Csökkenő figyelem a Balkánon

Ahogy a világhatalmi tényezők figyelme a terror elleni hadjárat, a közel-keleti események és Oroszország integrációja felé fordul, kevés szó esik manapság a balkáni békefenntartásról. Történik mindez annak ellenére, hogy a mai napig súlyos feszültség uralkodik a régióban, a demokratikus fejlődést és stabilizációt olyan veszélyes jelenségek kísérik, mint a háborús bűnösök bujkálása, a feloldhatatlannak látszó etnikai-vallási elkülönülés, vagy a Jugoszláviát lángba borító Milosevics-rezsim szellemi, személyi továbbélése, hagyatéka.
A terrorizmus elleni harc jegyében átcsoportosított békefenntartók távozása – a közelmúltban éppen a brit kontingens felére csökkentéséről határoztak Koszovóban – igencsak próbára teszi az ideiglenes nemzetközi igazgatás és missziók tevékenységét, noha az elmúlt időszakban jelentős sikereket tudtak felmutatni – együtt. A koszovói ENSZ-miszszió (UNMIK) június 13-án ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját, és az ebből az alkalomból nyilvánosságra hozott adatok hatékony fellépést sejtetnek. Míg 2000-ben két és félszáz (számos etnikai alapú, igaz, a bűnözésből eredők itt is dominálnak) gyilkosság volt a Szerbiától gyakorlatilag különvált tartományban, addig 2002 első fél évében ez a szám 30-ra csökkent. Koszovót a világszervezet idén levette az éhezéstől fenyegetett országok listájáról, s azt is sikerült elérni, hogy a közel négyszáz- millió eurós kültségvetésnek mindössze hét százalékát kell külföldi adományokból fedezni. Közel negyvenezer aknát szedtek fel. Hasonló pozitív eredményeket tudott felmutatni a bosznia-hercegovinai misszió is, melynek 1996-ban kezdődő feladatai jóval összetettebbek voltak a koszovóinál.
A félelmek nem megalapozatlanok a békefenntartók számának lassú apadásával kapcsolatban. Noha a katonák úgymond „rendőrként” történő alkalmazásáról sok vita zajlott az évek során, képzettségükkel, harci és logisztikai képességeikkel kétségtelenül nélkülözhetetlen tényezőt jelentettek a folyamatban. Mindezek mellett leginkább visszatartó erőt képeztek azokkal szemben, akik a mai napig nyíltan vagy titokban bujkálva készek arra, hogy bosszút álljanak az elszenvedett szörnyű sérelmekért. Ahogy jelenlétük gyengül, félő, hogy ezek az elemek ismét felbátorodnak és gondokat zúdítanak visszamaradó békefenntartó kontingensek, a civil missziók, illetve a lassan épülő helyi adminisztrációk, rendőrség nyakába.
A békemissziók sikere szempontjából már csak ezért is fontos, hogy mi történik Belgrádban, sikerül-e keresztülvinni a reformokat, kibillenteni pozíciójukból a Milosevics-éra prominenseit, akiknek hosszú távon az egyetlen esélyük a békefolyamat lelassítása.