Könyvesház

A Turultól a Vasárnapi Újságig
Ritkaságok CD-ROM-on
Fehér Béla
A forrásértékű művek kiadására szakosodott Arcanum legutóbb piacra került három CD-ROM-ján igazi ritkaságokat kínál; mindegyik töredék ugyan, egy-egy sorozat első darabja, de a folytatás már készül az Arcanum Adatbázis Kft. műhelyében.
Megjelent a Magyarország vármegyéi és városai című alapmű – közismerten a Borovszky – első CD-ROM- „kötete”. Tartalma: Abaúj-Torna vármegye és Kassa, Bihar vármegye és Nagyvárad, Szatmár vármegye és Szatmárnémeti, Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely, valamint Heves és Szabolcs vármegye. A nagyszabású mű 1896 és 1914 között huszonhat kötetben látott napvilágot, Borovszky Samu és (az első négy kötetig) Sziklay János szerkesztésében. Az Arcanum most három CD-n jelenteti meg a teljes művet.
„Egy lelkes és bátor írói gárda óriási munkára vállalkozott. Megírja Magyarország történetét és jelenkorát vármegyénkint, városonkint, olyan kiterjedésben, olyan részletességgel, a minőre nincs példa a gazdag külföldi irodalomban. Ez is legyen dicsősége Magyarországnak” – írta a nagyszabású vállalkozásról Jókai Mór. A jeles személyekből álló szerkesztőbizottság és a válogatott szerzőgárda – az akkori tudóstársadalom krémje – garancia volt arra, hogy a sorozat szinte a teljesség igényével dolgozza fel hazánk múltját és jelenét a történeti áttekintéstől a néprajzon át a közgazdasági állapotokig. Megbízható adatai, részletessége, térképei és külön az enciklopédia számára készült fotográfiái megjelenése óta rendkívül keresetté tették a Borovszkyt, igaz, teljes sorozattal az utóbbi időben legfeljebb könyvaukciókon lehetett találkozni.
A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1883-ban indította útjára Turul című közlönyét, amely negyedévenként jelent meg, egészen 1943-ig. (A CD-sorozat első darabja az első tizennyolc évfolyamot tartalmazza.) A beköszöntő rámutat, hogy a „magyar régi családok történetével irodalmunk még keveset foglalkozott, azok magánviszonyát s beléletét még alig ismerjük, pedig a nemzet egyik fő ereje hajdan is az egyes családok összetartásában s jólétében rejlett”.
A Turul cikkei, címer- és pecsétábrázolásai, főként pedig családfaábrái a mai napig alapvető források a családtörténészek és a heraldikusok számára. Nagy Iván nagyszabású munkája, a Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal, továbbá ennek folytatása, Kempelen Béla Magyar nemes családok című műve – az Arcanum korábban már mindkettőt kiadta – a Turul egyébként ma már hozzáférhetetlen füzeteivel kiegészülve egyedülálló kalauz nemzetünk történetéhez – és nem csak kutatóknak vagy szakembereknek. Évekre szóló olvasmány mindenkinek, aki szeret fejest ugrani a részletekbe.
A Vasárnapi Újság egyedülálló jelenség volt a magyar sajtótörténetben. Pákh Albert, Jókai Mór és Gyulai Pál alapította 1854-ben elsősorban angol minta alapján. Abban az időben új laptípus hódított Európában, egy jellegzetesen polgári találmány, az enciklopédikus hírlap, amely felkarolta a tudományok összességét, a művészeteket, a műkritikát, ugyanakkor főként a kiterjedt levelezőhálózatra támaszkodva – Mi újság? rovatában – igyekezett lépést tartani az országban történt nem politikai eseményekkel. Az induló lap példaképe Dickens House Word című folyóirata volt, amely állítólag százezer előfizetőt számlált, ám az az igazság, hogy a Vasárnapi Újság nem ennek epigonjává nőtte ki magát, hanem művelődéstörténetünk egyedülálló teljesítményévé.
A vállalkozás már kezdetben sikeres volt, lassan, de biztosan Magyarhonban korábban soha nem látott olvasóközönséget toborzott, így a társadalom- és természettudomány legújabb eredményeit igen széles olvasóközönséghez juttatta el, ugyanakkor itt jelentek meg Jókai tollából a nevezetes Kakas Márton levelei. Némely lapszámot másodszor, sőt harmadszor is ki kellett adni, akkora igény volt rá. Kétségtelen, a hazai gazdasági és művészeti élet több fontos mozzanatáról ma már csak a Vasárnapi Újságból értesülhetünk, és miután a levelezők aggályos pontossággal számoltak be a vidéki életről, az időjárási eseményekről szóló beszámolóknak is megbízható, sőt egyedülálló forrása a lap. A Vasárnapi Újság egészen 1921-ig állt fenn. Az Arcanum CD-jén most az első hét évfolyam (1854–1860) vált hozzáférhetővé.
(Borovszky: Magyarország vármegyéi, I. Turul, 1883–1900. Vasárnapi Újság, 1854–1860. Arcanum Adatbázis, Budapest, 2002. A CD-ROM-ok ára: 8960, 7840 és 8960 forint)

Viharok tükrében
Nép, nemzet, állam Szekfű Gyula és Mályusz Elemér műveiben
Fáy Zoltán
A XX. század változatos története döntő módon befolyásolta a történettudomány alakulását; az egyes történészi teljesítmények megértése és mérlegelése nem lehetséges a mű születési körülményeinek alapos ismerete nélkül. Mindez hatványozottan érvényes Szekfű Gyula pályájára, akinek nagyságából – minthogy nem alárendelt kiszolgálója, hanem egyenrangú partnere volt hányatott kora főbb eszméinek – e tény nem vesz el semmit, inkább hozzáad.
Tudományos tevékenysége már a kezdetektől heves viták kereszttüzébe került, ám A száműzött Rákóczi (1913) című monográfia viharos fogadtatása nem szokatlan vagy újszerű történészi módszerének, túlnyomóan még csak nem is a feltárt források ismeretlenségének volt köszönhető, hanem a tények könnyen aktuálpolitikai aprópénzzé váltható csoportosításának. A támadásokat javarészt függetlenségi párti képviselők irányították, és politikai napilapok hasábjain zajlottak. A tudományos vitákhoz mérten szokatlan hevességű kritika egyik érdekes megnyilvánulása volt a kolozsvári diáktüntetés; az egyetem hallgatói Márki Sándorral az élükön követelték a könyv elkobzását. Szekfű történészi nagysága többek között abban rejlik, hogy mindaz, amit Rákócziról elmondott, csaknem teljes egészében érvényes ma is.
Persze aligha volt véletlen a számtalan „áthallás”; hiszen Szekfű szinte egész munkássága a szenvedélyes keresés jegyében telt, meg akarta érteni az őt körülvevő világot, a magyar társadalom lehetséges útjait kutatta, számtalan megállapítása és észrevétele azóta sem veszített aktualitásából. Még világosabban látszik ez a valóságos „kultuszművé” növekedett Három nemzedéken (1920), amelynek főbb gondolatai a magyar középosztályról szinte egész életében foglalkoztatták.
Hóman Bálint miniszterrel közösen írt Magyar története a maga korában már kisebb hullámverést okozott, mint korábbi művei. Mind a tudományos közvélemény, mind a szélesebb nagyközönség könnyebben elfogadta a hazai szellemtörténet meghatározó jelentőségű szintézisét. Állam és nemzet (1942) címmel megjelent tanulmánygyűjteménye viszont élénkebb kritikai visszhangot kapott, akárcsak a Szekfű szerkesztésében 1939-ben megjelent Mi a magyar? című tanulmánykötet. A század legnagyobb viharainak közepette a magyarság, a nemzet, a parasztság és a középosztály problémáinak szenvedélyes kutatása kiútkeresés volt a történelmi kataklizmából. A vitás gondolatok nemcsak lezáratlanok, de kibeszéletlenek is maradtak, s a háború után sem nyílott túlságosan hosszú ideig lehetőség a kérdések újragondolására. A szőnyeg alá söpört megannyi probléma napjainkig ható módon fertőzi a közgondolkodást.
Az Osiris Kiadó a Millenniumi magyar történelem című sorozatában jelentetett meg Szekfű-tanulmányokat tartalmazó válogatást Erős Vilmos szerkesztésében. A csaknem teljes alkotói pálya korszakaiból válogató gyűjtemény jól reprezentálja nemcsak azokat a fontosabb gondolatköröket, amelyeket Szekfű élete során érintett, hanem az apologetikus előszavak révén betekinthetünk az ellene felhozott vádakba is.
Szekfű Gyula pályaképének megrajzolása szempontjából a kevésbé ismert, de hozzáférhető írások mellett a Millenniumi magyar történelem igazi különlegességgel is szolgálhat. A mű, amely a Rövid magyar történet, 1606–1939 címet kapta, mostanáig publikálatlan volt. Varsányi Erika jóvoltából egy gondjaira bízott kéziratcsomóból került elő, mintegy hetven esztendővel a megírás után. A Magyar Szemle Társaság felkérésére született összefoglalás, amely a Hóman–Szekfű Magyar történet rövidített változata lett volna, nem a hazai nagyközönség számára készült, hanem angol és francia nyelven kívánták megjelentetni gróf Bethlen István javaslatára, aki külföldi útjai során személyesen tapasztalta a nyugati tudományos és politikai elit teljes tájékozatlanságát a magyar történelem tekintetében. Az elgondolás célja a XX. század Magyarországot sújtó nagy történelmi katasztrófájának, az első világháborút követő békeszerződések szellemi hátterének gyöngítése volt; a könyv tehát, azt mondhatnánk, propagandacélokat szolgált, a szó nemes értelmében. Minderre annál is inkább szükség volt, mivel a környező országok közvélemény-formáló szakemberei hosszú és kitartó munkájának meglett az eredménye; és a tájékozatlanság, tévedés és tudatlanság kusza szövevénye teljesen lehetetlenné tett bármiféle engedményt területi kérdésekben vagy akár teljes revíziós politikát. Elég, ha Robert William Seton-Watson angol politikus hírhedt, dákoromán kontinuitást kifejtő könyvére gondolunk, amely éppen ekkor, 1934-ben jelent meg. Mivel a magyar történelmi álláspont megismertetése nemzeti érdek, ebben az időben még az sem ütközött nehézségbe, hogy a cél elérése érdekében széles körű nemzeti összefogás szülessen, és a kiadás költségeit a minisztériumok, bankok, az MTA és a nagyvállalatok állják. Ám végül a második világháború meghiúsította a mű megjelenését. Szokták mondani, hogy a múlt vizsgálatánál nem sok értelme van a feltételes módnak, mégis nehéz elvonatkoztatni attól a gondolattól, mi lett volna, ha a magyar történelem bemutatása időben megtörténik angolszász és francia területen.
Szekfű Gyula munkáihoz közvetlenül kapcsolódik a Millenniumi magyar történelem harmadik kötete, amely Mályusz Elemér Magyarország története a felvilágosodás korában című, 1931–32-es egyetemi előadásait tartalmazza. Első kiadás tehát ez is, és nem kevésbé érdekes, mint Szekfű ismeretlen műve, hiszen Mályusz Elemért elsősorban mint a középkori magyar történelem tudósát ismerjük. Akárcsak a Szekfű-életműben, nagy ellenfelénél, Mályusznál is fontos motívum volt kora társadalmi problémáinak megismerése: az újkor vizsgálata a reformkor történeti folyamatainak megértéséhez vezet, a reformkor pedig a forradalom és a dualizmus világát világítja meg. Mályusz válaszai azonban ellentétesek voltak Szekfű Gyula elgondolásaival. A hol nyíltabb, hol burkoltabb, de mindvégig érzékelhető polemikus hangnem hátterében nem csupán egy alapjaiban különböző történelemszemlélet állt, hanem sokkal inkább a hazai reformáció és rekatolizáció kérdésének megítélése, és mindaz, ami ebből következett, ami voltaképpen következik mind a mai napig. A protestáns Mályusz a XVII–XVIII. század történetében a vallási türelmetlenség, a fanatizmus korszakát látta, kevéssé tudta értékelni a barokk színpadias világát és az állam abszolutista törekvéseit. Ideálkorszaka a felvilágosodás és a Rákóczi-szabadságharc volt, amelyben a vallási tolerancia megvalósulását tartotta a legtöbbre. Mályusz szerint a hazai barokk a Rákóczi-korral lényegében le is zárult. Külön érdekessége a katolikus Szekfű és a protestáns Mályusz középosztályról, szabadságról, haladásról zajlott vitájának, hogy mindketten a szellemtörténet követőiként érveltek, de tagadhatatlanul eltérő hangsúlyokkal. A mai történészek valószínűleg igazat adnak Mályusznak abban a tekintetben, hogy a vizsgálódás körébe be kell vonni a szociológiai megközelítést, hogy láthatóvá váljék a nyugati értékek hazai befogadásának és szervesülésének története, de valószínűleg kategorikusan visszautasítható az a vád, amely Szekfű művét legitimista érdekek kiszolgálójává, Habsburg-párti jezsuita szócsővé degradálta.
(Szekfű Gyula: Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok. Vál., szerk.: Erős Vilmos. Szekfű Gyula: Rövid magyar történet, 1606–1939. Szerk.: Soós István és Pótó János. Mályusz Elemér: Magyarország története a felvilágosodás korában. Szerk.: Soós István. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. A kötetek ára: 3800, 3800 és 3480 forint)