A Mária Terézia laktanya

A hazai kaszárnyaépítészet egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon az 1848-ban átadott Mária Terézia gyalogsági laktanyát. Neve az elmúlt másfél évszázadban többször változott, Kilián György laktanyéként „vonult nyugdíjba”, és 1959 óta polgári célokra használják. Az 1830-as évek végén – talán érezve a közelgő forradalmat – a bécsi udvar nagyszámú katonaság telepítését határozta el a magyar fővárosba, amit az 1839–40-es pozsonyi országgyűlésen megszavaztak. Ekkor döntöttek többek között a katonaság számának növeléséről, a katonai élelmezés és a beszállítások rendezésének ügyéről, és az addig erre a célra bérelt polgári házak helyett egy megfelelő méretű kaszárnyaépület megépítéséről is. A kijelölt telek az üllői országút vonalán feküdt, egy szinte teljesen beépítetlen területen. Kiválasztásánál jelentős szempont lehetett, hogy a környéki buckákat gyakorlótérként, míg a közeli Dunát lóúsztatóként használhatták, egy esetleges zendülésnél pedig a város is elég közel volt. Az 1848-ra – három év alatt –, Hild József tervei alapján, Kasselik Ferenc vezetésével megépült laktanyát eleinte egyszerűen Üllői úti kaszárnyának nevezték. Hild legnagyobb tömegű világi épülete kétszáztíz méter hosszú, hatalmas, az eredeti terveken szereplő két emelet helyett végül háromemeletes, utilitárius rendeltetésű tömb volt, amelynek hadi jellegét az épületsarkokon alkalmazott erődítésszerű pártázatok erősítették. Alaprajza egyszerű, világosan áttekinthető, és kiválóan oldotta meg a legfontosabb követelményt, hogy mindössze egyetlen kapun át megközelíthető legyen az épület mintegy félezer helyisége.

A sok vihart megélt kaszárnya élete mindig összefonódott a különféle kormányzatok életével. Elsőként a főváros háziezrede, a 32-es gyalogezred állomásozott itt, katonái a „Királyért és hazáért” hamis jelszavával innen indultak a távoli harcterekre. Mária Terézia nevét 1892-ben kapta az épület, amely a Tanácsköztársaság alatti harcokban sérült meg először, miközben átmenetileg Martinovics nevét viselte. Helyreállítása után, 1921–29 között itt kapott helyet a Magyar Királyi Hadimúzeum, 1931-től a Horthy Miklós Kollégium, 1934-től pedig a magyar Királyi Budapesti Helyőrség altiszti kaszinója. A második világháború erősen megrongálta az épületegyüttest, és csak 1952-re állították helyre, amikor már a Kilián nevet viselte. Az alagsori pincékben még 1948-ban bútormázoló üzemet létesítettek, emeletén pedig 1955-ben elkezdtek lakásokat kialakítani a 9. Honvéd Elhelyezési Osztály számára, ám igazi polgári hasznosítása csak néhány év múlva történt meg. A laktanya központi szerepet töltött be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, amikor a legfontosabb fővárosi helyszínek egyikeként, gyakorlatilag a fegyveres ellenállás szimbólumává vált. Az ekkor ismét súlyos károkat szenvedett épület körút felé eső szakaszát – árkádosítva – 1959-re hozták helyre. Azóta kizárólag polgári célokra használják. Az állam tulajdonában álló, mintegy harmincezer négyzetméternyi laktanyaépületet ma több, különböző profilú cég bérli. A fokozatosan romló állagú tömb egységes hasznosítására több terv is született az elmúlt években. Az egyik koncepció kulturális-múzeumi célú hasznosítást javasol, esetleg az épület kormányzati irodaházzá történő alakítását, míg az üzleti hasznosítás üzletekkel, szállodával, vendéglőkkel kiegészített turisztikai- és konferenciaközpontot képzel az egykori kaszárnya helyén. (G. R.)