Magyar Nemzet: Magyarországon a szakma meghatározó szereplői szerint a könyvkiadás ma sikerágazat: soha nem látott mértékben fokozódik az olvasói aktivitás. Ugyanakkor a diadaljelentéseknek némiképp ellentmondanak az olvasásszociológusi felmérések: szerintük egyre kevésbé, egyre silányabb műveket olvasunk. Erdélyben milyen dilemmák jellemzik a könyvkultúrát?
Buruss Endre: Rohamos növekedésről még biztosan nem adhatunk számot. Körülbelül a kilencvenhármas magyarországi helyzethez hasonlíthatnám a mai állapotokat, amikor gyönge emelkedés indult meg: kiadóm könyveiből – kisebbségi tematikájú, történelmi, néprajzi írásokból – manapság egy év alatt nagyjából ezer példány adható el. Talán csak Wass Albert művei mennek jobban a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál.
Magyar Nemzet: A magyarországinál jóval szűkösebb piacot figyelembe véve ez a példányszám nem adhat okot az elégedetlenségre.
Buruss Endre: Nem adhatna, ha egy könyv körül fél év alatt meg tudnám forgatni a pénzt...
Bencze Tibor: A romániai infláció alaposan megnehezíti a dolgunkat. Én is úgy gondolom, hogy az 1993–94-es állapotoknál tartunk, vagyis a legrosszabbon túl vagyunk. Kihulltak a rostán a partizánok, talpon maradtak a profik, akik a jég hátán is megélnek. Az erdélyi könyvkiadás nyolcvan százalékát öt-hat kiadó biztosítja. Kedvező folyamatok indultak meg: csökken az infláció, növelhető a kereslet. És a Magyar Könyvklub megjelenése az erdélyi piacon több pénzt fecskendezhet a könyvszakmába. Végre nem a kevés anyaországi támogatást kell ezerfelé szeletelnünk, vagy újabbakért ácsingóznunk, hanem az olvasás, a könyvvásárlás igényét finanszírozza az új szereplő – ami a szakma továbbfejlődésének lehet záloga. Míg a hagyományos könyvkereskedelmi csatornák, a magyar nyelvű könyvesboltok csak a Székelyföldön működőképesek, hiszen a szórványvidékeken már nem tarthatók fenn, a klubrendszerrel eljutunk nyolcszáz romániai településre. Reményeink szerint ez a folyamat hamarosan elvezethet oda, hogy két-három év alatt elérjük az 1998–99-es magyarországi könyvpiaci állapotokat, amikor odaát elkezdődött a kissé túlzó öndicséret a konszolidációról.
Magyar Nemzet: Erdélyi kiadók, terjesztők számára érzékelhető a könyvkultúra magyarországi sikere?
Bencze Tibor: Természetesen mi is érzékeljük kívülről a rendeződést, de ennek ára van: a tortát egyre többfelé kell szeletelni, és a nemzetközi olvasási divatokat követjük többek között a felületesebb bestsellerirodalom előnyben részesítésével. Erdélyben ez a trend még nem ilyen hangsúlyos: a szépirodalom nem szorult ki ennyire. 2000 őszén az első próbakatalógusunk a Magyar Könyvklub elképzelése szerint készült, a másodikban azonban jelentős változtatásokra volt szükség, mert azt tapasztaltuk, hogy több irodalmi, történelmi, helytörténeti, művelődéstörténeti és klasszikus műre van szükség, és jóval kevesebb lektűrre.
Magyar Nemzet: Mi a fő különbség az erdélyi és az anyaországi olvasóközönség között?
Bencze Tibor: Az erdélyi konzervatívabb.
Magyar Nemzet: Sikertémák?
Buruss Endre: A Pro Print Kiadónál sikerkönyv volt Tánczos Vilmos csángó imádságoskönyve: eddig négyezer példányban kelt el. Sikeres a reprintsorozat is, amely a két világháború közötti kisebbségi vonatkozású írásokból válogat. De a sikerkönyveknek is hatékony terjesztői hálózatra van szükségük: a legkapósabb szakácskönyvemből Tiborék fél év alatt adtak el annyit, amennyi nekem négy év alatt sikerült. Most Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját próbáljuk bevinni a klubhálózat terjesztésébe.
Magyar Nemzet: Hogyan tud alkalmazkodni a magyarországi anyavállalat a helyi olvasói igényekhez?
Bencze Tibor: Nem ütköztem ellenállásba az erdélyi érdekek hangsúlyozásakor. Hozzá kell tennem, a magyarországi könyvszakma konszolidációját megelőzte a nyomdaipar racionalizálódása; az erdélyi magyar könyvkiadás mögött azonban kisebb nyomdai vállalkozások vannak: Erdélyben ma drágábban lehet nyomtatni, mint Magyarországon. Nálunk az árrés is nagyobb: a klubrendszer hatékony, de költséges hálózat, ezért kénytelenek voltunk megállapodni a kiadókkal abban, hogy a könyvklub intézi központilag a kiadványok nyomtatását kedvezőbb áron, mint ha azt mindenki maga oldaná meg. Cserében az általunk ésszerűen megszabott fogyasztói ár bizonyos százalékát adjuk eladott kötetenként a kiadónak. Arra kellene törekedni, hogy minél kevesebb profit menjen ki a könyvszakmából, hogy a haszon az infrastruktúra fejlesztésére fordítódjék.
Buruss Endre: Akinek saját nyomdája van, mint a Pro Printnek is, az versenyezhet a magyarországi árakkal.
Bencze Tibor: A Magyar Könyvklub hatással van az erdélyi könyvszakmára, hiszen aki szeretné, hogy kiadványai bekerüljenek a terjesztői hálózatba, annak minőségre kell törekednie, fejlesztve, ésszerűsítve kiadóját. De azon vagyunk, hogy fordított hatás is érvényesüljön: az Erdélyi Magyar Könyvklub legyen befolyással az anyacégre. A piac kitágult ugyan az új terjesztési mód meghonosításával, ám szeretnénk, ha az erdélyi kiadványok is átjutnának a határon, mert ma ez is akut probléma.
Magyar Nemzet: Az erdélyi kiadók nem hibásak ebben?
Buruss Endre: Hibásak vagyunk, biztosan, de olyan kicsi kiadócskák ezek az erdélyiek, hogy nem tudják finanszírozni a betörést az anyaországi piacra. Eddig minden próbálkozásunk kudarcba fulladt. Nagy probléma, hogy a vámszabályok szerint a könyvek ellenértékének hatvan napon belül vissza kell érkeznie Romániába.
Bencze Tibor: A magyar könyvkereskedelem ezt pedig nem teszi lehetővé: csúsztatott kifizetésekkel, bizományi konstrukcióban dolgozik, főként a nagykereskedések – ezt az igényt nem tudják, és nem is akarják kezelni. Következésképpen erdélyi könyvek nem kerülnek be a nagy magyarországi terjesztői hálózatokba.
Magyar Nemzet: Maradnak az egyéni partizánakciók: az ismerős ismerőse szatyornyi könyvvel házal a boltokban…
Buruss Endre: De ha hiszi, ha nem, még Kolozsváron sem tudom eladni a könyveimet. Arrafelé még az is gond, hogy megkapjam a könyvek ellenértékét. Más a helyzet a Székelyföldön: az Erdélyi Magyar Könyvklubnak minden nagyobb városban van könyvesboltja, amelybe a Pro Print kötetei is eljutnak. Nemrégiben meghívtak egy győri vásárba, ahol elképesztő érdeklődést tapasztaltam: amit a budapesti könyvhét három-négy napján eladok, az ott egy nap alatt elkelt. Az anyaországban alig ismerik az erdélyi kiadókat és könyveiket, pedig nagy lenne az igény efféle irodalomra is. A vidéki városokban ugyanakkor sok erdélyi származású ember él, akik ki vannak éhezve könyveinkre.
Magyar Nemzet: Elképzelhetetlen olyan anyaországi támogatási rendszer, amelyik megelőlegezné azt az öszszeget, amelyet hatvan napon belül kell visszajuttatni Romániába?
Bencze Tibor: Többször szorgalmaztuk a magyarországi piacra jutást, tettünk javaslatokat is a támogatás átalakítására. Ösztönöztük könyvek fölvásárlását, akár könyvtárak számára is, javasoltuk, hogy a kiadók ne csak egy-egy könyvre, hanem kiadói programokra is kapjanak támogatást, pontosabban ne támogatást, hanem hitelt, jobban érvényesítve a piaci folyamatokat – de az áttörés elmaradt.
Buruss Endre: Nincs pénz magyarországi reklámra sem.
Magyar Nemzet: A napilapok könyvrovatához még egy árva recenziós példány sem jut el az erdélyi könyvekből, ami pedig, finoman fogalmazva, nem függne a reklámköltségektől. Durvábban szólva: miközben a kiadók az anyaországi figyelem hiányáról panaszkodnak, többszöri rovatvezetői rimánkodásra sem hajlandók hírt adni kiadványaikról. A kiadói mentalitásnak is változnia kellene…
Buruss Endre: Igaza van, de kevés az emberünk, és rendkívül nehéz kijuttatni a könyveinket.
Magyar Nemzet: Úgy tetszik, az anyaország és a határon túli régiók közötti kulturális kommunikáció nem elégséges. Elképzelhető önök szerint, hogy egyszer kialakuljon a – legalább – virtuális magyar olvasóközösség?
Bencze Tibor: Három-négy év múlva elképzelhető, hogy egységes magyar könyvszakmáról beszélhetünk, de addig még sok problémát kell megoldanunk. Az egyik és talán kevésbé megoldhatatlan gond a kommunikáció megszervezése: ez valóban nem is annyira anyagi kérdés, mint a következetesség kérdése. De sajnos mindkettőnknek vannak rossz tapasztalatai a szakmai szerveződés kapcsán: a kiadókban még nem tudatosult, mi a jelentősége annak, hogy saját magukról információkat nyújtsanak. Még az erdélyi könyvszakmai lapok sem tudják rávenni őket erre, ami érthetetlen. Magyarázat lehet az Antall-kormány óta változatlan formában fennálló határon túli könyvtámogatási rendszer, amely elkényelmesítette a kiadókat. A piaci viszonyokat jobban tükröző versenyhelyzet, többek között a támogatás helyett nyújtott hitel sokban megváltoztathatná a kiadói mentalitást, hiszen a hitelt vissza kell téríteni, és ennek érdekében ésszerűen kell gazdálkodni.
Magyar Nemzet: Akadna olyan kritikus, aki mértékadó módon, szakszerűen, nem klánszellemben, nem a hazait agyondicsérve, a konkurenciát pedig agyonpocskondiázva bírálná az erdélyi könyvtermést?
Bencze Tibor: Ne legyünk naivak: a klánszellem nem kerülhető el, de egy semleges kiadó jó irányba terelheti a kritikai életet. Másfelől Erdélyben a nagy példányszámban megjelenő könyvklubos katalógusnak is akadnak a magyarországitól eltérő feladatkörei: többen levelet írtak, hogy bár könyvet nem tudnak vásárolni, azért küldjünk nekik katalógust, mert szívesen olvasgatnának az újonnan megjelent könyvekről. Ezért igyekszünk magazinná szélesíteni az egyszerű könyvlistát: keresztrejtvényt teszünk bele, gyermekrajzpályázatot hirdettünk. Ám eközben nem népszerűsíthetek olyan kiadványokat a katalógusban, amelyek nem térítik meg az előállítás költségeit. Ezek között a lehetőségek között kell manőverezni.
Magyar Nemzet: Magyarországon sok kiadó, főleg a kisebbek kifogásolják, hogy kiszolgáltatottak a nagy terjesztői hálózatoknak. Mi a helyzet Erdélyben?
Buruss Endre: Bárcsak végre kiszolgáltatott lennék... Akkor nyugodt lehetnék afelől, hogy a könyveim nagyobb számban kelnek el.
Magyar Nemzet: A csíkszeredai Corvina Könyvesház és a Magyar Könyvklub között milyen a kapcsolat?
Bencze Tibor: Működőképes szimbiózisról beszélhetünk. A hálózat hat boltból áll, illetve az Erdélyi Magyar Könyvklubnak van egy saját működtetésű üzlete is, amelynek szintén a Corvina látja el a gazdasági ügyleteit. Könyvesboltjaink Gyergyószentmiklós és Székelykeresztúr kivételével minden nagyobb székelyföldi városban megtalálhatók. Ez a hálózat egy Pro Print jellegű erdélyi kiadó kínálatának harminc százalékát szippantja fel. Nyereségről egyelőre sem a Corvinánál, sem a könyvklubnál nem beszélhetünk: terjeszkedő szakaszban vagyunk, a profitot a hálózat, a könyvesboltok fejlesztésére, marketingre fordítjuk. Jövőre már van esély a konkrét nyereségre is.
Magyar Nemzet: Meghatározható, hogy Erdélyben mely könyvek hozhatnak a legtöbbet a konyhára?
Buruss Endre: Nehéz ezt megmondani. Makkai Sándor reprintjét alig tudtuk eladni, a Mikó-kötet viszont jól fogyott, noha mindkét írás ugyanabban a korban született ugyanarról a témáról. Szép képes néprajzi könyvet kiadni, amilyen a székely kapus kiadványunk, biztos siker.
Magyar Nemzet: Tehát nincs recept az erdélyi sikerkönyvre?
Bencze Tibor: A kortárs szépirodalomban semmiképp. De még ki sem próbáltunk mindenféle reklámmódszert. A történelmi témájú, a kisebbségi és az identitásproblematikával foglalkozó kiadványok esetében már van szimata a könyvkereskedőnek, hogy mi arathat tetszést, s mi nem. A Bánffy-trilógia biztosan sikerkönyv lesz. Lassan már mindent kiadtak, amitől eddig elzárt bennünket a cenzúra.
Magyar Nemzet: Mennyire kapós a kortárs magyar irodalom?
Bencze Tibor: A Magyarországon megjelenő kortárs szépirodalom sikerének csak egy része gyűrűzik be hozzánk. Nem csupán arról van szó, hogy nálunk nehezebb hozzájutni ezekhez a könyvekhez, hanem arról is, hogy ami az anyaországban siker, nem biztos, hogy nálunk is az lesz. Esterházy, Závada persze itt is nagyon népszerű, de az elmúlt két évből mást nemigen tudnék mondani, ami sikert aratott volna Erdélyben. A Varró Dánieleknek nálunk például semmi esélyük – hiába, nálunk konzervatívabb az olvasói ízlés.
Buruss Endre: Jobban el kellene adnom egy élő erdélyi költő verseskönyvét, mint egy kisebbségtörténeti kiadvány reprintjét, de mégsem ez a trend. A fiataloknál hasonló a helyzet: Orbán János Dénes művei még eladhatók, de a többieké alig-alig.
Bencze Tibor: Egy-egy erdélyi szerző könyve bekerül a Magyar Könyvklub katalógusába: példa erre Orbán János Dénes könyvfesztiválra megjelent verseskötete vagy György Attila könyvheti prózakötete, amelyeket részben a mi javaslatunkra adott ki a Magyar Könyvklub.
Buruss Endre: Ilyen esetben megtudható, hogy valójában mekkora sikere van egy erdélyi könyvnek.
Bencze Tibor 1968-ban született Csíkszeredában.
1990-től a romániai Állami Könyvterjesztő Vállalat munkatársa.
1992-től a csíkszeredai Corvina Könyvesház tulajdonosa.
2001-től az Erdélyi Magyar Könyvklub igazgatója.
Buruss Endre 1959-ben született Csíkszeredában.
1990-ig rendszermérnök, majd nyomdát alapított.
1994-től a Pro Print Kiadó igazgatója.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
