Térségünk lehet Európa integrálója

Európa integrációja állt Közép-Európa tizenhat államfőjének kétnapos szlovéniai találkozójának középpontjában, valamint az a kérdés, miként kapcsolódhat be térségünk ebbe a folyamatba? Nem meglepő talán, ha a megbeszélések után Szlovénia elnöke, Milan Kucan Európa integrálójának nevezte a közép-európai térséget. A Kranj melletti Brdóban tartott sajtótájékoztatón a szlovén elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a közép-európai térség számára is ugyanaz jelentheti a jövőt, ami a kontinens egésze számára, azaz az egyesülő Európa.

Hírösszefoglaló
2002. 06. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A találkozó után hasonló szellemben nyilatkozott a magyar köztársasági elnök is. Mádl Ferenc kifejtette, hogy az integrálódás Európa egészének stabilitása, gazdasági fejlődése, kulturális értékeinek kibontakoztatása szempontjából rendkívül fontos. Mádl Ferenc egyebek között elmondta, hogy kétoldalú tárgyalásain a magyar kedvezménytörvény is szóba került. „Ez a legtöbb szomszédos országban most már elfogadott törvénynek és gyakorlatnak minősül. Egyedül Szlovákiával vannak még problémáink a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban” – mondta, hozzáfűzve, hogy néhány szót váltott a szlovák elnökkel. „Érdemi tárgyalásra nem került sor. Mindketten azt mondjuk, hogy majd a pozsonyi választások után tárgyaljunk, amikor majd érdemben szembe lehet nézni azzal, hogy milyen modellt válasszunk a kérdés megoldására” – jelentette ki.
Szlovéniai látogatása alatt Mádl Ferenc több kétoldalú találkozót is lebonyolított. Megbeszéléseket folytatott többek között Stjepan Mesic horvát elnökkel is, aki kijelentette: Horvátországban turistaként és beruházóként is szívesen látják a magyarokat.A magyar–horvát államelnöki megbeszélésen Mesic egyebek között kiemelte: továbbra is számítanak a magyar tőkére a fiumei (Rijeka) kikötő korszerűsítésében. Az elnökök egyetértettek abban, hogy nagyon jók a két ország közötti politikai kapcsolatok, amelyeket semmiben nem befolyásoltak a magyarországi választások eredményei. Mesic meghívta Mádl Ferencet, hogy Dubrovnikban vegyen részt a nyári kulturális fesztivál idei rendezvénysorozatán. Mádl Ferenc szombaton reggel Georgi Parvanov bolgár elnökkel is kétoldalú megbeszélést tartott. A magyar köztársasági elnök ezen hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja Bulgária NATO- és EU-csatlakozási terveit.A bolgár elnök a konkrét együttműködési formák lehetőségeivel kapcsolatban felvetette, hogy országában is jó a híre a magyar hídépítőknek, a magyar építőiparnak, így magyar vállalatok részt vehetnének a calafati híd felépítésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.