedelemkörrel történni szokott: a sok keringő és szállongó história talál magának egy „kristályosodási pontot”, aztán legenda szerveződik köré. Így volt ez hajdan például Szent László királyunkkal, akinek alakja köré odagyűlt a lovagvilág minden ragyogása, vagy Corvin Mátyással, aki számos mással megesett történet hőse, és mások által épített vár vagy templom építtetője lett a népi képzeletben.
Hatvani Istvánt, akinek apja köznemesi származású iparosember volt, a Debreceni Kollégiumban tanító, szolid mesterként ismerték. Hogy diákjai és azok követői, a minden csínyre eleven és poétai hajlamú Mátyásitól Csokonai Vitézig, Bogya Józseftől Cseh-Szombati Dánielig miért kezdték el csodatévő hírét terjeszteni, és miért írta meg róla valamelyikük az „Ama nagy tudákos professzor Hatvaninak életéből némely töredékek” című munkát, nem tudható. Sejthetően a korabeli babonákat akarták kifigurázni, és ehhez kapóra jött a professzor titokzatos alakja. Anynyi tény, hogy Hatvani számolatlan, meghökkentő fizikai kísérletet mutatott be diákjainak. Talán ez lett fauszti hírének alapja.
Az említett mű anekdoták sora. „Ő rendkívül való ember vólt. Neki éppen olyan könnyű vólt szélvészt s fergeteget támasztani, mint a legnagyobb égiháborút széjjelparancsolván az eget kideríteni. Néki mindegy vólt akár egy varrótű lyukán keresztül bújni, akár szalmaszállá változni. Ő éppen olyan könnyűséggel repült a levegőbe, mint amilyennel szállott le a főld gyomrának mélységes üregeibe. A főld alatt való lelkek szintúgy térdet hajtottak szavainak, mint a levegői spiritusok…” – kezdődik az írás. Majd elmeséli, hogyan nyílt meg a „tudákos” professzor lába előtt a föld, ahonnan „egy kis fekete kígyó csupa lángból emelkedik fel a szájába tartván egy kis fekete könyvet”, amely által a „rab lelkek” ura lesz. Egy másik történetben a professzor intésére „az ebédlőnek falai nagy hirtelenséggel kizöldülének, kivirágozának és különb-különbféle gyümölcsöket termének”. De elolvashatjuk esetét a túlvilági vaddisznóval, „Disznó urammal”, akit megrendszabályoz a tudós. És olvashatunk néhányat csodás receptjeiből is, amelyek alighanem a korabeli csodadoktorok patikaszereit parodizálják: hogyan kell varjútojásból, fejér kígyóból, fülemüle epéjéből, kakukk szívéből és rigótojásból csodaszert készíteni. A legkedvesebb talán ez: „Ha farkast akarsz fogni, fogjál elébb egy nyulat hétfőn, vedd ki az epéjét kedden, szárazd meg szeredán, a porával hints meg egy darab húst csütörtökön, vidd ki oda, ahová a farkas jár pénteken, azt a farkas megeszi szombaton, de el nem mehet és te megfoghatod vasárnapon.” És olvashatni még Hatvani számolatlan bolondos vagy borzongató kalandját vízfakasztásról, gazdájához visszatérő garasról, porba rajzolt és megelevenedő négyes fogatról és egyebekről, míg végül az ördög elragadja a jobb sorsra érdemes tudóst…
Arany János, aki a kézirat egyik epizódjából írta meg a Hatvani című versét, ezt az alcímet adja munkájának: Népmonda után. Jókai Mór A magyar Faust című írását is népmondának jelöli. Szelíd csalás ez, hiszen a Hatvani-legendakör csak a debreceni diákság körében élt, népmonda sosem lett belőle.