Könyvesház

Mint gyantába ragadt bogár
Rideg, gyönyörű asszonyregény
Tóth Erzsébet
Boszorkány! Boszorkány! – hallatszik suttogva, elkeveredve a hajnali madárdallal vagy az erdő esti zörejeivel a hajlongó öregasszony mögött, aki mezei zsurlófüvet, macskagyökeret, más titokzatos virágokat szed gyógyításra vagy varázslásra szánt főzeteihez. Kislánykora óta ismeri erdők, mezők virágait, amikor még édesapja, a patikárius fogta a kezét.
De ki volt ő valójában? Édesapja? Felnevelő mostohája? Akivel bűnben élt, együtt hált tizenhét évig, s akihez szeretet és gyűlölet, ragaszkodás és menekülni vágyás, kötelesség és kényszer bilincselte, aki mellett évtizedekig élt lelki bénaságban, vergődve csak, mint gyantába ragadt bogár. És ki volt ez az asszony, aki most, élete hajlott korába jutván úgy dönt, megszabadul nagy titkától, félálomban és katatóniában telt élete bűnét leírja, ne nyomassza többé, ne vigye magával a sírba.
Aki Rakovszky Zsuzsa regényéről szeretne csak pár mondatot is szólni, könnyen visszazuhan a regényességbe, a történet fojtogató atmoszférája nehezen engedi a szigorú és sietős, léha és praktikus újságolvasóknak szánt mondatok elkészültét. A regényidő lassú, ráérős. Az 1600-as évek elejéről tekint vissza az öregasszony az előző század végére, amikor született, és gyötrelmekkel teli, alvajáró életét élte. A gyermek Orsolya, ha valami sérelem érte, gyakran ábrándozott arról, hogy nevelői csak találták őt, igazi szülei messze vannak, de egyszer majd eljönnek érte. Az üresfejű, szép ifjútól született gyermekét álmában veszíti el, apjától kapott máktea hozta rá a mély álmot. Sem a kisgyermek, sem halott édesanyja nem hagyják el azonban, álmaiban gyakran megjelennek: Orsolya az álmot és ébrenlétet szinte egész életében összeolvasztja.
Környezetének valósága és szenvedélyei, szenvedései – lutheránusok és pápisták harca, járványok, fosztogatások, gyújtogatások elől örökké menekülésben levő emberek – hidegen hagyják. A tűzvész eltünteti nemcsak a nyomokat, hanem a titokban, bűnben, elviselhetetlenségben leélt életek szereplői is újra kezdhetnek élni máshol, vagy eltűnhetnek nyomtalanul. De bárhova mennek, a kígyó árnyéka rajtuk marad. Rettegés az új élet is egy-egy, a régi életből ismerősnek tűnő arctól, alaktól s a lelepleződéstől.
De ki leplezhetné le azt, aki maga sem tudja, ki volt igazán? Élet volt-e, amit élt, vagy csak álmodta az egészet?
Rakovszky Zsuzsa rideg, gyönyörű regényt írt egy megrendítő asszonyi sorsról, s bár a régmúltba helyezte történetét, nekünk szól, rólunk mutat meg valami eddig még nem ismertet.
Az igazán szabad asszonyi létből Orsolyának csak percek jutottak, irodalmi hatás és megformáltság tekintetében azonban úgy vélem, oda került Weöres Sándor felejthetetlen nőalakja, Lónyai Erzsébet mellé. Mint negatív Psyché.
(Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka. Magvető Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2490 forint)

A Bartos
Egymást magyarázó szavak tára
F. B.
Legszívesebben azt írnám, hogy Bartos Tibor műfordító (és kiváló szóművész) több mint száz ív terjedelmű Magyar szótára minden előzmény nélküli, de ez így igaz is, meg nem is. Előzménynek tekinthetjük például Póra Ferenc 1907-ben megjelent A magyar rokon értelmű szók és szólások kézikönyve című munkáját – a Pórát –, amely alig bizonyult használhatónak. Ez persze elmondható az összes többi szinonimaszótárról is. De semmiféle előzmény nem érdemel szót, amikor végre itt a Bartos. Egy szótár, amelyet nem lehet letenni, amely felöleli a teljes magyar szókincset a tájnyelvtől az argóig (még az élő archaizmusok sem maradtak ki belőle), és amelyet az ember úgy olvas, mint egy soha véget nem érő nagyregényt.
Bartos Tibor azt írja műve előszavában, hogy a nyelv burjánzó, és legjobb a sűrűjében. Ha valaki tudja, hogy így van, az éppen ő, hiszen négy évtizedes műfordítói munkája mellett hangyaszorgalommal gyűjtötte a szavakat, a szólásokat, sőt a szavakhoz tartozó információkat (például a ma már nem használatos mértékegységekről), amelyeket indokolt esetben meg is oszt velünk. Előszavában biztosítja az olvasót arról, hogy „nem állok az útjába csillagokkal, nyilakkal, mutatóujjakkal, szögletes zárójelben kerek zárójellel, bekarikázott ikszekkel, lásd és vesd össze utalásokkal”, mégpedig azért, hogy az egymást értelmező szavak és fordulatok tárát akár körbe-karikába lehessen olvasni.
A Bartos sajátos szerkezetre építkezik, ugyanis 304 fogalomkörre (fontos, maradék, közép, reggel, világmindenség, kerek, gazdag stb.) fűzi fel a teljes magyar szókincset, a fogalomkörökön belül felépített logikai (és asszociatív) lépcsőkön helyezve el szavainkat. Bravúros mutatvány. Gyönyörű játék.
Az első kötet maga a csaknem kilencszáz oldalas szótár, míg a második kötet a használatot megkönnyítő szómutató.
(Bartos Tibor: Magyar szótár, 1–2. Corvina Kiadó, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Könyvheti forgatag a Ráday utcában és Óbudán
Orbán György
Ismét várja könyvheti közönségét a Ráday utca, és az idén nyit Óbudán a Fő téri vásár. Mintha bővülne az ünnepi könyvhét, s új helyszíneken új közönséget vonzanának a könyvek. Vagy csak a régi területeket foglaljuk vissza?
A méret nőtt, a módszer változatlan: tematikus válogatásban kínáljuk a könyveket. Nálunk egy-egy könyvfajtának, és nem a kiadóknak van önálló sátruk, ellentétben a Vörösmarty térrel. A kiadók programokat hoznak, szerzőket, könyveket mutatnak be, sajtótájékoztatókat tartanak, egyre inkább élve a közvetlen találkozás lehetőségével. Idei újdonságként a Ráday utcában a levéltárak könyvkiadásából, Óbudán a helytörténeti könyvkiadásból mutatunk be gazdag válogatást. Ezek a könyvek általában nem, így együtt pedig biztosan nem kaphatók a kereskedelemben.
Bármikor jönnek is, június 7-én, pénteken déltől vasárnap estig folyamatosan gazdag program várja az érdeklődőket: irodalmi estek, felolvasások, könyvbemutatók, játékos gyermekprogramok, zene – szóval igazi könyvheti forgatag. Újjáépül a város, létrejönnek azok a helyszínek, amelyek nemcsak befogadják, de ösztönzik is a kulturális eseményeket. Ilyen a Ráday utca pezsgő kávéházi életével, kiállítóhelyeivel, képzőművészeti fesztiváljaival, irodalmi programjaival, de eredményesen törekszik Óbudán a Fő tér is. Törekvő és tehetséges önkormányzatok állnak a beinduló kulturális mozgások mögött: tudják, a helyi közönség nem „helyi” programokat érdemel, érzékelik, hogy most rajzolódik az újjáépülő város új kulturális térképe. A könyv alkalmas médium arra, hogy sokféle műfajt, sokféle értéket jelenítsen meg. A könyv erős – még az utcán is!

Ismerd meg önmagad
A nagy mesélő, Paolo Coelho művei
Ferch
A „világ nyelvén” beszélő írók, köztük Hemingway, Blake, Borges, Malba Tahan nyomán indult el a brazil Paulo Coelho, hogy a saját életében fölfedezze a „bölcsek kövét”. Világ körüli útján szenvedélyesen tanulmányozta az emberiség nagy kultúráit. Végigjárta compostellai Szent Jakab ötszáz kilométeres zarándokútját. Minden érdekelte, de legfőképpen az ember. Élet és halál titkát, az emberi lélek rejtelmeit kutatja. Alkimista című regényével szerzett nemzetközi hírnevet (1988). Műveit azóta 52 nyelvre fordították le, és több tízmillió példányban adták ki. Az Athenaeum 2000 kiadó jóvoltából egy éven belül három regényét is olvashatjuk magyarul.
Szereplői hétköznapi emberek. Egy szép fiatal nő, aki egy nap Ljubljanában úgy határoz, hogy öngyilkos lesz (Veronika meg akar halni). Döntésének egyik oka, hogy „minden olyan egyforma és kiszámítható az életében… A másik ok filozófiai természetű: olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre roszszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát.” Egy Santiago nevű fiú, aki azért megy pásztornak, mert távoli országokat, távol élő embereket akar megismerni, és „személyes történetét” kutatja (Az alkimista). Egy kis hegyi faluban élő árva lány, akit különös választás elé állít a sorsa (Az ördög és Prym kiasszony), meg a faluja lakói, akik azt hitték, örök változatlanságban élhetnek.
Veronika a haláltól elragadva egy elmegyógyintézetben járja végig a maga különös belső útját, és hódítja vissza az életnek több társát. Santiago hegyeket, völgyeket megjárva jut el a sivatagba, ahol megtalálja a szerelmet, majd az egyiptomi piramisokhoz, ahol rálel a nagy titokra, amely visszavezeti oda, ahonnan elindult. Prym kiasszony személyén keresztül egy ördöggel cimboráló, titokzatos idegen állítja erkölcsi választás elé a parányi falu lakóit. Megannyi lebilincselő történet, példabeszéd – letisztult, sallangtalan stílusban. Mese, ha úgy tetszik, amely az önismeret és a „változtasd meg életed” iránti vágyat ébresztgeti olvasóiban.
(Paolo Coelho: Veronika meg akar halni. Ford. Nagy Viktória; Az alkimista. Ford. Simkó György és Piros Ákos; Az ördög és Prym kisasszony. Ford. Nagy Viktória. Athenaeum 2000, Budapest, 2002. Ára: 1960, 1690, 1790 forint)

Nem életút: sors
Tarkovszkij-napló
Bratka László
Andrej Tarkovszkij (1932–1986) a huszadik század egyik legnagyobb filmrendezője, a Szovjetunió utódállamaiban, illetve Kelet-Európában élő sok százezer mai negyven-ötven éves gondolkodását formáló bálvány. Naplója ezért a nagy művésznek kijáró általános és „generációs” figyelemre is számot tarthat.
A naplóból megtudhatjuk, kik a klasszikus és modern művészek, írók, akiknek „motívumait” Tarkovszkij felhasználta. Köztük van édesapja, Arszenyij Tarkovszkij, a szovjet kor kiemelkedő orosz költője, akihez nem éppen egyszerű viszony fűzte, és akinek versei elhangzanak a Tükör és a Sztalker című filmek ben. Élő valójukban látjuk a kiemelkedő filmes és művész kortársakat, akiknek jó része hozzá hasonlóan ma már nem él.
Bulgakov, Mandelstam és sok-sok nagy szovjet író, művész életrajzából – oly sokak esetében „halálrajzából” – tudjuk, hogyan packázott a hatalom a művésszel. Tarkovszkij esetében is így volt, és ha nem művészi megsemmisítésére, mondhatjuk, életére ment volna ki a játék, akár bohózatként is olvashatnánk a hatalmon lévők bumfordi és közveszélyes garázdálkodásáról szóló jegyzeteit. Nyomon követhetjük, amint a mind lehetetlenebb körülmények elől feleségével Nyugatra távozik, és évekig harcol – a világ vezető politikusainak, például Reagannek, Enrico Berlinguernek, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának, Mitterrand francia elnöknek, valamint a pápának a támogatásával –, hogy utánuk engedjék a fiát. Az olvasó előtt zajlik le a dráma: amikor a szovjet csinovnyikokkal vívott harchoz hasonlóan kemény és elhúzódó küzdelemben végre pénzt szerzett filmjeire a nyugati producerektől, és hozzákezdhetett volna tervei megvalósításához, megölte a rák.
Lehetne elemezni, hogy mi hajtotta a korabeli nagy filmrendezőket, de a kiemelkedő szovjet művészek motivációi közé tragikus, drámai színt vitt a méltatlan körülményekkel való küzdelem. Tarkovszkij állandó gyötrő érzése volt, hogy nincs módja kifutni formáját. Nem tudjuk, mit nem tudott megvalósítani, de az ma már nyilvánvaló, hogy a – főiskolai filmjeivel együtt – tizenegy film, amelyet létrehozott, a huszadik század maradandó alkotása. A Napló pedig arról tanúskodik, hogy míg Fellininek, Bergmannak, Kuroszavának, Godard-nak, Viscontinak és megannyi nagy rendezőnek életpályája, addig Tarkovszkijnak sorsa volt.
(Andrej Tarkovszkij: Napló. Ford. Vári Erzsébet. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 3880 forint)