Óda Joe-hoz

Olyan voltam, mint egy ideges szülő, folyt a víz rólam, úgy izgultam végig negyven év alatt a 12 620 előadást. Egy éve vonultam nyugdíjba, ám azóta sem tétlenkedem. A Delta légitársaság felkérésére Verdi-művekből készítek összeállítást az utasok számára. Most ugyan néhány hétig itthon leszek Nagyszakácsiban, de aztán visszautazom a tengerentúlra – mondta a minap Kaposvárott lapunk tudósítójának Krénusz József. A New York-i Metropolitan operaház nyugalmazott nézőtéri felügyelője, a világ legnagyobb zenés színháza csaknem félszáz jegyszedőjének egykori „felügyelőtisztje” ugyan még korainak tartja a számvetést, ám a negyvenévi Metropolitan-szolgálat hazai előzményeiről és legfelemelőbb pillanatairól szívesen beszél.
– Nagyszakácsiban nőttem fel, majd a nagy hírű csurgói gimnáziumban tanultam. Büszke vagyok, hogy mindmáig tagja lehetek a somogyi kisváros középiskolájában végzetteknek kezdeményezésére alakult csurgói öregdiákok klubjának, s ha tehetem, ellátogatok a találkozókra – kezdte a múltidézést Krénusz József. Majd elmondta: 1956-ban a fővárosban ő is fegyvert fogott, és mert tartott a megtorlástól, a lehető legtávolabbra, New Yorkba menekült.
– Már idehaza is rajongtam az operáért, arról viszont, hogy egykor majd közvetlen közelről élvezhetem az előadásokat, csak álmodni mertem. Nyolc nappal New Yorkba érkezésem után jegyet vettem a Metropolitanbe, és miközben elmerültem a zene élvezetében, arra gondoltam, hogy otthon, Budapesten biztosan dörögnek az ágyúk. Tanulni szerettem volna, ezért beiratkoztam a New York-i egyetem filozófia és középkori történelem szakára. Diplomásként jelentkeztem a Metropolitanbe, ahol először részmunkaidős voltam, majd rám bízták 37 asszisztens és hét pénztáros munkájának az irányítását. Gondolom, tudja, milyen fontos ember a magyarországi teátrumokban is a nézőtéri felügyelő. Ha más – az igazgató vagy a darab rendezője – nem tud helyet biztosítani, a nézőtéri felügyelő mindig talál. Nos, én ezt az előnyömet a Metropolitanben arra használtam fel, hogy ha egy magyar hozzám fordult, biztos lehetett abban, hogy lesz helye.
– Igaz-e, hogy a leghíresebb énekesek barátságát nemcsak a szívélyességének köszönheti, hanem annak az illatfelhőnek is, amely az előadások szünetében a felügyelőtiszti iroda környékét elárasztotta?
– Igaz bizony! Irodámban, a hatalmas színpad és a nézőtér között elhelyezkedő „38-as parallelben” magyaros presszókávé készült, így az olasz hírességek a szünetekben Krénusz Joe-nál kávéztak. Ám nem csak ennek köszönhetem, hogy barátságába fogadott Pavarottitól és Placido Domingótól kezdve számos világsztár… Én azonban a magyarok barátságára vagyok a legbüszkébb, a Kónya Sándoréra, Marton Éváéra. Ki ne hagyjam az itáliaiak közül a fényes hangú Franco Corellit! De hadd említsek egy másfajta élményt is. Két éve én kalauzolhattam a színházban Orbán Viktort a Metropolitan-előadás három szünetében. Mondhatom, kitüntetésnek vettem a megbízatást.
Krénusz József nemcsak afféle színházi aszszisztensként szerzett rangot magának, hanem színészként is. Néhány éve egy Bartók-díszbemutatón A kékszakállú herceg vára prológját, a regősének előadását őrá bízta a darab rendezője.
Alig több mint egy éve egy Fidelio-előadás után New York-i magyar diplomaták, világhírű énekesek, karmesterek és muzsikusok jelenlétében köszönt el a Metropolitan társulata a nyugdíjba vonuló Krénusz Józseftől. Beethoven IX. szimfóniája Örömódájának átirataként csendült fel az Óda Joe-hoz című kantáta.
Krénusz Józseftől nemcsak közvetlen munkatársai, hanem a Metropolitan prominensei is „viszontlátásra, Joe!” köszöntéssel búcsúztak, és baráti öleléssel tüntette ki a távozó felügyelőtisztet New York akkori polgármestere, Rudolph Giuliani is.