Parádé árvíz után

Ehhez én már túl öreg vagyok – panaszolta egy ismerősöm tinédzser korú öccse, akit szülei túl fiatalnak ítéltek ahhoz, hogy kilátogasson a Szigetre. A Budapest Parádét azonban már nem tudták megvonni tőle, annyira akarnokul viselkedett a srác. Erre tessék, másnap este, amikor halotti fáradságát kipihenve felébredt, még volt arca siránkozni. – Tudod, én rühellem a technót, azért mentem, mert azt ígérték, hogy lesznek mindenféle koncertek, úgy hittem, amolyan utószigetbuli lesz.
Szegény naiv kölyök, miért nem tájékozódott alaposabban: a Budapest Parádé, írd és mond, a berlini Love Parade ungarische wirtschaftosítása. Székesfővárosunk Európai Unióba vezető útjának egyik mérföldköve. Aki nem tudná: „Világvárost építünk!” – harsogta Demszky úr a közelmúltban. Tisztelem a másságot, ám e jövendő világvárosban élve, mintha én magam lennék a másmilyen. Nem vagyok öreg, ahhoz legalábbis nem, hogy rendszeresen „szigeteljek”. Az az egy hét együttlét elég is egy esztendőre, a fennmaradó ötvenegyben valami másra lennék éhes. Fújhatom. Mindenütt ugyanazok a zenekarok, DJ-k, énekesek, feledésből visszarémlő egykori üstökösök.
Hol mindenütt?
– Tessék, olvasd el – kopogtatta meg mutatóujjával a felém nyújtott Sziget VIP-kártyájának hátoldalát kollégám. Én meg a hátoldalon elolvastam, hogy a flepni a Sziget Fesztiválon kívül érvényes a szenvedélyek napja, a sportsziget, a zene ünnepe, a volt- fesztivál, a Budapest Parádé és a Hysteria 2003 rendezvényeire.
Továbbá ott a Kultiplex, a Kinizsi, később Blue Box moziból korrekté alakított „művház”, ahol – legalábbis így hirdették – mindenkit vár egy év együttlét.
– Ők szervezik ám a vidéki gólyabálok koncertjeit is – világosított fel valamelyik neves alternatív rockegyüttesünk tagja.
Amennyiben a plakátok apró betűs része fölött sem siklik tova figyelő tekintetünk, világossá válik, hogy a Bartók +, a miskolci nemzetközi operafesztivál szintén a fent említett sorba illeszkedik. Kerekedik a dolog, a habkönnyűtől a nagyon komoly muzsikáig, egyre több stílus, műfaj, előadó, produkció felett lebeg a Sziget Fesztivál Kht., vagy Sziget Kft. szelleme.
A kultúrmonopólium működtetése, akár a háború, pénzt, pénzt, pénzt kíván. Szerintem valami szerényebb polgárháborúra elegendő összeg renszeresen rendelkezésére áll a kultúrharcosoknak. Mert bizony kapnak tisztességesen, meg vesznek is, ha úgy fordul. Az egyik rádió munkatársa elmesélte, menynyibe került volna a Budapest Parádén való részvételük, ahonnan műsort kívántak sugározni, amellyel ugye komoly reklámmal támogatták volna az eseményt. Na de, hogy ezért még ők fizessenek!
Felmerül a kérdés, miután elfogy ez a szép nagy summa, vajon honnan lehetne annyit összekaparni, amennyiből valami olyan fesztivált lehetne csinálni, amelyik felvonultatja a monopólium érdekeltségi köréből kimaradó értékeket. Ez lenne a mostani másság, a jelenlegi kisebbség szigete.
Eszembe ötlik a tavalyi Sziget, ahol Sziámiék elénekelték az URH Szavazz rám! című remekét. Közvetlenül a szám után pedig köszöntötték Demszky Gábort, „aki nélkül nem lenne Sziget”. Idén a főpolgármester úr, arcán a bánat keserű barázdáival halasztatta el az agusztus 20-i tűzijátékot, mondván, fordítsuk az árát az árvízkárosultakra, meg egyébként se ünnepeljünk, amíg mások az életükért, vagyonukért küzdenek. Most, hogy levonult az ár, e hangzatos kampányszöveg oda került a sutba, a régebbiek közé, és a Budapest Parádé megkoronázásaként tűzijáték fényei vibráltak a szétzilált homokzsákok felett, s pukkanások visszhangoztak az ár dúlta házfalak között.