Könyvesház

Titkok és abszurdok
Marx József Szabó István-pályaképe
Ferch
„Az igazi bírálat ott kezdődik, ha a kritikus alapvetően és mélységesen szereti a műfajt – és olyan módon közelít a szóban forgó konkrét műhöz, hogy a nézőt elvezesse a benne rejlő valódi érték felismeréséhez, az alkotót pedig a munka hibáinak pontos felismeréséhez…” – idézi Gyergyai Albertet Szabó István egy 1973-ban megjelent interjúban, és hozzáteszi: Gyergyai Albert esszéit azért tartja mértékadónak, mert szerzőjük: „Ismeri pontosan, hogy miről ír, és szereti, amiről ír.” Szabó István Gyergyai előtt tisztelgő, a henye kritikát elutasító sorait pedig Marx József idézi a rendező pályaképét elemző könyve elején – irányt adó gondolatként.
Marx József annak megértésére tesz kísérletet, hogy miért készít filmet az a rendező, „akinek személyében a magyar kultúra egyik legegyedibb vagy legmagányosabb értéke nyilvánul meg”. A szerző 1975 és 1986 között az Objektív Stúdió vezetőjeként Szabó István munkatársa volt, később „nyitottabb klubba” lépett be, „a filmjeivel együtt érző nézők csapatának” lett tagja. Mindkét minőségét vállalva fogott hozzá régóta érlelődő könyvtervének megvalósításához. Életrajzi esszét ír olyasvalakiről, aki önmaga helyett „mindig műveit ajánlja tanulmányozásra”, aki meg van győződve arról, hogy „a filmnek önállóan kell érthetőnek lennie”, de azt is tudja, hogy „a filmrendezés meztelenre vetkőzés, az ember legbensőbb titkainak teljes feltárása”. Marx József annak tudatában szövi könyve szövetét, hogy főszereplője „millió szállal kapcsolódik a teljes filmszakmához”, a magyar film körül kialakult abszurdokhoz, a filmek megítélésében is tükröződő értékzavarokhoz. Szembesíti egymással a kritikákat, az interjúkban elhangzott szakmai helyzetelemzéseket, bőven idéz belőlük, és elemzi az egyes művek fogadtatását. Arra keres választ, miért lett Szabó István mint rendező itthon magányos, hogyan maradt „magányosságában is optimista”, s hogyan „tépte le magáról a magányosság címkéjét”.
(Marx József: Szabó István. Filmek és sorsok. Vince Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 3495 forint)

A Kárpát-medence ezer éve
Millenniumi számvetés
Keresztes Lajos
Sorsfordító történelmi események évfordulói mindig alkalmat adnak arra, hogy egy nemzet tükröt tartson maga elé, végiggondolja a közösség múltját, s tudatosítsa magában azt, „hogyan jutott idáig”. Az emlékezéssel összekapcsolt számvetésre talán semmi sem alkalmasabb, mint az ezredéves államalapítás évfordulója. E tükör szerepét remekül látják el az évfordulók kapcsán időről időre megjelenő, a magyar nép históriáját összefoglaló művek, amelyek maguk is igen becses történelmi dokumentumok. Hiszen a források és a segédtudományok bővülésén túl az újabb korszakok más szempontokat tartottak fontosnak a magyar nemzet múltjának vizsgálatához. (Belátható például, hogy Trianon után jelentősen növekedett a nemzetiségi kérdés iránti érdeklődés.) Nyilvánvalóan lényegesen eltérően mutatták be ezek a művek a magyar történelmet a honfoglalás ezredéves évfordulóján, a Horthy-korszak idején, illetve a létező szocializmus korában. A magyar történetírásra nemcsak az elmúlt korszakok hol kisebb, hol nagyobb mértékben megnyilvánuló politikai elvárásai nyomták rá bélyegüket, hanem az a tény is, hogy puszta léte is folyamatos kihívást jelent a legitimitásukat és mítoszaikat a közös múlt sajátos olvasatából előállító szomszédokkal szemben.
Az elismert szerzőkből álló munkacsoport könyve a magyarság Kárpát-medencei történetét mutatja be a honfoglalástól napjainkig. A mű kitér a magyar történettudományban is még vitatott s talán a laikusok képzeletét is leginkább megmozgató kérdésekre, mint amilyenek például a kettős honfoglalás elméletével, a székelyek eredetével vagy a Szent István koronájának létrejöttével kapcsolatos eltérő elképzelések. A művet a magyar királyi korona történelmi szerepének bemutatása, bőséges irodalomjegyzék és kronológia egészíti ki.
Szerencsés megoldásként értékelhető, hogy 1848–49 eseményeinek bemutatásakor a kitűnő Hermann Róbert a hadtörténeti háttér hangsúlyos megrajzolásával teszi érthetővé a szabadságharc vezetőinek egyes döntéseit. Sajnos ez a kezdeményezés megbicsaklik: Romsics Ignác a katonai események szinte teljes kikapcsolásával ír az első és a második világháborúról. Vitatható megállapításokra készteti a fejezet szerzőjét, hogy nem világítja meg a Magyarországgal kapcsolatos külföldi álláspontok módosulásának hátterét. Amikor például kritizálja a budapesti politikusokat, hogy az 1940. augusztus 30-i bécsi döntéssel az angolszász nemtetszés ellenére elfogadták Hitlertől Észak-Erdélyt, megvilágíthatta volna, miért fordult szembe Churchill a magyar revíziós törekvésekkel. Hiszen könnyen érthetővé tenné London fenntartásait annak közlése, hogy a Németország elleni háborút ekkor már csak a csehszlovák aranykészlet „kölcsönvételével” volt képes finanszírozni. Ez a tény érthetően növelte a benesi emigráció befolyását a londoni kabinet döntéseire. S annak tisztázására is érdemes lett volna néhány szót vesztegetni, hogy vajon csökkent volna-e Németország Kárpát-medencei befolyása, ha Budapest nem fogadja el a német ajánlatot. S egyáltalán: ki járt volna jobban, ha Észak-Erdély abban a négy évben is Romániánál marad?
(Millenniumi magyar történet. Szerk.: Tóth István György. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 6500 forint)

Női optika
Szarka Klára interjúkötete
Hanthy
Sokan vitatják, hogy létezik női művészet. Esztétikai szempontból valóban nincs ilyen kategória, egy alkotás minőségének semmi köze az alkotó neméhez. Hogy mégis felmerül ez a fogalom, annak oka elsősorban a női művészek csekély száma. Jószerével még azon kevesekről is vállveregető jóindulattal emlékezik meg a művészet- és irodalomtörténet, akiknek sikerült bejutniuk a férfiak által oly erős bástyával körülvett várba. A nők, akik évezredekig elmaradhatatlan kiegészítői voltak a művészetnek, hisz nélkülük, közreműködésük és segítségük nélkül nem született volna szinte egyetlen műalkotás sem, hosszú idő után mégiscsak helyet kértek maguknak az alkotók világában. Még azokon a területeken is, amelyek férfias helytállást követelnek.
Szarka Klára a Balassi Kiadó Feminizmus és történelem sorozatának új kötetében a magyar női fotográfusok tíz kiválóságát mutatja be. A legidősebb közülük 1924-ben született, aki ma már emlékként idézi fel pályáját, s a legifjabb is elmúlt negyven. Tízen tízfélék persze, de végigolvasva a könyvet, sok hasonlóságot találhatunk közöttük. Szinte mindegyikükre jellemző a bizonytalan indulás, a tétova pályára állás. S szinte mindegyikük beszél arról, hogy ebben a kimondottan férfiaknak való, fizikailag is nehéz szakmában mennyivel többet kellett bizonyítaniuk, hogy érdemük szerinti helyre kerüljenek.
Van-e női fotó? Vannak női sorsok és pályák, valamint vannak jó és rossz felvételek. Adódnak mégis helyzetek, amelyeket a férfiak jobban meg tudnak oldani, és adódnak olyanok, amelyekben a nők nagyobb alkalmasságot mutatnak. Végeredményben azonban e tíz életút, bár iránya látszólag egyfelé tart, mégis tíz lehetőség. Mindegyik interjú más hangulatú is. Szarka Klára nem jó riporter. Kérdései olykor csak azt szolgálják, hogy megszakítsa a beszédfolyamot. Több tudatossággal, kevesebb udvariassággal esetenként mélyebbre jutott volna. A kötetben látható fotók az interjúalanyok különböző életszakaszaiból valók, ám hiányzik néhány felvétel, amelyekről mint életük fontos állomásáról megemlékeznek a fotósok. Ez is része lehetett volna a bemutatásnak. Végeredményben azonban jó, hogy e könyv megszületett, mert nem harcos, nem erőszakos, hanem csendes és megértő, mint a jó feleség.
(Szarka Klára: Fotográfia nőnemben. Balassi Kiadó – Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest, 2002. Ára: 1800 forint)

Leveleskönyv a kazánházból
Magyar magántörténelem
Róbert Péter
Már a rómaiak is úgy tartották: „Habent sua fata libelli”, azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Áll ez a mondás a Magyar leveleskönyvre, amelynek terve 60 éve vetődött fel, gyűjtése hamar befejeződött, 1948-ban az első kötet már nyomdakész volt, a második is készült, amikor jött az államosítás, és az anyagot bezúzták.
1941-ben Balogh József, a kiváló filológus, tudományszervező, a Magyar Szemle kulcsembere, a ma is megjelenő Hungarian Qarterly és francia megfelelőjének alapító szerkesztője Tóth László szegedi történészprofesszorral magyar leveleskönyv szerkesztésébe kezdett. Később bevonták H. Balázs Évát, a fiatal történészt is. Szépen haladt az évezred leveleinek rostálása, amikor a munkába beleszólt a történelem… Balogh Józsefet a nyilasok elfogták és megölték.
Tóth László Szegedről nem tudta irányítani a szerkesztést. Nagyobb feladat hárult H. Balázs Évára, aki a Révai Kiadó irodalmi vezetője segítségével rendezte sajtó alá a véglegesnek szánt változatot. Elkeseredve az 1948-as kegyetlen intézkedésen meg akarta semmisíteni a kéziratot, amely a kazánházból került elő 2000 nyarán. Ez szolgált a jelenlegi kiadás alapjául.
Félezer egykor élt magyar férfi és nő 919 levele szól hozzánk a magyar múlt mélységeiből. Nemes ember mindennapi élete Mohács után, Magyar főúr Franciaországban, Betegség – orvosság, A nagybirtok élete a XVIII. században és még sok jól megválasztott cím igazít útba a levéltengerben. Sajnos a kötetekből hiányzik az illusztráció, pedig például a XV. századi, pénzt zsaroló cseh levél, amelyre a nagyobb nyomaték kedvéért akasztott embert, kardot és puskát rajzoltak, és vesszőcsomót mellékeltek a bártfai polgároknak, érdekes lenne fakszimilében is.
Szent Lászlótól Teleki Pálig történelmünk nagyjai írnak leveleket az utókornak, de helyet kapnak a kultúra munkásai is, irodalmárok és művészek egyaránt: egy évezred magyar magántörténelme nyílik meg e két igényes kiállítású kötetben.
(Magyar leveleskönyv. Szerk.: Balogh József – Tóth László. Corvina Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 9000 forint)

Kell a míves reklám
Angyalföldi antológia
Malonyai Péter
Újlipótváros, Angyalföld, Vizafogó – Budapest XIII. kerülete. Valaha külváros, most már ez is, az is – attól függően, honnan nézzük: délről-e, avagy északról.
Hogy miért éppen a kötetben szereplő harminc írástudót (alfabetikusan Balla Zsófiától Vámos Miklósig) kérte föl a szerkesztést igazán visszafogottan, Kuratórium névvel jegyző ítészcsoport, az legyen a kurátorok örök titka. Az maradhat, elvégre a városrész a székesfővárossal együtt polgárosodva, az elmúlt századelőtől folyamatosan egyre népszerűbb, így aztán szinte nincs is olyan jelese az irodalom honi történetének, akinek ne lenne legalább egy – de inkább két-három-öt-száz – jó története a környékről.
Bevallottan elfogult, elvégre – a cím tanúsága szerint – antológiáról van szó. Hogy én mégis a megszokottnál bővebb (186 oldal) és hitelesebb (érzelmek kontra értelem) helytörténeti dokumentumként tartom számon a könyvet, azt tekintsék az érdekeltek dicséretnek, elvégre az efféle dokumentumoknak csak ritkán szerzői mifelénk írástudó honpolgárok. Akik között akad, aki kevésbé, van, aki jobban, s előfordul, aki klasszikus módon, maradandóan űzte, űzi a hivatását. Ritka mifelénk mostanság a míves reklám – ez az antológia a kivételek közé tartozik.
(Angyalföldi antológia. XIII. Kerület Közművelődéséért Közalapítvány, Budapest, 2001. Ára: 990 forint)