KÖNYVESHÁZ

Faragványok a ligetben
Szepesi Attila esszéi
Büky László
Ajánlom az olvasónak, tanulja el a könyv szerzőjétől: ha boldogult eleink hajdan lakott vidékén jár-kel, a lába elé kerülő kövek egyikét-másikát nem árt megfordítania. Amiként Szepesi Attila indafonatos mintázatú faragványtömböt talált a valamikori pálos főkolostor helyét rég benövő ligetben, akként lelhet e könyv lapozgatója a magyar múltba és közelmúltba vagy éppen az író személyes sorsútjába visszaindázó, megőrzésre való érdekességeket.
A négy csoportba gyűjtött írások sokszor valamilyen apró történet kapcsán mutatják be, éppen mire bukkant az író a karcsai román kori templomkapuzat ördögszobrától Zay Anna 1718-ban írott gyógyfüves könyvén át a pilisi pocsolya ebihalaiig. S ezek a „találmányok” korántsem jelzik azt a bőséget, amely az olvasóra vár.
A magyar irodalom különösségeiből (Kalmár György Kármel-hegyi utazásának versezetéről), a régi Pest-Budának tarka világáról (Gvadányi József és Gaál György hajdani világa), a rengeteges Bakony hegység és népe régi állapotáról (Rómer Flóris tudós XIX. századi barangolása alapján) a felfedezés friss örömével szól az író. Ugyanígy beszél számos felvidéki településről, amelyekhez csaknem egytől egyig van – amint maga is elmondja – valamennyi köze közelebbi és távolabbi családi kapcsolatok révén.
Szepesi Attila korabeli fényképek halványbarnára fakuló rajzát nyújtja át az olvasónak, amelyen az apró részletek is fontosak, és amelyen még Mikszáth Kálmántól és Csontvárytól is származik egy-egy toll- vagy ecsetvonás. A festészet másutt is keretet ad a szerzőnek: egy bútorraktárszerű pesti társbérleti lakásban függő Mednyánszky László-kép például vagy a német expresszionista festő, Nolde képvilága, másutt Ferenczy Károly festészete.
Egy keresztszülőktől való, XVIII. századi mogul miniatúra adja a lehetőséget, hogy családtörténeti hátteret rajzoljon a szerző egy korszakról, amelyben voltak még, akik őrizték a polgári értékeket. A Rákosi-korszakban vasárnapi vendégséget tartó keresztszülőnél a jeles festőművésztől a rangrejtett Podmaniczky bárónőig, a nincstelenné vált, mindig csokornyakkendős, racscsoló hajdani földbirtokostól a húszas–harmincas évek csipkeblúzaiban asztalhoz ülő nénikékig mindenkit őriz az emlékezet, s felidézi azt a légkört, amely pusztán meglétével tanított erkölcsi tartásra.
A természet is kifogyhatatlanul szállítja az író számra a jelenségeket. Egy ábrahámhegyi kert, egy pomázi vagy csobánkai rét, a tyúkhúr zöldje, a szamóca pirosa, a nyestek hancúrozása egy öreg tető alatt, és még sorolhatnám, mi minden mozdítja meg képzeletét. Pontosabban szólva: nem a képzeletét mozdítja meg, a létezésben való állapotának tudatosulását olvashatjuk ki az írásokból. S tulajdonképpen a történelmi, irodalmi, festészeti témák köré is ennek az állandó és – mondjuk ki – örömteli állapotnak érzete társul. Nyilván ezért nem érzi szükségét az író, hogy morális ballasztot rakjon az élményanyag hajójára, amely így elkerüli az elmesélés nehézkességének Szkülláját és az erkölcsi oktatás Kharübdiszét. Ezért a kötet szinte minden írása olvastatja magát, jóllehet a nagy ismeretanyagot fölhasználó művek helyenként szinte művelődéstörténeti tanulmánynak tetszenek.
(Szepesi Attila: Tündérek és katonák. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2002. Ára: 1800 forint)

A szajlai, pesti remete
Oravecz Imre: A megfelelő nap
Balavány György
A halál mohó, elmebeteg állat. Vagy: dagadt, ápolatlan, lusta háziúr. Szürke Zsuk, betolat az udvarra, pedig a kapu csukva. Pók. Éjszakai szobában megnyíló, magába rántó szakadék. Vékony, tiszta fémcső. Képekben, lábnyomokban, mozdulatokban jön a halál, és átveszi a terepet. Oravecz Imre verseiben ilyen az öregedés (adja isten, hogy még sokáig öregedjen). Mondják, dísztelen nyelv Oraveczé, ő maga is eszköztelenségét említi saját költészetéről tűnődő versében. Pedig tágas költészet, autentikus líra ez, dehogyis szalad ki az irodalom keretei közül (nincsenek keretei). Saját nyelvén beszél, némiképp ősi keleti verselők után szabadon. Definiál, pontossága a dísze; tárgyilagosan elemzi a fájdalmat is, olyan némelyik vers, mint egy villamosszék kapcsolási rajza; mezítelen, tiszta mondatokat ír, olykor megelégszik a beszélt nyelv paneljeivel. Valószínűleg Oravecz írja a legszebb tájverseket e hazában. Szívesen bújna Ryokan régi japán költő bőrébe, aki az öröklét megtapasztalását leli a rizsbor ízében, a szelídgesztenye színében, a lét apró boldogságaiban. Ryokan azonban ideál marad a kétlaki, modern magyar remeték számára, amilyen a költő, s amilyenek mi vagyunk.
Az Oravecz-versek tárgyait, asztalt, teraszt, de még a repkedő cinkéket vagy a kedves ölelését is a halál fekete kontúrja rajzolja ki. Minden, ami szép, tragikusan és álnok módon pillanatnyi. Nem segít ezen sem az önszuggesztió („ne feledd / ezekért a pillanatokért élsz” – írja), sem a morbid metafizika, a valódi babonaságon még inneni fantáziálás az elhalt édesanya madár formában hazajáró lelkéről, a családi sírban egymásba omló tetemekről, a holtak attribútumainak, maguknak a holtaknak (a halálnak?) saját kezű elégetéséről. A mindenségbe való fölszívódás illúziója sem nyújt vigaszt, csak a kétségbeesést növeli, mint amikor a foglyul ejtett egér ki szeretne ugrani a dunsztosüvegből. Következetlen, esendő ars poetica, logikus, szép, emberi líra Oravecz Imréé, félelem és szépség süt belőle. A könyvhétre kiadott kötet az utóbbi tizenöt év válogatott verseit tartalmazza.
(Oravecz Imre: A megfelelő nap. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. Ára: 1500 forint)



Álombeli utak a Himaláján túl
Kőrösi Csoma Sándor nyomain
Rumy Dániel
Nemzettörténetünk zseniális torzók tárháza. Lázadóké, reformereké, évszázadokat előrerohanó, majd szédülten megtorpanó fejedelmeké, látnok költőké, akiket az különböztet meg boldogabb birodalmak kultúrhőseitől, hogy legszebb lendületükben, legtermékenyítőbb mozdulatukban dermedtek meg. Befejezhetetlen forradalmak, prédául hagyott tettek, csonka életművek maradtak utánuk. A Rodostóból hazavágyakozók és a keleti őshaza kutatói, Ázsia-nosztalgiánk ébren tartói e sorsszerű történelmi számkivetettségben, a reménytelen bolyongásban találkoznak.
„Hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságomat és szeretetemet megmutassam (…), elindultam nemzetem eredete felkeresésére” – írja egy szívós természetű és erős testalkatú székely, aki ifjúkorában fejébe vette, hogy elverekszi magát Nagy-Tatárországba, az Uráltól a nagy falig elterülő nomád sztyeppre, a sárga ujgurok földjére, ahol eredetünket vélte fölfedezni. Soha nem ért oda. Ehelyett fölfedezte Európának Tibet nyelvét, irodalmát, a magas hegyi kolostorok misztikáját: őshazakutató helyett aszketikus szótáríró lett Kőrösi Csoma, aki ugyanazt a rizskását ette, ugyanazon a csupasz deszkapadlón hált a dermesztő hidegben, mint a szerzetesek, míg föl nem élte minden erejét.
Normantas Paulius, a Magyarországon élő litván fotóművész a kilencvenes években végigjárta Kőrösi Csoma két útját. A valóságosat, Csomakőröstől, a kis háromszéki szülőfalutól Dardzsilingig, a tibeti városka temetőjéig, illetve az álombélit, Tibettől az ujgurok földjéig, ahová a székely utazó soha nem juthatott el. Fotói túlvilágiak. Kemény fények, hegyívekbe metsződő éles kontúrok, márványtömör vízfelületek és gabonamezők, út menti sztúpák, amerre Kőrösi Csoma is vándorolt, semmibe érő gyaloghíd a hegyi folyó fölött, pesavari gyerekek, muzulmán kereskedők és szunyókáló szerzetesek láthatók fekete-fehér fényképein. Nem csupán a Himalája karcos levegője merevíti ki a szereplőket, a tájakat, hanem az alkotói vágy is a tér legteljesebb misztikájának megértésére és ábrázolására. Normantas Paulius albuma ritka kincs. Dokumentum egy torzóban maradt emberről, akiről Széchenyi István így írt: „Vegyetek példát, hazánk nagyjai és gazdagai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”
(Normantas Paulius: Kőrösi Csoma Sándor valóságos és álombéli útján. A bevezető tanulmányt írta: Kara György. Magyar Fotográfiai Múzeum – A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 2002, Budapest. Ármegjelölés nélkül)


A magyarok istene és a globalizáció
Vallásosság, nemzettudat Erdélyben
Zsohár
Szomorú szabály ez: ahol nagyobb a szegénység, az elmaradottság, s ráadásként még valamely elnyomás, hátrányos megkülönböztetés vagy „egyszerű” másodrendűségi kényszerállapot nehezíti az adott közösség életét, ott erősebbek a hagyományok. Nem pusztulnak el olyan sebességgel épületek, szokások, magatartásformák, érzelmi kapcsolódások, mint a szerencsésnek vélt gazdagabb és szabad világokban. Nem kell a föld távoli szögleteiből példát hozni e megállapításra egzotikus kultúrkörökből, elég Burgenlandtól a Székelyföldig szemlélődve utazni, s máris bizonyítva látjuk a tételt.
A gazdag Ausztriában átépítették a parasztházakat, és inkább osztrákos a viselet a magyarul már alig beszélő burgenlandi polgáron. Minél keletebbre haladunk Magyarországon, annál édesebb tájszólással beszél a magyar, s a kevésbé tehetős lakó ma is ősei ízlése és szerénysége szerint emelt tornácos házban lakik, jóllehet nem annyira vállalásból, mint inkább kényszerűségből. A trianoni határt kelet felé átlépve azonban bonyolódik a helyzet. Gereben Ferenc és Tomka Miklós a Vallásosság és nemzettudat című vékony kötetben adják közre immár második kiadásban tapasztalataikat, amelyek az imént taglalt jelenségek összefüggéseit világítják meg, különös tekintettel a hagyományőrzés markáns fejezetére: a vallás, a hit megtartása és a nemzettudat közti kapcsolatra.
Nem önmagáért való filozofálgatásba bocsátkozott a budapesti Kerkai Jenő Egyház-szociológiai Intézet megbízásából készült két tanulmány, s nem is keserédes nemzeti búsongásra készteti olvasóit, de megér elgondolkodni néhány órát az a közérthető és érdekes következtetésláncolat, amelyet a két szerző a teljes erdélyi, illetve a felnőtt erdélyi magyar társadalom reprezentatív vizsgálatából levont, például a kedvenc olvasott írókról, költőkről is.
A hithez, a vallási szokásokhoz, a templomba járáshoz, az egyházi ünnepekhez való konok kötődés mind a tanulatlan, mind a képzett, mind a szegény, mind a jobb módú, mind a „modern”, mind a „maradi” erdélyit magyarságában erősen megtartani látszott a mostani időkig, ez biztos. De ha javul Románia s ezzel párhuzamosan Erdély gazdasági állapota, valamint ha a globalizálódó világ elcsábítja az Úristentől mindeddig hozzá ragaszkodó gyermekeit, vajon nem halványul-e bennük magyarságtudatuk?
A szegénység és nyomorúság nem tűzhető a mégoly megőrzendő tradíciók zászlajára sem, túlságosan drága ár lenne a megmaradásért. A hitből pedig remélhetőleg nem csak az elnyomottak és vigasztalanok táplálkoznak a fejlődő világban. Tomka Miklós Jelentés a vallásosságról – Erdély, az Úr 2000. évében című tanulmányának szép mondatai mindenesetre érvényesnek tűnnek múltban, jelenben és jövendőben. „Rá kell ébredni, hogy a kereszténység lényege szerint közösségi létforma. (…) A modern társadalom azonban közösséghiányos. (…) Az azonos istentiszteletre járás még nem közösség. A közös hitbeli meggyőződés még nem közösség. A másokkal – más vallásúakkal, más nemzetbéliekkel – szembeni összefogás még nem közösség. A közösség ott kezdődik, ahol a kölcsönös segítés, az egymással törődés, a bátorítás, az örömszerzés, a másikért való felelősségvállalás is jelen van. Jézus az ilyenfajta közösségiséget tette a hozzá tartozók ismertetőjegyévé.”
(Gereben Ferenc – Tomka Miklós: Vallásosság és nemzettudat. Teleki László Alapítvány, Corvinus Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 850 forint)

A Helikon Könyvesház sikerlistája
Ismeretterjesztő
1. Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében – Helikon Kiadó 14 800 Ft
2. Budapest, a Duna gyöngye – Magyarország fővárosa a két világháború között – Helikon Kiadó 6 950 Ft
3. Budapest-Belváros – Inner city – Magyar Képek 4 500 Ft
4. Buza Péter: Túlparti látomás, Séta az időben, A budai Duna-soron – Városháza 2 500 Ft
5. Tabán. Zórád Ernő képemlékei – Fekete Sas 4 480 Ft

Szépirodalom
1. Márai Sándor: Bébi; A nővér – Helikon Kiadó 1 800 Ft
2. Márai Sándor: Tájak, városok, emberek – Helikon Kiadó 1 600 Ft
3. Vonnegut, Kurt: Virágvasárnap – Maecenas Kiadó 1 650 Ft
4. Halda Alíz: Magánügy – Noran Kiadó 3 000 Ft
5. Nagy Olga – Vöő Gabriella: Havasok mesemondója. Jakab István meséi – Akadémia Kiadó 3 500 Ft