Könyvesház

Tabáni képemlékek

P. Sz. E.

Éppen hetven esztendeje annak, hogy a Tabánt bontani kezdték, s alig egy év alatt utcák tucatjait tüntették el, házak százait tették a földdel egyenlővé. A szakemberek sok szép ideát találtak, hogy megindokolják a pusztítást, de ma már aligha van épeszű ember, aki egyetértene azzal, ami történt. Budapest egyik legrégibb idők óta folyamatosan lakott területe volt, korok, kultúrák, népek, nyelvek, mesterségek olvasztótégelye. Éltek itt rácok, németek, magyarok, a kocsmákban sokféle nép dunai hajósai kóstolták a budai polgárok borát, s az írók, újdondászok (skiblerek), piktorok sem találtak talán hangulatosabb borospincéket, hogy a hűvös mélyben érleljék a magasra szálló képzeletet.
A Tabánt lebontották, s hogy nem halt meg egészen, az éppen egy fiatal piktornak köszönhető. Zórád Ernő, amikor meghallotta, hogy bontani kezdik a Tabánt, rögtön tudta, mit kell tennie. Heteken, hónapokon át rajzolta a girbegurba utcákat, a XVIII–XIX. századi épületeket: a Csap utcában kezdte a munkát, azután szinte rendszerszerűen örökítette meg a részleteket a Holdvilág utcától a Kereszt térig, az Ív utcai „cigányköztől” az Árok utcáig, az Attila körútig, ahol az új Kakukk vendéglő állott egykoron. Több helyszínre többször is visszament, eltérő nézőpontból vagy más időjárási körülmények között rögzítette a látottakat, hol szerelmespár suhan el a vén falak között, hol ágaskodó muraközi lovait fékezi a kocsis. És hogy nem csalás, nem ámítás, amit a rajzok, akvarellek állítanak a Tabán utcáiról, tereiről, házairól, embereiről, azt a kötetben egyrészt Krúdy Gyula, Bányai Elemér, Kárpáti Aurél, Bálint György és mások írásai bizonyítják, másrészt a képeket, irodalmi alkotásokat kísérő alapos dokumentáció. A képek, szavak, adatok együttese kiváló művé állt öszsze. Csak a címmel nem vagyok kibékülve. Sajnos nem a romantikát, hanem a Tabánt bontották el, és az a tragikus, hogy előbbi pótolható, utóbbi azonban nem. Ami viszont a képeken megjelenik, az nem emlék, hanem százszázalékos valóság. Így egyszerűen azt a címet adtam volna a kötetnek: Zórád Ernő: Tabán.
(Tabán. A lebontott romantika – Zórád Ernő képemlékei. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 4480 forint)


Séták a világirodalomban
Szerb Antal-sorozat a Magvető Kiadótól
Ferch

Nagy műveltség. Remek íráskészség és mesélőtehetség. Érzékenység és kíváncsiság. Biztos ítélőképesség és meggyőző érvelés. Humor és finom irónia. Hosszan lehetne sorolni, mi minden jellemzi a múlt század tragikus sorsú íróját, aki nemzedékeket tanított és tanít ma is a könyvek szeretetére. A Magvető Kiadó tudatosan adja ki újra meg újra – szépirodalmi művein kívül – két átfogó munkáját: Magyar irodalomtörténetét és A világirodalom történetét. Hogy az új nemzedékek is megismerjék, és kedvet kapjanak az olvasáshoz. A kiadó most arra vállalkozott, hogy témák szerint csoportosítva három kötetben teszi hozzáférhetővé Szerb Antal teljes irodalomtudományi munkásságát. A könyvhétre kiadott első kötetben világirodalmi esszéi sorakoznak. A másodikban a magyar irodalomra vonatkozó, a harmadikban „konkrét témához nehezebben kapcsolható szövegei, illetve nyilatkozatai” jelennek majd meg.
A sorozat Hétköznapok és csodák címet viselő első kötete két fejezetre tagolódik. Az elsőben Szerb Antal terjedelmesebb tanulmányai kaptak helyet. Elsőként a francia, angol, amerikai, német regényirodalom történetét feldolgozó Hétköznapok és csodák, majd Az angol irodalom kistükre. Őket követik a világirodalom alapműveiről írott rövidebb esszék (a Nibelung-ének, Petrarca, Machiavelli, Rabelais, Don Quijote, Shakespeare, Swift, Rousseau, Goethe, Blake, Hölderlin, Byron, a romantikáról szóló írások, majd Gogol, Ibsen, Hardy, Yeats, Wells, Pirandello, Proust, Chesterton és így tovább). A második részben rövid, tömör kritikákat, könyvismertetéseket olvashatunk – köztük Szerb Antal eddig közöletlen lektori jelentéseit. Tudjuk vagy tudnunk kellene, hogy röviden írni mindig nehezebb. Szerb Antal művésze annak is, hogyan lehet néhány sorban, nagyon tömören érdemi ismertetést, kritikát írni könyvekről. S hogy sokszor ma is érvényes gondolatokkal szolgál, arra csak egy példa. Amerikai könyvek tanulsága című esszéje „Európa jövőjéről”, erről a remélhetően egyre kevésbé „elvont közhelyről”, „az amerikai dollármitológia mágneses vonzásáról” és irodalmi vonatkozásairól szól. Okos, szép írások, közérthető nyelven – és mindegyik remek olvasmány.
(Szerb Antal: Hétköznapok és csodák. Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák, I. Világirodalom. Magvető Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2990 forint)


Örökös aggodalmak országa
Képes Erdély-történelem
Rumy Dániel

Vannak ősrégi birodalmak, amelyek mindig friss, mediterrán illatokat árasztanak, különösen citromfavirágzás vagy olívapréselés idején, és vannak fiatalabb országok, amelyeknek az az osztályrészük, hogy mogorva öregségbe, reménytelen melankóliába süppedten átható dohszagot ontsanak magukból az év minden szakában. Erdély, a hajdani keleti királyság efféle ország. A múlt birtoklásáért és kisajátításáért folytatott néhány évtizedes, ám annál lényegretörőbb küzdelem a minaretszerűen karcsú templomtornyok, a hadi tekintélyt parancsoló, mégis művészi vonalvezetésű reneszánsz nemesi kastélyok, a cívis öntudatú szász városok, a máramarosi, érchegységi szép oláh parasztvilág és a keményfejű székelyek véres meseországát rombirodalommá változtatta.
Nos, e hajdan tobzódó sokszínűség, az együttélések és a gyilkos népi karneválok történelmét száz szellős oldalon leírni nem minden kockázat nélküli. Szabó Péter, az új képes Erdély-történelemkönyv szerzője mégsem sétál be a tudományos ismeretterjesztés és a múltigazolás közkeletű csapdáiba. A honfoglalástól a kommunista Romániába olvasztott Erdőelve végső lesüllyedéséig ívelő áttekintésében írmagját sem találhatni szemfényvesztő, álhazafias téziseknek, nincsenek bántó leegyszerűsítések, olcsó következtetések: a szerző magabiztos tudással, példás önmérséklettel és tárgyilagossággal vázolja föl az önálló országrész különálló történelmét, az évszázados őrlődést a labanc Nyugat és a bülbülszavú, fanarióta Kelet között. Az örök dilemmát, amely talán ma, a hagymakupolás honfoglalás korában sem időszerűtlen. És a sorsszerű történelmi drámát, amint a kisebb, barbárabb vándor nép lassan, de megállíthatatlanul özönli el a fejlettebbet, a városlakót, nem kis részben utóbbi önhittsége és arisztokratikus lomhasága miatt.
Csupán az a kérdés, elképzelhető-e valamikor is e képes történelemkönyv hasonló tárgyilagosságú román változata. Mert régiónkban a történelemkönyv-írás mindig kulcstudomány marad, sajnos.
(Szabó Péter: Erdély képes története. A kezdetektől 1990-ig. Magyar Könyvklub, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)


Parasztillemtan
Luby Margit reprintje
Fehér Béla

Nem ismerjük saját népünket – írta Illyés Gyula a Nyugat 1935. évi negyedik számában annak kapcsán, hogy megjelent Luby Margit máig alapműnek számító munkája, A parasztélet rendje. (Alcíme szerint: Népi szokások, illendő magatartás, babonák Szatmár vármegyében.) A mű nagy port vert fel a maga idejében, hiszen a szerző sajátos, de igen rokonszenves nézőpontot választott műve vezérfonalául, ami azért volt lehetséges, mert érdeklődését nem a politika keltette fel a nép iránt. Vagyis a parasztságra nem mint társadalmi osztályra tekintett.
Amikor a két világháború között a néprajzi kutatás a szociográfiát részesítette előnyben, Luby Margit a parasztság szokásait gyűjtötte össze tudományos igényességgel, hideg tárgyilagossággal. Munkája arra a felismerésre épül, hogy a parasztságnak is van illemtana, bonyolult erkölcsi világa, amiről csak keveset, legfeljebb a közhelyeket lehet tudni. „Néprajzból azt tudom, amit Szatmár vármegye parasztnépétől megtanultam. Nem is akarok egyebet visszaadni, csak azt, ami a nép közt nálunk ma elevenen él babonában, szokásban és paraszti illemszabályban” – írja munkája előszavában. Luby Margit Tunyogon, Matolcson, Szatmárcsekén és Nyírmeggyesen végezte a gyűjtőmunkát, talán azért ott, mert testvérbátyja (és felesége, Kölcsey Borbála) Tunyogon élt, s a rokonság nyilván megkönnyítette a munkát. Ennek is köszönhető, hogy A parasztélet rendje nem puszta etnográfiai leírás, hanem élvezetes, izgalmas elbeszélés, azt is mondhatnánk, riport egy nehezen átlátható világról, amelynek mindennapjaihoz tartozik a köszönés, vendégfogadás, a szerelmi ajándék, a bál, a verekedés, a lánykérés, az öltözködés, a megszólás, a gyermekágyas asszony látogatása, az étkezés rendje, a halott körüli teendők…
A Nap Kiadó igényes kiállítású reprintjének függeléke tartalmazza a mű tervezett második kiadásához készült kiegészítéseket, jegyzeteket, valamint Luby Margit hat tanulmányát – A kisbíró szociográfiája, Paraszti erudíció, Az egységes magyar rendtartás nyomában, A Szatmár megyei parasztság társadalmi rétegződése, Magyar hagyomány, magyar szokásrend és A komaságról – amelyből négy a szerző hagyatékából került elő.
(Luby Margit: A parasztélet rendje. Budapest, 1935 – a Nap Kiadó reprintje, Budapest, 2002. Ára: 4900 forint)


Tündérek, temetők
Bayer Zsolt novelláskötetéről
Haklik Norbert

Bizonyára kevesen tudják, hogy a főképpen politikai tárgyú – többségükben a Magyar Nemzet lapjain megjelent – írásairól ismert Bayer Zsolt első kötete, az 1995-ös Tündértemető nem publicisztika-, hanem novelláskötet volt. Az ezt követő Bayer-kötetek többségéből is kiderült, hogy a jobboldali publicisztika fenegyerekeként számon tartott szerző nem hagyott fel a szépprózaírással. A Kairosz Kiadó az ünnepi könyvhét alkalmából Tündértemető és egyéb novellák címmel adta közre egy kötetben Bayer eddigi szépprózai munkáit, több mint háromszáz oldalon.
Bayer többnyire magáról vagy családja legendáriumának történeteiről ír. Persze közben még sok más egyébről: gyermekkori emlékekről, diákszerelmekről, kemény húsú és hervatag asszonyokról, s olykor a budai Vár vagy éppen a kora reggel elfogyasztott törkölypálinka metafizikájáról. És ha éppenséggel nem ezekről, akkor a novella, a tárca, valamint olykor a kisesszé műfaji határvonalain egyensúlyozó rövid írások Szapolyai János királyról, Szerb Antalról, Babitsról vagy Antall Józsefről szólnak. De mindenekelőtt sorsokról; és ezekben a sorsszilánkokban rendre megcsillámlik a történelem, minden rútságával és szépségével.
Bayer Zsolt nagyon ért ahhoz, hogy egész életek drámáját sűrítse bele néhány aprólékos pontossággal, biztos arányérzékkel súlyozott jelenetbe. A publicistaként oly kemény hangú szerző, amikor szépprózát ír, azt sem röstelli, ha olykor elérzékenyül. A Tündértemető novelláit végigkíséri valamiféle Krúdyt idéző, visszafogott, szolid iróniával fűszerezett nosztalgia, még akkor is, ha Bólya Péter-i vagy éppen hajnóczys pokolbugyrok nyílnak meg a sorok között. A kötetet elolvasván pedig az az érzésünk támad, hogy bár igen sok minden nincs rendjén ebben a világban, azért mégis egészen jól van ez így.
(Bayer Zsolt: Tündértemető és egyéb novellák. Kairosz Kiadó, 2002. Ára: 2600 forint)