A miniszterelnök és – legutóbbi nyilatkozata alapján – a Miniszterelnöki Hivatal vezetője nem érti a jegybanktörvény módosításával kapcsolatos aggályait, hiszen ön is részt vett a kormányülésen, ahol erről döntöttek, és akkor nem emelt szót a tervezett módosítások ellen. Mikor ismerhette meg a tervezett változtatásokat?
– Azt nem mondanám, hogy a kormányülésen nem emeltem szót a jegybanktörvény tervezett módosítása ellen, hiszen világosan elmondtam – amit már írásban, hivatalosan, többször is közöltünk –, hogy az felesleges, több ponton csorbítja a jegybank függetlenségét, valamint elbizonytalaníthatja az Európai Uniót és a piacokat is. Való igaz, hogy ezután a miniszterelnök úr úgy döntött, az egyik valóban jelentős, függetlenséget sértő elemet kiveszik a javaslatból. Nevezetesen arról volt szó, hogy a monetáris tanács külső tagjainak kinevezése az MNB-elnök hatásköréből teljesen kikerül, és az új tagokra a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Teljes mértékben egyetértettem miniszterelnök úr ezen döntésével, amellyel a függetlenség csorbításának egyik lényeges elemét kiküszöbölte. Ezek után természetesen tudomásul vettem a döntését, amelynek értelmében a kormány javasolja a felügyelőbizottság létrehozását és az árfolyamrendszer változtatására vonatkozó módosítást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy magam is támogatnám azokat, vagy ne tartanám a függetlenséget sértő lépésnek.
Úgy látom, a törvényjavaslat benyújtása után mégis elkövettem egy „hibát”: őszintén elmondtam róla a véleményem, és azt, hogy ebben nem értek egyet a kormánnyal. Csak azt ígérhetem, hogy ezt a „hibát” a jövőben is el fogom követni, a véleményemet nem rejtem véka alá. Ami a kérdés második részét illeti: a kormány a múlt pénteki ülésén tárgyalta a módosító javaslatot, amit mi a gazdasági kabinet keddi ülése előtt egy órával kaptunk meg. Azért nem reagáltam azonnal nyilvánosan a javaslatban foglaltakra, mert tartanom kellett magam a titokvédelmi előírásokhoz, melyek alól csak a törvényjavaslat benyújtása oldott fel.
– A másik gyakori hivatkozási pont Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének levele, amit még Varga Mihálynak írt a felügyelőbizottság szükségességéről.
– Az a levél sem ezt tartalmazza. Az ÁSZ elnöke valóban írt levelet Varga Mihály pénzügyminiszter úrnak és a jegybanknak, melyben azt taglalja, hogy a számvevőszék a számára meghatározott törvények szerint végzi feladatait, és nem átveszi egy régi testület szerepét. Ezzel a megállapítással egyébként teljesen egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem az MNB-ben olyan típusú ellenőrzésre, amilyet a felügyelőbizottság ellát, nincsen szükség. A jegybankban az a típusú ellenőrzés kell, amelyet az ÁSZ végez, és nem is kell, hogy helyettesítse a felügyelőbizottságot.
Tény, hogy a Magyar Nemzeti Bank részvénytársasági formában működik, ezért számos, a részvénytársaságokra vonatkozó jogszabálynak meg kell felelnie. Ugyanakkor az Európai Központi Bank és az Európai Unió által megkövetelt jegybanki függetlenséget is biztosítani kell, amiben benne foglaltatik a pénzügyi függetlenség is.
Változatlanul úgy vélem, hogy nincs szükség a felügyelőbizottság működésére a jegybankban, ám ha a parlament úgy dönt, hogy felállít egy ilyen testületet, akkor természetesen alávetem magam ennek a döntésnek.
– A szavaiból az tűnik ki, hogy a felügyelőbizottság mint szervezeti egység működését nem tartja szükségesnek. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a jegybankban az fb egy pártküldöttekből delegált testület.
– Valóban így van: pont ennyiben sérti a jegybank függetlenségét.
– Ráadásul erős kormánypárti többséggel működő szerv, hiszen a hat tagból kettőt a pénzügyminiszter delegál, így minimum kétharmados többség is kialakulhat.
– A törvényben nincs benne, hogy ki hány tagot delegál, csak az, hogy négy tagot küld a parlament, kettőt pedig a pénzügyminiszter. Az, hogy melyik párt hány embert küldhet, konkrétan nem szabályozott. Mindenesetre szerintem az politikai beavatkozásnak tekinthető, ha a parlament küld a jegybank belső testületeibe tagokat, és kormányzati beavatkozásnak, ha a pénzügyminiszter.
– Felvetődött annak a kérdése is, hogy ki töltheti be az üresen álló egyik alelnöki posztot. A Világgazdaság szerint erről paktum született, mely arról szól, hogy az alelnöki posztért cserébe a kormány nem nyúl a monetáris tanácshoz.
– Meglepetéssel értesültem én is a hírről, nem tudok semmilyen alkuról.
– Sajnálatos módon külföldön is napirendre került a csatlakozásra váró országok jegybankjainak és a kormányzati beavatkozásnak a kérdése. Elsősorban a Lengyelországban kialakult helyzettel foglalkoznak, de elemzők aggasztó jeleket látnak Csehországban és hazánkban is. Nem tart attól, hogy hasonló helyzet alakulhat ki nálunk is, mint Lengyelországban?
– Úgy gondolom, hogy Lengyelországban jóval kiélezettebb a helyzet, mint Magyarországon a jegybanktörvény módosítása kapcsán. Amiben párhuzamot lehet vonni, az a folyamatok iránya: ezt nem szereti az Európai Unió, de a modern világ sem. A normális rend az, ha van a kormányzat és a feladatainak ellátásához rendelt bizonyos mozgástere, és van a jegybank, amelynek szintén adottak a maga feladatai és eszközei. Nem szerencsés tehát, ha a kormányzat és a nemzeti bank törekvései közt ellentét feszül. Ugyanakkor szerencsére messze állunk attól, hogy olyan helyzetben legyünk, mint Lengyelország.
– Ha a jegybank mozgásterénél tartunk, mi a helyzet az inflációs célokkal?
– Az Orbán-kormánnyal annak idején megállapodtunk az inflációs célokról. Hétszázalékos inflációt tűztünk ki a múlt év végére, 4,5 százalékost 2002-re és 3,5 százalékost a jövő év végére. A hétszázalékos célt tavaly teljesítettük, és idén is úgy tűnt eleinte, hogy a 4,5 százalékos, illetve a jövő évre kitűzött 3,5 százalékos célt is sikerül elérnünk.
Tökéletesen egyetértek azzal, hogy nem szerencsés, ha a jegybank egyedül tűzi ki az inflációs célt, ezért szeretnénk az új kormánnyal is egyeztetni a kérdésről. A gazdasági kabinet legutóbbi ülésén arról született döntés, hogy a 2002-re kitűzött célon már nem változtatunk, bár a 4,5 százalék decemberre már nem tűnik elérhetőnek. Ezzel együtt a plusz-mínusz egyszázalékos sávon még belül maradhatunk, ami azt jelenti, hogy szerencsés esetben az infláció év végén 5,5 százalék körül alakul. A jegybankban úgy gondoljuk, hogy a jövő év végi célon sem szükséges változtatni, viszont figyelembe véve a kormányzati intézkedések hatásait (nagy bérkiáramlás, magasabb államháztartási hiány), a felső határ, a 4,5 százalékos mérték elérése kielégítőnek tűnik. A lényeg az, hogy az inflációcsökkenési folyamat ne szakadjon meg.
– A pénzügyminiszter kommunikációja azt sugallja, hogy meredeknek tartja kissé a jegybank által felvázolt pályát. Gondolok itt arra, hogy László Csaba egyértelműen 2007-es monetáris uniós csatlakozásról beszél, illetve folyamatosan igyekszik felhívni a figyelmet a gyors inflációcsökkenés kockázataira.
– Egy lazító fiskális politika mellett nem tudunk egyedül inflációcsökkentést előidézni, illetve ha tudnánk is, az nagyobb kárt okozna a gazdaságban, mint amekkora hasznunk származna ebből. Azt gondolom tehát, hogy harmonikus pályát kell kijelölnünk, összehangoltan a kormányzattal. Akkor lehet minimális az áldozat, ami az infláció leszorításához szükséges.
– A nagymérvű béremelések áthúzódó hatásait látva, és figyelembe véve az elemzők által várt 6-7 százalékos, GDP-arányos költségvetési deficitet, nem érzi kicsit erősnek a 2003-ra kitűzött 3,5 plusz-mínusz egy százalékos inflációs célt?
– Valóban erősek ezek a kockázatok. Egyrészt a költségvetési hiány növekedése jelenthet nagy veszélyt, hiszen magasabb pénzkiáramlást okoz, főleg úgy, hogy a pénzt béremelésekre költik. Másik oldalról a bérek növekedése is inflációt gerjeszt, és jelen helyzetben e két tényező még erősíti is egymást. Ezeken kívül még napirenden lesznek olyan intézkedések (például központi energiaár-emelés), amelyekről konkrétumokat még nem tudunk, így azok hatásait sem tudjuk megbecsülni.
A béremelések hatásának egy része a folyó fizetési mérleg hiányában csapódik le, másik része pedig az inflációban. Látni kell ugyanakkor, hogy a drasztikus emelések a munkavállalók viszonylag szűk rétegét érintik, tehát önmagában ez még nem jelent megoldhatatlan problémát. Az az igazi kérdés, hogy a versenyszektorban milyen mértékben emelkednek a keresetek. Ha a magánszektor alkalmazkodik az általunk felvázolt inflációs pályához, akkor kisebb mértékben növeli a béreket, így mérséklődhet a bérinfláció.
– A pénzügyminiszter többször utalt már arra, hogy az erős forint mondhatni sok kárt okoz, és a gazdaság élénkítése szempontjából nem ártana, ha a sáv közepe felé tendálna a forint árfolyama. Ön ezzel mennyiben ért egyet?
– Ezt a véleményt egyre többen osztják, de úgy látom, hogy ennek ellenére nem megalapozott. Az export és a GDP tavaly gyorsan növekedett, a munkanélküliség csökkent az elmúlt időszakban, a fizetési mérleg jól alakult, tehát nem látok olyan jelet, amely túlzottan erős forintra utalna. Ha megnézzük az árfolyamábrát, abból világosan kitűnik, hogy a forint árfolyama az egy évvel ezelőtti, 2001. májusi–júniusi gyors erősödés után stabilizálódott, azóta is stabil, és ehhez a gazdaság megfelelően alkalmazkodott. Azt gondolom, hogy utólag nem lenne érdemes lerontani ennek az alkalmazkodásnak a hitelességét.
Egy ideig az MNB-ben azt gondoltuk, hogy az MSZP erős árfolyamot kritizáló megjegyzései csupán a választási retorika részét képezik. Most azonban kicsit elbizonytalanodtunk. Ma csak a viszonylag erős árfolyammal tudjuk az inflációt leszorítani, így ha az árfolyam gyengébb lenne, az a jelenlegi körülmények között magasabb inflációt eredményezne. Ez pedig megengedhetetlen, az infláció szétzilálja a gazdaságot és a társadalmat, valamint a szegényeket adóztatja. Az Európai Unió is megköveteli az alacsony inflációt, az euró bevezetéséhez pedig három százalék alá kell leszorítani az évi áremelkedés ütemét. A forint jelenlegi árfolyama – az inflációs célokat figyelembe véve – megfelelőnek látszik. Persze, ha a költségvetés hiánya nem növekedne, elképzelhető, hogy a jelenleginél alacsonyabb kamattal és gyengébb árfolyammal is kordában tarthatnánk az inflációt.
– Ön szerint az árfolyamrendszert érintő törvénymódosítási javaslat mögött mi állhat ?
– Szerintem ez a bizalmatlanság egyik jeleként értékelhető. Többször elmondtam, és le is írtuk, hogy az MNB nem szándékozik egyedül megváltoztatni a jelenlegi árfolyamrendszert és annak egyetlen paraméterét sem. Ha a kormány ezt nem hiszi el nekünk, akkor javaslom, hogy kössünk erről szerződést. Azért nem tartom helyesnek a jelenlegi feltételek törvénybe iktatását, mert most átmeneti jellegű árfolyamrendszer működik nálunk, ami megváltozhat a jövőben. Nem zárható ki például, hogy szabadlebegtetéses rendszer lesz egyszer Magyarországon, tehát megszűnnek a sávok, kiürül a törvényből a „sávközép” meg a „középárfolyam” fogalom.
– A szerződés javaslatára reagált a kormány?
– A törvényjavaslattal reagált. Ez persze nem nehezíti a mi életünket, bár megítélésem szerint nem a legcélravezetőbb megoldás.
– Az euró bevezetése, ha egy évvel csúszott is a kitűzött időpontja, egyre aktuálisabb kérdés lesz Magyarországon. Világos, hogy az MNB a minél hamarabb történő eurózónás csatlakozásra törekszik, de milyen a közös valuta megítélése a lakosság körében?
– Magyarországon az emberek túlnyomó többsége támogatja az EU-csatlakozást annak előnyeivel és hátrányaival együtt, amelyet követően két-három évvel tagjává válhatunk a monetáris uniónak is. Az euró bevezetése Magyarországon nagymértékben hozzájárulhat a gazdasági növekedés gyorsításához. Egy, a jegybankban készült tanulmány szerint az euró bevezetése 0,6–0,9 százalékkal járulna hozzá minden évben a GDP további bővüléséhez. Egyébként minden tagország úgy véli, hogy az euró felmérhetetlen előnyökkel jár, elsősorban a fejletlenebb tagállamok számára.
– Az euró bevezetéséhez ugyanakkor teljesíteni kell bizonyos kritériumokat, amelyektől még eléggé messze állunk. Elég agreszszív pályát kell ahhoz befutni, hogy például az államháztartás hiánya az elvárt mértékre csökkenjen.
– Valóban így van. Az államháztartás hiánya jelenleg növekvő tendenciát mutat, ám a gazdasági kabinet ülésén elfogadott terv szerint a jövő évtől a deficitet folyamatosan mérsékelni kell. Ugyanezt a tendenciát kell folytatni az infláció esetében.
– A monetáris uniós tagságra készülés kapcsán komoly feladatok várnak az MNB-re is.
– Az uniós belépéssel elvileg kötelezettséget vállalunk arra is, hogy az eurót is bevezetjük, ami tényleg komoly feladatokkal jár, például be kell lépnünk az ERM–II árfolyamrendszerbe. A monetáris uniós tagsággal pedig gyakorlatilag megszűnik a Magyar Nemzeti Bank önállósága, részévé válik az európai jegybankok rendszerének.
– A gyakorlati feladatok közé tartozik az eurókészpénz bevezetése. Hogyan valósul ez meg?
– Úgy tervezzük, hogy a bankjegyeket külföldön állíttatjuk elő, mivel erre óriási nyomdai kapacitás épült ki az Európai Unióban, és ez a megoldás így jóval olcsóbb lesz. Az érméket viszont itthon akarjuk verni. Ami viszont a legfontosabb: teljes gőzzel készülnünk kell arra, hogy Magyarország 2004-ben az EU, 2007-ben pedig a Gazdasági és Monetáris Unió tagja legyen.
ETO FC
Magyar válogatott játékos tehet keresztbe a Győrnek a Konferencialigában
