Csöndes város lett Mór, és sehogy sem tud szabadulni tőle. Egyelőre talán nem is akar, csak emlékezni. És megérteni, miért is történt az, amit azóta sem lehet megmagyarázni. Se felnőtteknek, se gyerekeknek. Akik mintha csütörtök óta el se mozdultak volna az Erste Bank elől. Csak jönnek és jönnek, virággal, mécsessel, gyertyával. Mindig van, aki friss vizet tölt a virágoknak és újragyújtja a mécsest, ha kioltja a szemerkélő eső.
Jönnek, jönnek szakadatlan. Dél körül Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök is, virággal, imával. Pontosan fél egykor a városháziak, elöl a polgármester, aki nem csak városát, feleségét is gyászolja. Mögötte képviselők, hivatalnokok, sötét ruhások, szál virággal, hangtalan.
Egyre többen vagyunk, néma gyászolók. Szomszédok, kollégák, rokonok. Ismerősök és ismeretlenek. Este hétkor a kistemplomban rengetegen gyűltünk össze, itt lehet sírni, imádkozni, egymás között vagyunk.
A legtöbb házon fekete zászló, a város határát jelző tábláról talán már sosem kerül le a gyászszalag. Csend és csend mindenütt. Sosem lesz már életzaj itt Móron. Vagy legalábbis másféle lesz.
A főtéri mögötti OTP bankban a belépőre merednek, aztán megnyugszanak, ha ismerős az arc. Azt mesélik, egy nappal a gyilkosságok előtt feltörve találták a bankjegykiadó automatát. És azt is mondják: csak ők tehették. Azok. Valahogy nem jó most itt idegenként belépni, sehová sem. A város retteg, hisz sokan azt mondják: jó, jó, feladta magát Horváth Szilárd. És ha nem ő tette? Mások meg azt: a gyilkosok itt lapulnak még a környéken. És minden nap teltével egyre többen vannak azok, akik a borzalmak előtt látni vélték a két körözött férfit. Közöttük olyanok is, akik csak a rendőrségnek meséltek róluk – merthogy félnek –, hogy itt rengeteg konzervet vásároltak, amott meg söröztek. És mások is – egyre többen –, mint a zöldségárus meg a boltos, aki egészen bizos benne: őket szolgálta ki néhány nappal ezelőtt. És azt is tudni vélik, melyik utcában laktak.
A kisváros most a hírekből él. Meg a mendemondákból. Meg a reményből, hogy talán mégis csak elfogják a gyilkosokat és lehet újra élni itt, igaz, kicsit másként, mint azelőtt a csütörtöki nap előtt.
origo.hu
Vidnyánszky Attila nyílt levele Dúró Dórának
