Levelek Pestről és Budáról

Boór Vilmos (Budapest): Röviden szeretném összefoglalni a már-már botránnyá fajult úgynevezett Citadella terasz – és nem garden, hisz Magyarországon élünk és nem Angliában – szomorú történetét és tanulságait.
Az építtető – az újsághírek szerint – arra hivatkozik, hogy „korábban mindenhol elvi hozzájárulást kapott a Citadella alatti domb „hasznosítására”. Ebből – gondolom – annak is ki kell derülnie, hogy lényegében milyen fajta hasznosításról van szó. De hibát követett el, hogy ennek birtokában a terasz tervét nem engedélyeztette az illetékes szervekkel, és így fogott hozzá az építkezéshez, gondolván, közben megérkezik a jóváhagyás. Az idő is sürgethette, hogy még a tél beállta előtt valamit visszakapjon a befektetett pénzéből.
Az illetékes hatóságok pedig – véleményem szerint – abban hibáztak, hogy nem mindjárt az építkezés kezdetén léptek közbe és kérték számon a megfelelő engedélyeket, tehát későn ébredtek föl és kezdték osztogatni a büntetéseket.
Ezek röviden a korábbi fejlemények. És most ott fehérlik csábítóan a Citadella tövében, bokrok és fák között, a környezetbe simulva egy tetszetős terasz asztalokkal, székekkel, napernyőkkel, senkit nem zavar, és várja a hegyre caplató turistákat – kül- és belföldieket –, hogy megpihenjenek, fölfrissüljenek és kulturált körülmények között gyönyörködhessenek egy világváros egyedüli, csodálatos látványában. (De az is lehet, hogy néhány hét múlva már ismét puszta fű lesz a terasz helyén!)
Tudjuk, hogy hazánk egyik fő bevételi forrása a turizmusból származik, még ha ez idén csökkent is valamelyest. Éppen ezért az lenne a főváros legfőbb érdeke, hogy a vendégcsalogató beruházásokat lehetőleg ne akadályozza, inkább segítse, és a szabályok időben és kellő ismertetésével – jóindulatúlag támogassa.
Miért vágjuk magunk alatt a fát? Jó ez nekünk?
*
Réder Gyula (Budapest): A Bartók Béla út felújítása kapcsán újra téma a metróépítés. Furcsának találom, hogy még senkinek sem tűnt fel, hogy a nyomvonal jelenlegi vezetése enyhén szólva értelmetlen. Különösen igaz ez a Kálvin tértől, ahonnan a Bertalan Lajos utcát leszámítva „egy villamosmegállóra egy metróállomás jut” a Kosztolányi Dezső térig. Ilyen körülmények között a metró egyetlen előnye sem érvényesül, a fel- és lemeneteleket is figyelembe véve a felszíni közlekedés gyorsabb. Ha a tömeges utasforgalmat, az átszállási csomópontokat, a nagyobb távolságok gyors teljesítését tartjuk szem előtt, akkor pédául az Újpalota–Bosnyák tér–Keleti– Józsefvárosi pályaudvar–Nagyvárad tér– Csepeli HÉV–Egyetemváros–Kelenföld– Gazdagrét–Budaörs (akár a felszínen is), bevásárlóközpontok nyomvonalat kellene szorgalmazni.
*
Dávid Csaba (Budapest): A margitszigeti Bodor-kútról írva említi Tamáska Máté (Magyar Nemzet, Pest-Buda rovat, 2002. augusztus 12.), hogy Szőcs István, Bodor Péter életének egyetlen kutatója néhány éve ifjúsági regényt írt az ezermesterről, de egy kiadó sem akarta megjelentetni. Ez bizony szomorú… Csakhogy a polcomon áll a Muzsikáló kút című könyv, műfaji megjelölése szerint történelmi regény, amely megjelent Budapesten, a Móra Könyvkiadó gondozásában, 1969-ben, a kolofón szerint 11 500 példányban. Szerzője Dávid Antal.
Nem vonom kétségbe, hogy Szőcs István jelenleg az egyetlen Bodor-kutató. A Muzsikáló kút szerzője, édesapám 14 éve halott. De a hatvanas években minden fellelhető nyomot és anyagot végigkutatott – erdélyi forrásokhoz pedig akkoriban és Budapestről igen korlátozottan lehetett hozzáférni. A kézdivásárhelyi születésű Dávid Antal író és lapszerkesztő évekig lakott Marosvásárhelyt és könyve megírásakor gondosan szétválogatta a túlságosan népmeseinek tűnő fordulatokat a hozzáférhető, valós adatoktól. Adott hozzá korrajzot, hiteles tájnyelvet, valamint számos olyan részletet mutatott be a régi Marosvásárhelyből, amelyeket ő maga a harmincas években, ha pusztulófélben is, de még látott, ismert, s amelyeknek a hatvanas évekre már jórészt nyomuk veszett. Tudomásom van róla, hogy úgy Magyarországon, mint Erdélyben igen sok könyvespolcon ott áll a salátává olvasott Muzsikáló kút.
Mégsem annyira elhanyagolt és elfelejtett alak Bodor Péter.
*
Kausay Tibor (Budapest): Napjaink aktualitása, hogy a budapesti rakpartok újból és sokadszor megvédték Budapestet az árvíztől. Ez a talán százéves „szürke” építmény sok-sok évtizede kiválóan vizsgázik a nagy erőpróbák idején. Érdemes lenne építőiről és építésének körülményeiről cikket közreadni. Nagy örömömre szolgálna, ha ennek a feladatnak elvégzésére a T. szerkesztőség vállalkozna.
*
Dobai Miklós (A Horthy Miklós Társaság elnöke): A Pest-Buda mellékletben Szepesi Attila több ízben is foglalkozott báró Apor Péter (Altorja, 1676. VI. 3. – Altorja, 1752. IX. 22.) erdélyi főnemessel, történetíróval. A sok mindenre kiterjedő írásokból sajnálatos módon kimaradt, hogy báró Apor Péter családjának késői leszármazottja volt báró Apor Vilmos (Segesvár, 1892. II. 29. – Győr, 1945. IV. 2.) püspök és vértanú, aki 1941-től volt Győr püspöke.
Báró Apor Vilmosról tudni kell, hogy amikor a mások szerint mosolyogva, gyerekek fejére barackokat nyomó és csokoládét osztogató szovjet vöröskatonák, kapitányi rangban lévő parancsnokuk felvezetésével 1945 nagypéntekén (!) behatoltak a győri püspöki rezidenciára, majd azt kifosztva a pincébe indultak, hogy ott az egyház védelme alá menekült, jobbára fiatal nőkkel azt tegyék, amit jó szovjet katonához méltóan tenni szoktak, báró Apor Vilmos útjukat állta. De a püspök személye nem jelentett akadályt a felgerjedt csapat számára, s kapitányuk, mondhatni példamutatásul, több lövéssel leterítette Győr püspökét, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe, de bátor tettével végül is megakadályozta közel ötven fiatal nő meggyalázását. Báró Apor Vilmost ideiglenesen a győri karmeliták templomában temették el, majd 1948-ban a székesegyház Héderváry-kápolnájában helyezték örök nyugalomra. Azóta boldoggá avatták, nevét Budán az egykori Lékai János tér őrzi a reményeim szerint a hálás utókor számára.

KEDVES OLVASÓK!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74,
e-mail: [email protected].