A RÉGI MAGYAR NEMZETESEK TÁRSASÁGA most a kormányváltás küszöbén közleményt adott ki, amelyben tudatja, hogy mély szomorúság tölti el, látván, miként rúgják fel a Magyar Nemzet szerkesztői és munkatársai „a lap hagyományait gátlástalanul, szélsőséges hangnemet megütve”.
Ha tőlem kérdezné a nyájas olvasó, kik ezek a krokodil- könnyeket hullató régiek, néven nevezhetném őket, de most még nem teszem, hiszen olyanokról van szó, akiknek nevét jobb, ha jótékony homály fedi, mivel a régi (és hűséges) Magyar Nemzet-olvasók csekély elismeréssel, sőt kissé ingerülten, ha emlékeznek rájuk, új olvasóink számára pedig nevük semmit sem mond, hiszen ezek az urak és hölgyek mostanában a Népszava, a Magyar Hírlap, a Népszabadság, a 168 Óra és a HVG hasábjain publikálnak. (A későbbiek során azonban néhány semmitmondó nevet kénytelen leszek megemlíteni.)
Nos, e díszes társaság létrehozói, vezetői (és tagjai, tisztelet a kivételnek) az elmúlt évek során a leggyakorlatiasabb értelemben a bosszúvágytól elvakulva azon voltak, hogy a Magyar Nemzet tönkremenjen. Ez a társaság, amely joggal nevezhetné magát az ÚJ NÉPSZAVÁSOK, MAGYAR HÍRLAPOSOK ÉS NÉPSZABADSÁGOSOK SZÖVETSÉGÉNEK, különösen 1990– 91-ben tett sokat azért, hogy a MN példányszáma minél mélyebbre zuhanjon. A díszes társaság akkor MAGYAR NEMZET ALAPÍTVÁNY néven működött, szellemi atyja, főkurátora Diurnus, Bodor Pál volt, s oly érző-vérző szívvel viseltetett a Pethő Sándor által alapított nemzeti polgári lap iránt, hogy jogi képviselőjének a Népszabadság egyik belső emberét választotta. A konkurencia kezére játszott mindig, ha kellett, eltemette, ha kellett, gyalázta a Magyar Nemzetet, a balliberális politika érdekei szerint. Korifeusai kisajátították a lap hagyományait, szembefordultak Pethő Tiborral, az alapító fiával, és így szembekerültek az igazi régi, nagy Magyar Nemzet-esekkel: Ruffy Péterrel, Baróti Gézával, Illés Sándorral.
Soha egy pillanatig nem nyugodtak. Mivel a Magyar Nemzet nem vált sem Népszavává, sem Magyar Hírlappá, nekik a lap mindig szélsőségesen jobboldali volt, akkor is, ha olyanok is írták, akik közülük és közéjük valók. Mindig az ellenfelekkel fújtak egy követ, mindig a szocialista–szabad demokrata érdekeket és szempontokat képviselték.
Tudtak ártani, de ölni nem. Ám képesek lettek volna rá.
Most ismét a Magyar Nemzet létére törnek, képmutató aljassággal egy olyan pillanatban, amikor ez az újság történetének második legmagasabb példányszámait érte el, s az elkövetkező időkben az egyetlen ellenzéki politikai napilap lesz Magyarországon.
Medgyessy Péter – aki jó okkal gyűlölködik a Magyar Nemzetre – még bele sem ült a miniszterelnöki bársonyszékbe, mikor ezek a derék régiek indirekt módon a vazallusaivá szegődtek. (Látták önök győztesen mosolyogni Diurnus-Bodort az MSZP stábjának első sorában?) Az ő szellemi gyermekei az RMNT vezetői, most mondom a nevüket, Ruffy és Pethő után: Murányi, Blahó, Avar, Császár-Nagy és Zsigovits. (Murányi már 1991-ben megírta, hogy Volt egyszer egy Magyar Nemzet?)
Valakiknek nagyon fáj, hogy létezik ez a lap és erősebb a réginél. Horn Gyula még nemzeti értéknek nevezte, Medgyessy– Kovács–Kuncze gyűlöli. Áldásom erre a gyűlöletre.
Sajnos sem Pethő Sándor, sem Pethő Tibor nincs már közöttünk. Nem tudnak szólni. Blahó-Zsigovits szól helyettük. Én nem. De szívből hiszem, hogy ez a lap fennmarad, és sok keserűséget fog még okozni mindazoknak, akik szívesen kisajátítanák balról a jobboldali nemzeti polgári értékeket, és sok örömet szerez majd azoknak, akik ezeket az értékeket vallják és képviselik.
E díszes társaság leleplező módon, alkalmas időben szólalt meg a politikai győztes oldalán.
Közleményében arra hivatkozik, hogy a Pethő Sándor-féle Magyar Nemzetre a „mai Magyar Nemzethez hasonló szélsőjobboldali sajtó össztüze zúdult”. Eme állítás alkalmat ad arra, hogy kijelentsem: „A mai Magyar Nemzetre a Szabad Néphez hasonló szélsőbaloldali sajtó össztüze zúdul.” (Plusz az MSZP–SZDSZ össztüze, amelynek milyenségéről értelmetlen szót ejteni.)
Tisztelt régiek! Én ugyan nem tartozom közétek (csak negyvenkét évet töltöttem a lapnál), mégis adok egy tanácsot. Pethő Sándor 1938-ban, amikor addigi lapját megszállta a németbarát szélsőjobb, mit cselekedett? A „fasiszta” Horthy támogatásával, a „fasiszta” Horthy egyik bizalmasának (bridzs-partnerének?) pénzügyi segítségével létrehozta és diadalra vitte a magyarság érdekeit mindmáig képviselő Magyar Nemzetet.
Mi tehát Blahó, Császár-Nagy, Murányi, Avar, Zsigovits stb. teendője? Az általunk „megszállt” lap helyett létrehozni egy újat, mondjuk Vörös Madár néven, és diadalra vinni azt liberális mértéktartó módon.
Nem jó tipp? Nincs remény? Blahó, Zsigovits nem vonz anynyi olvasót, mint a mostani Magyar Nemzet sok fiatal, a nemzet ügye iránt mélyen elkötelezett szerkesztője és munkatársa?
Hát mit tegyünk? Talán Medgyessy–Kovács–Kuncze stb. megnyugszik majd, és akkor a régi Magyar Nemzet-esek is visszatérhetnek a csendes névtelenség birodalmába.
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
