A kistelepülésen található lakóhely mellett a munkahely elvesztése, az alacsony iskolai végzettség és a roma származás jelenti a legnagyobb szegénységkockázatot. A veszélyeztetettek közé tartoznak még a gyermeküket egyedül nevelők és a sokgyermekes családok is. Meglepő vizsgálati eredményként említi viszont Spéder Zsolt, hogy a sokgyermekes szegények többsége nem roma, ám a sokgyermekes tartósan szegények közül többen tartoznak a roma népességhez.
A teljes foglalkoztatottság miatt a rendszerváltozás előtt a lakóhely kevésbé játszott szerepet abban, hogy ki milyen eséllyel vált szegénnyé. Akkor az idősek és a legalacsonyabb iskolai végzettségűek jelentették a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportot. A nyugdíjak értékállóságának biztosításával és a gyermekeket támogató juttatások relatív értékének drasztikus csökkenésével mára az idősek relatív helyzete javult a gyermeket nevelőkhöz képest. Abszolút helyzetük persze romolhatott ugyanezen időszak alatt. És azt se felejtsük el, hogy a nyugdíjas-társadalom differenciált, és közöttük éppen úgy megtaláljuk a jómódúakat, mint a magas szegénységi kockázatú özvegyeket – tette hozzá.
Spéder Zsolt a Szegénység változó arcai című könyvében megállapítja azt is, hogy az utóbbi tíz évben folyamatosan nőtt a relatív szegénység, és ennél is jobban nőhetett az emberek szegénységérzete. A jómódúak arányának emelkedésével, fogyasztásuk demonstratívvá válásával sokan érezték a lemaradást, a magas infláció miatt pedig a szegényedést. Egyre többen mondják azt, hogy az utóbbi években megtapasztalták már a szegénységet, ám ez többségüknél nem tartós, hanem átmeneti állapotot jelent. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénység nem objektív kategória, hanem egy konvenció eredménye. Az mindenkinek egyértelmű, hogy ki az, aki nagyon szegény, és ki az, aki nagyon gazdag. De a két szélső pont között nagyon sokan vannak, és nehéz meghúzni azt a vonalat, ahol valakit már szegénynek vagy már nem szegénynek lehet nevezni. Ebből adódik az az örökös vita, hogy vajon mennyi lehet a szegények száma, és hogy arányuk hogyan változott az eltelt időszakban. Spéder Zsolt szerint a vizsgálatok átlagát tekintve Magyarországon a lakosság tizenöt-húsz százaléka tekinthető szegénynek. Ha viszont a szegénységérzetet nézzük, akkor ez az arány már harminc százalék. Ha pedig az arra a kérdésre adott választ vizsgáljuk, hogy volt-e ön szegény az eltelt időszakban, akkor ezen aránynál is többen sorolhatók a valamikor szegények közé. Hüvelykujjszabályként azt fogalmazhatjuk meg, hogy a szegények körülbelül egyharmadának a helyzete tartósnak tekinthető, egyharmaduk úgynevezett ingázó, hol javul a pozíciójuk, hol romlik, harmaduk pedig egyszer, kivételesen került rossz helyzetbe.
origo.hu
Szentkirályi Alexandra levelet írt Lázár Jánosnak
