Különös tömegiszony

A szabad demokratáknak rémálmaik vannak: sejtesedni kezd a magyar társadalom, s ezt persze nem szabad eltűrni. Gyorsan pacifikálni kell itt mindenkit, elvégre a végtelen szabadság csak azoknak jár, akik liberálisan akarnak azt csinálni, amit gondolnak. Akik viszont nem liberális töltettel szervezkednek, azok tulajdonképpen a szabadság ellenségei, hiszen akadályozni akarják a tudományosan liberális médiavilág társadalomirányító munkáját.
Mert hiszen ez itt a lényeg. A liberális média néhány tucat emberen keresztül is képes irányítani akár több millió embert, ha azok atomizálódva, szervezetlenül, a sztárokra és híres emberekre fixálódva élnek, azt hívén valóságnak, amit az úgynevezett szakemberek mondanak. Az a társadalom viszont, amely hálózatosan gazdag személyközi eszmecserékben és vitákban, felvértezetten él, védetté válik a manipulátorokkal szemben. Annak a társadalomnak hiába sikong például egy „jó nevű” értelmiségi nem létező félelmeiről, az a társadalom joggal tekinti e manapság nálunk sikeres üzletágat magánügynek, esetleg orvosi esetnek. A magát megszervező társadalom csak azoknak félelmetes és elképesztő, akik megszokták azt, hogy az ő fogalmaikkal, általuk tematizáltan zajlik a közélet, s előzetes ítéleteiket kétségbe sem lehet vonni.
Különösen szörnyű távlatokat ígér a progresszív aczélista elitnek az, hogy a fiatalság vész el számára, az a fiatalság, amelyet úgymond fanatizál a hazaszeretet, vagyis a közösségi felelősségérzet. Az önmegvalósítás bajnokait kétségbe ejti az, hogy közösségi erkölcsi rend alakul, ébred újra, s így nincs szükség arra tömegesen, hogy üzletes szakértők adjanak mindenre és mindennek az ellenkezőjére tanácsot, s arra sem, hogy a fiatalok az ő szemükkel és gondolataikkal nézzék és értsék meg a világot. Szörnyű kilátásokat ígér az, ha nem uniformizáltan álpluralista sztárok magánügyei, s a társadalmi bajokra még korlátlanabb liberalizmussal válaszoló bölcsek kötik le a társadalom csendes többségét.
Mivel lehet itt akkor pénzt keresni, ha tinédzserek lázadása nem az örök értékek ellenébe fordul, hanem értelmes közösségi feladatokra lel? Nosza, fel szakértő reálszocialista befeketítők hada! Tessék értelmezni riasztóan a tiszta arcú fiatalok incidens nélküli tömegeit, őszinte lelkesedését! Meg is született a legáltalánosabb és leggondolattalanabb keret a mocskolódáshoz: ez az egész nem más, mint a fasizmus, ami – mint tudjuk – lelki szükséglet. Persze vannak újító szellemek is, akik szerint itt az európai maoizmus (érdekes, hogy a mai magyar baloldalon ott vannak azok, akik tényleg kacérkodtak ezzel a forradalmisággal is a hetvenes évek elején!). S persze ott van a félelmetes Vezér is, aki bárki rossznak megfeleltethető, liberális tágasság szerint elengedve a fantáziát. Még pszichiátereket is kapnak a tetszőleges értelmezésekre.
Szegény tömeg- és utcaiszonyos balosok! Akik nem mellékesen fenntartják tankönyveikben és Nyugaton is – persze itthon is, ha működni tudna – a tömegek eleve progresszív szerepének lózungjait, most félni kezdtek a tömegtől, amely lelkesen és minden – Nyugaton szokásos – erőszaktól mentesen örül a közösségnek, az eszményeknek, annak, hogy egy tönkrezúzott társadalomnak újra lehetnek értelmes (örök) céljai. Hát ez tényleg félelmetes! Hiszen így azok, akik elit lettek – egykori megbízhatóság, privatizáció és akár gátlástalanság s erőszak révén –, vezethető csőcselék nélkül maradnak. A cirkusz és segély ügyes liberális keveréke kevés lesz, lehet. S még a végén félretolnak minket!
A demokráciáért állítólag nagy harcot vívó kormánypártok tehát félnek a néptől, s különösen is félnek attól, hogy a népnek általa választott karizmatikus vezetője legyen. Olyan nagy a félelem, hogy még a sótlan, s beszédben igen szerény szintet eláruló miniszterelnökből is kibukott a bankárkörökben palástolandó gyűlölet: szerinte kicsi ország kistermetű vezetője ne nagyzoljon. Már csak mi tesszük hozzá: hunyászkodjon meg, s várja, hogy a nagyok vetnek majd neki valamit. A helyes kommunista hatalmi tudatú magyarországi miniszterelnök természetesen mindig fogja tudni, hogy ő hatalmilag hány centi, s mivel ő maga anyagilag egyébként független, nem fog az ország érdekében ágaskodni. Ezt vegyék tudomásul azok a választói is, akik vártak tőle valamit.
Ne akarjanak itt a tömegek senkit – főleg nem konszolidált egzisztenciájú komoly embereket – kényszeríteni. Elégedjenek meg azzal, hogy ők leszálltak a kampány idején a nép közé, nagyon sokat tanulva a rokkantnyugdíjasokkal és a fogatlansággal kapcsolatban. Ezekből is látható, hogy milyen jó szeme van egy pártonkívüli bankárnak! Mit akarnak itt ezek 15 millió magyarral (a tíz is elég sok a nehéz globális szabadpiacon a mai konjunktúra és részvényárfolyamok közepette!) meg családi gazdaságokkal? Ez utóbbihoz hamarabb kellett volna ébredni. Mint kiváló barátaink az egykori téeszekből. A föld is tőke, az EU szerint is az. Mit lelkesednek itt éretlen tacskók a hazáért? Azt egyébként persze mi is szeretjük, mivel bőven van benne részünk, s akkor senkiházi, nevenincs tömeggel akarnak minket zavarni a haza jogos élvezetében. Mikor végre itt komoly emberek kezébe került a politikai hatalom is! Ez tűrhetetlen, pacifikálni kell őket.
Azt hiszi itt valaki, hogy a demokráciában mindenki azt mond, amit akar? Nos, ez egy felelős demokrácia és nem káosz. Mindenki maradjon ott, ahol van. Most már rendnek kell lenni, s aki lojális, az nem marad jutalom nélkül. Elvégre nekünk kötelességeink vannak nyugati barátainkkal szemben is. S ők sem szeretik azt, ha egy országban, amelyik szegény és antiszemita-gyanús, sokan ugrálnak. A fiatalok kapcsolódjanak be a maximális profitmegtérülésért folyó globális tevékenységbe, elvégre azért vannak, s ha a befektetők elégedettek, még csúcsmenedzser is lehet közülük néhány.
Micsoda mucsaiság az, hogy nem ezért a humanista célért lelkesednek, hanem holmi család meg haza, netán hit obskurus fogalmaiért csápolnak egy nemzetközileg nem szeretett vezérért lelkesedve? Majd teszünk róla. Szabad demokrata szakemberek kezébe adjuk az oktatást, s lesz itt Amerika, persze nemzeti zászlókultusz és büszkeség nélkül, hiszen mi magyarok legfeljebb erre a liberális pártra lehetünk büszkék. Ilyen liberálisok ugyanis alig teremnek máshol, hiszen ők az emberiséget képviselik, közvetlenül tudva azt, hogy annak mire van szüksége. S így nyugodtan kijelenthetjük, hogy magyar nemzeti tömegmozgalomra nincs szükség. Le Pen-ellenesre igen, antifasisztára bármikor, bárhol van kereslet. Ám ki hallott már olyat, hogy valakik saját érdekeiket akarják képviselni: ez nyilvánvalóan mindenféle haladás és demokrácia ellen irányul. Egyáltalán, nem mi vezetjük őket, s ez már elég. Elég! Véget kell vetni a fasizálódásnak, mert ez a lelki szükséglet… Szóval, mi akarjuk a lelkek szükségletét diktatúra nélkül, de totálisan meghatározni. Vesszen mindenki, aki ez ellen van…